Együtt, egymásért, másokért!

2018. január 16., kedd, Magazin

Sikeresen lezárult a sepsiszentgyörgyi Help Egyesület Együtt, egymásért, másokért! élménypedagógiai szakképzése, amelyre a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A magyar kultúráért és oktatásért címmel meghirdetett 2017. évi erdélyi regionális pályázatán nyert támogatást.

Ezen huszonkét szakember vett részt – a sepsiszentgyörgyi Általános Speciá­lis Iskola gyógypedagógusai, pszichológusai, logopédusai, valamint Kovászna megye magyar iskoláiban dolgozó utazó gyógypedagógusok –, akik sikeresen elsajátították ezt az élménypedagógiai módszert. A képzést Surányi Zoltán magyarországi élménypedagógus tartotta, ő az Álomkereső élménypedagógiai programcsomag kidolgozója.
A képzés alapismereteket nyújtott a terápiás módszerről, rendszeréről, szerkezeti felépítéséről és a fejlesztendő területekről. A részt vevő szakemberek kiscsoportos műhelymunkán adaptálták a programot diákjaik életkori sajátosságai és szükségletei függvényében. A közös megbeszélés után Surányi Zoltán szakmai tanácsokkal látta el a résztvevőket.
A 2017–2018-as tanév megkezdése után munkacsoportok alakultak, ahol kidolgozták a szabályokat, a jutalmazási rendszert, és az élménypedagógiai fejlesztő foglalkozásokat beépítették az osztályfőnöki órák éves tanmenetébe. A módszert 16 osztályban/csoportban alkalmazták. A pedagógusok elhivatottságának és lelkes munkájának köszönhetően a tervezett 100 tanuló helyett 150 diák részesülthetett e program jótékony hatásában.
A pedagógusok beszámolójából az derül ki, hogy ez az élménypedagógiai módszer keretet adott a foglalkozásokhoz, javult a csoporttevékenység, a diákok feladattudata, a pozitív viselkedés megerősítése (jutalmazás) következtében nőtt a tanulási motiváció, az egymásra figyelés, az együttműködés. Kisebb osztályokban megfigyelhető az együtt játszás, az elfogadás, a nyitottság, felszabadultabban vettek részt a tevékenységben. Több csoportnál a szülők pozitív visszajelzéséről számoltak be, javultak a szülők közötti interperszonális kapcsolatok, valamint a kommunikáció és az együttműködés.
A pályázati futamidő decemberben lejárt, de a program alkalmazása nem ér véget. A projektben részt vevő lelkes szakemberek, mivel hasznosnak látják ezt a módszert, folytatni kívánják a fejlesztő munkát a 2017–2018-as tanév végéig.

A projekt vezetői: Bereczki Zsuzsa, Czinczok Orsolya, Varga-Orbán Boróka

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2018-01-16: Sport - :

Peterhansel több mint egyórás hátrányban (Dakar-rali)

A címvédő francia Stéphane Peterhansel nyerte a Dél-Amerikában zajló 40. Dakar-rali nyolcadik szakaszát, összetettben viszont a spanyol Carlos Sainz áll az élen továbbra is jelentős előnnyel.
2018-01-16: Magazin - :

Magyar filmek ingyen

Még egy hétig ingyenesen megnézhető számos magyar film a világhálón. A Filmalap karácsony előtt indította a programot, amely olyan sikeres volt, hogy meghosszabbították a hozzáférést: január 22-éig még nézhető a 60 filmajándék a 60 éves Filmarchívumtól.