„Székely vagyok”

2018. január 16., kedd, Belföld
Levél román demokratáknak címmel nyílt levelet tett közzé a Székely Nemzeti Tanács, melyben Mihai Tudose miniszterelnök uszító megnyilvánulása ellensúlyozására arra kérik a demokratikusan gondolkodó románságot, jelentsék ki: „Én székely vagyok!”
Az Izsák Balázs elnök által aláírt levél szerint Mihai Tudose kijelentése „nem hoz dicsőséget Romániának”, mi több, fenyegetés a székelyek címére és súlyos megsértése a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáinak. Felidézi, 1989-ben nemcsak azért vonultak utcára az emberek országszerte, hogy jobbá tegyék az életet, hanem azért is, hogy lehetőséget kapjon minden román állampolgár, hogy félelem nélkül terjesszen elő terveket a demokrácia elmélyítéséért és a jogállam megszilárdításáért. Az SZNT felfogásában ilyen javaslat Székelyföld autonómiájának törvénytervezete is, a székelyek akasztással való fenyegetése pedig méltatlan az 1989-es év forradalmához, és merénylet a román állam demokratikus berendezkedése ellen. A nyílt levélben Izsák Balázs meggyőződésének ad hangot, hogy ebben a helyzetben az állásfoglalás a román demokraták felelőssége is, mivel ebben a pillanatban a tét nemcsak a székelyek autonómiatörekvése, hanem azok a demokratikus alapértékek, amelyért 28 évvel ezelőtt magyarok és románok haltak meg. „Leghatékonyabb ellensúlyozása a román miniszterelnök gyűlöletre uszító megnyilvánulásának a román demokraták szolidaritása lehet a megfenyegetett székelyekkel. Ha Önök vállalják ennek a szolidaritásnak a felelősségét, és kijelentik: »Én székely vagyok!«, akkor ezt nem fogjuk úgy értelmezni, hogy a nyilatkozók megtagadják nemzeti identitásukat, még úgy sem, mintha ez a mi autonómiatörekvésünk támogatása lenne. Ebben a pillanatban egy ilyen kijelentés csak az Önök akaratát fejezné ki, hogy megőrizzék a párbeszéd esélyét, és azt, hogy elutasítják a nemzeti gyűlölködésre való felbujtást” – fogalmaz Izsák Balázs.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-01-16 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 1027
szavazógép
2018-01-16: Belföld - :

Magyarázkodik Tudose

Nem emberek, hanem a felelős állami hatóságok vezetőinek mandátuma fog lógni a székely zászló mellett – így próbálta „árnyalni” múlt szerdai kijelentését Mihai Tudose miniszterelnök. „Elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan” nyilatkozata miatt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ma délutánra összehívta a testület rendkívüli ülését, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Tudose kiírta magát a kulturált európai politikusok sorából. Eközben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom budapesti, székely zászlós akciója a román külügyminisztérium tiltakozását váltotta ki.
2018-01-16: Belföld - :

Hírsaláta

DIDEREGTEK GYERGYÓALFALUBAN. Országos szinten Hargita megyében mérték a legalacsonyabb hőmérsékleti értékeket tegnap reggel, amikor Gyergyóalfaluban mínusz 21, Csíkszeredában pedig mínusz 20 Celsius-fokot mutattak a hőmérők.