Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 10., csütörtök: Közélet Kezdődik Kovászna és Hargita megye együttműködéseTamás Sándor Kovászna és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök vezetésével tegnap Sepsiszentgyörgyön folytattak megbeszélést a Székelyföldet érintő fejlesztési kérdésekről a két megye küldöttei. Tamás Sándor a Háromszék érdeklődésére elmondta: a választások után ez az első olyan találkozó, amikor a megyevezetők, illetve a szakapparátusok képviselői leülnek, és számba veszik a teendőket. Egyetértettek abban, hogy a Székelyföldet egységes európai régiónak tekintik, és fejlesztési szempontból ilyenként kezelik.
Ennek érdekében a következő hónapokban tartalommal töltik fel a két megye között hat éve megszületett együttműködési megállapodást, rendszeres egyeztetéseket kezdeményeznek olyan kérdésekben, mint a turizmus és az infrastruktúra fejlesztése, munkahelyteremtés, környezetvédelem, valamint a Székelyföld egységes arculatának kialakítása és önazonosságának erősítése. Az együttműködésbe Maros megyét is bevonják. Tamás Sándor elmondta, az egyik, hamarosan induló közös program: a Székelyföld településeit bemutató és népszerűsítő egységes szerkezetű kiadványok terjesztése, erről még a hónap folyamán egyeztetnek.
A megbeszélésen áttekintettek két közös kezdeményezésű tervet, a regionális hulladéktároló és a turisztikai fejlesztéseket megvalósító, A borvíz útja program helyzetét. A mostani találkozón kialakított közös álláspont szerint a két megye közösen lép fel az illetékes minisztériumnál az akadályok haladéktalan elhárítása és a tervek azonnali elindítása érdekében. Már ma délután ismertetik Horváth Annával, a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi tárca államtitkárával a közös álláspontot. A megyevezetők megegyeztek továbbá abban, hogy az egymás közötti hivatalos levelezést magyar nyelven folytatják. A megbeszélésen részt vett még Demeter János és Henning László Kovászna megyei, Petres Sándor Hargita megyei alelnök, valamint a két hivatal több vezetője és tanácsadója. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 671Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||