Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 10., csütörtök: Közélet Sátortáborozni sem szabad?Ha minden jól megy, még idén megszületik az a kormányrendelet, amely szabályozza majd a sátortáborozás feltételeit — jelentette ki Tischler Ferenc. A Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője kezdeményezte a jogszabály megszületését, ugyanis a jelenlegi törvény szerint gyakorlatilag lehetetlen hivatalosan sátortábort szervezni. Biztosítani kellene ugyanis a hideg, meleg vizet, mobilvécéket, így már szinte nem is hasonlítana a sátortáborra. Tischler szerint paradox módon a romániai törvények ezen a területen jóval szigorúbbak, mint az európai uniós előírások. A jogszabály megszületését támogatja az Országos Ifjúsági Hatóság és az RMDSZ vezetése is, így van esély arra, hogy a kormány elfogadja az erre vonatkozó határozattervezetet. Jelenleg a dokumentumot véleményezésre küldték a természetvédelmi, ifjúsági szervezeteknek, majd a kormány által kidolgozott határozattervezetet közvitára bocsátják, ezt követően fogadhatja el a kabinet. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 851Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||