Sepsiszentgyörgy, 2018. február 19., hétfõ 03:46
Köszöntjük Zsuzsanna nevű olvasóinkat!

Faludy György: Óda a magyar nyelvhez

2018. január 20., szombat, Irodalom
           Most, hogy szobámban ér az est setétje,
            te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,

            s ajkad, melyről az esti fák alól
            először szólt az ének magyarul.
            Arcod tatár emléke már ködös,
            de titkunk itt e földön még közös
            s a te dalod zsong minden idegemben
                    itt, idegenben.

            Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
            sértett gőgömben értőm és kísértőm,
            kínok közt, gondjaimtól részegen,
            örökzöld földem és egész egem,
            bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
            és soraimmal sorsom túl a síron,
            kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
                    mennyei poggyász.

            Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
            vont hangszerén lázam, házam, hazám,
            almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
            és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
            nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
            de Berzsenyivel zeng a mellkasom
            s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
                    sem haditörvény.

            Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
            de én itt állok az ikes igékkel.
            Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
            a hangutánzó szók utánam szállnak,
            mint sustorgó füzesbe font utak
            fölött alkonykor krúgató ludak,
            s minden szavamban százszor látom orcád,
                    bús Magyarország.

            Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
            ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
            Ős szók: a szemhatárról századok
            ködéből még derengő nádasok,
            gyepüs vápákon elhullt katonák,
            s ti bíbicek, bölények, battonyák,
            miket vadásztak vén csillyehajókról
                    lápos aszókon.

            Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
            mély hangok: alkony violasötétje,
            káromlások veszejtő vadona,
            mondatszerkesztés pogány pagonya,
            kötőszók: sok-sok illanó fodor,
            s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
            lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
                    s búzavirágkék.

            Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
            karók, keresztek és bitófák árnya,
            s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
            busák, buják, burjánzók és garázdák,
            melyik vidám faeke nyomtatott?
            S ti mellérendelt, kurta mondatok
            mint paprika, ha füzére vereslőn
                    lóg az ereszről.

            Ragok: szegények szurtos csecsemői,
            kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
            és E-betűk serege: fekete
            mezőn zsellérek koldus menete,
            s ti kongó-bongó helyhatározók,
            kukoricásban jó irányt hozók,
            ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
                    könnyű harangszó.

            Jelentőmód. Az aszály mindörökre
            ráült a szürke, megrepedt rögökre.
            Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
            törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
            Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
            robotba tört paraszt alázata,
            vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
                    messze mutatna?

            És főnevek, ti szikárak és szépek,
            ti birtokos ragokkal úri népek,
            országvesztők, elmozdíthatlanok,
            s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
            megölt vagy messze bujdosó fiak,
            Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
            ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
                    és a hazánkkal?

            Parasztok nyelve, nem urak latinja,
            nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
            magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
            hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
            s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
            Te vagy jelenünk és a hajdani
            arcunkat rejtő Veronika-kendő
                    és a jövendő.

            Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
            és forró, mint forrongó szellemünk.
            Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
            közös jövő és felzengő ítélet,
            nem hűs palackok tiszta óbora,
            nem billentyűre járó zongora,
            de erjedő must, könnyeinkben úszó
                    tárogatószó.
Hozzászólások
2018-01-20: Irodalom - :

Király Farkas: Sortűz 1.

Románia, 1989. szeptember 29.
Hiába a magasság, hiába a gravitációs gyorsulás, ha az anyag puha: a madárszar szinte észrevétlenül ütközött Jovan jobb vállába. Alig hallatszott a becsapódás, a pottyantásra is csak azért figyelt fel, mert az ürülék elenyésző része az arcát is elérte.
2018-01-20: Életutak - Csinta Samu:

Zágon hívása, az utókor hálája – Beszélgetés Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok tornásszal

Olyan exkluzív klubhoz tartozik, amelynek tagjai – Larissza Latinyina, Keleti Ágnes, Vera Caslavska, Szabó Kati és Simone Biles – egyetlen olimpián négy aranyérmet szereztek. Zágon nagy szülöttjével lenyelhetetlen gombócról és az utókor hálájáról is beszélgettünk a róla készült, Az ötödik szer című életregény bemutatója kapcsán.