Facsemeték megszállottja

Bár 1984 őszén nyugalomba vonult, a természet iránti szeretete nem hagyta nyugton, az azóta eltelt 33 esztendő alatt számtalan közterületre, parkocskákba telepített facsemetéket a környék erdőségeiben, erdőszélein is fellelhető fajtákból. Azok kiválasztása, kiásása, szállítása és beültetése munkát és kitartást követelt, nem beszélve arról, hogy az egyenként elültetett csemetéket eleinte öntözni, majd pedig gondozni is kellett.

― 1987-től máig ― szinte hihetetlen ― 35 907 facsemetét ültettem el Vargyas község területén. Itt van ez a táblázat. Ebből kitűnik, hogy amikor 1987-ben javították a Daniel-kastélyt, Deák Vilma elnök asszony idejében 3500 kutyabenge-csemetéből teremtettem élő sövényt. Az nem a báró idejéből való! Ebből a fajtából ültettem a református templommal szembeni Őrző nevű parkocskát. A vargyasi borvízhez vezető út mellé kőris-, hárs- és akáccsemetéket, az iskola udvarára lucfenyőt és akácot, a körorvosi rendelő udvarára hársat, kőrist és szomorúfüzet, a hősök szobrához tujákat telepítettem. A Daniel-kastély udvarára, amit az esztergomi tanács vett meg, újabban az erdei fenyő mellé juhar is került.

Szőcs András nagy buzgalommal fásít a magántulajdonban lévő hétvégi házak körül is. Lucot, erdeifenyőt, kőrist, hársat és égert telepített a Likati kaszálóra Blénesi Éva kérésére, Hidegaszóba, a Birtalan-féle kaszálóra dr. Szabó Vilmos kérésére. Elmondta, hogy ügybuzgalmát a hivatalosságok nem mindig értették meg, hogy neki a természet szeretete ad erőt, kora ellenére is, az efféle munkára. Buzgósága ismeretében mondta el nekünk egy idős vargyasi ember a mindinkább feledésbe merülő versikét, mely ugyan egy diófáról szól, de üzenete örök érvényű:

Eztet a diófát nagyapám ültette,

Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette,

Nem magáért tette, másért cselekedte,

Unokái emlékét áldják is érette!

Beszélgetésünk hosszacskára nyúlt. Nem tehette, hogy el ne mesélje dióhéjban nehéz gyermekkorát, életét. Hogy már 14 évesen egy olyan földbirtokosnál szolgált, aki egy kicsivel bánt jobban vele, mint a kutyájával, hogy Németországba munkásokat toboroztak, és oda is elment édesapjával nehéz erdei munkára, munkásként dolgozott az Úz völgyében és Sósmezőnél a magyar hadsereg erődítményeinél, hogy leventekatonaként került be a világháború forgatagába, megszöktek, hazagyalogoltak rongyosan és tetvesen, román katonaként szerelt le Bukarestben a legnagyobb éhség és aszály idején, 1947-ben. Az erdők államosítása után megalakult az állami erdészet, ott lett erdész, a Székelykeresztúron szerzett diplomával lett főerdész, majd brigádos.

Nehéz és munkás élete végén most élettársát gondozza, de van még ereje, kedve a fásítás megszállottjának lenni.