Pedig ha tudnák a habzó szájúak, hogy olyan román személyiségek, mint Cuza, Maniu, Pan Halippa is autonómiát akartak... Ha egyes hazafias elvtársak a politikából és a sajtóból mást is olvasnának, nem csak előszavakat, akkor nem okozna többé nekik álmatlanságot, hogy jönnek a magyarok elvinni Erdélyt. Az egyesülés századik évfordulóján a magyar pártok éppen az alapító okirat – a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata – tiszteletben tartását kérték, és tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezt az autonómiát csak a magyarok hangoztatták, hangoztatják.
Ráadásul tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy az egyesülés egy Brătianu-féle bunkósággal indult: mégsem tartunk semmiféle alkotmányozó gyűlést, írjátok alá, és olyan alkotmány lesz, amilyet én akarok. Arról sem beszélünk, hogy Maniu miért tagadta meg a részvételt az 1922-es koronázáson, arról sem, hogy 1928-ban Gyulafehérváron miért ítélte el határozott szavakkal Bukarest központosító őrületét.
Maniu, Vaida Voevod, Traian Vuia, Aurel Vlaicu, Romul Boilă – mind románok; vádolhatnád őket, hogy eladták magukat? Ezek a politikusok minden erejükkel elítélték a központosítást, sőt, Romul Boilă, az Erdélyi Kormányzótanács volt minisztere új, föderalizmushoz közel álló alkotmányt javasolt 1931-ben az újdonsült állam modernizálásának szükségességére hivatkozva. Mindnyájan románellenesek voltak? Csak azért, mert nem úgy gondolkodtak, mint a Fanartól elkábult iskolaszolgák?
A tankönyvekben írnak Cuzáról és a Kis Egyesülésről, méghozzá olyan ünnepélyességgel, hogy azt hiszed, Isten könyörületessége szállt alá a románokra. Miközben nem egészen így történt – a iaşi-iak alig három év múlva már utcára vonultak Moldva metropolitájával az élen, és a szétválást követelték. Miért? A vlach rendszer DNS-ébe mélyen beivódott struktúra földhöz vágta a moldvaiakat.
Egyetlen ember sem képes cseppenként megreformálni a rendszert, egyszerűen muszáj az egészet kicserélni. Cuza 1862 januárjában hagyta ott Bukarestért Iași-t; alig két hónappal később, a Katonai Iskola avatásán nyilvánosan beismerte: „Aggasztanak a Moldva régi fővárosára a közszolgáltatások bukaresti központosításával rákényszerített áldozatok.”
A Konzultatív Főtanács a következőt mondta 1863. november 28-án: „Iași erkölcsi és anyagi állapotának közelgő jobbra fordulása akkor következik be, ha az egész Román Haza számára bekövetkezik a jobbra fordulás, haladás és javulás, vagyis megvalósul a modern tudomány három nagy elve: 1. A közigazgatási decentralizálás; 2. A teljes önkormányzati függetlenség; 3. A bíróság függetlensége az elmozdíthatatlanság fokozatos bevezetésével.”
Az akkori iași-iak okosabbak voltak, mint napjaink parlamentjének slampos többsége.
Kogălniceanu beszédei sem szerepelnek a tankönyvekben: a Kis Egyesülés egyik létrehozója volt, és elsőként fogta a fejét, amikor látta, mi sült ki belőle… A moldvaiak folyamatosan azt remélték, hogy Iași második főváros lesz, még I. Károly is megígérte ezt nekik 1866 augusztusában – az akkori alkotmány 131. cikkelye pedig elő is írta közigazgatási autonómiára vonatkozó különleges törvények megalkotását.
És? A Duna menti bojárok győztek, az ő Moldvájuk meg tovább hanyatlott a mai napig, amikorra az Európai Unió legszegényebb régiója lett, és úgy tűnik, erről egyetlen minisztérium sem tud.
Menjünk tovább: megtörtént az 1918-as egyesülés – és?
Az erdélyi Vaida Voevod a parlamentben átkozódott az észbontó központosítás ellen, a bukovinai Iancu Cavaler de Flondor megundorodva visszavonult, a besszarábiai Pan Halippa aláírta a Pruton túli képviselők által Ferdinánd királyhoz intézett első memorandumot: „Felség! Az 1918. március 27-i egyesülési nyilatkozat tartalmazta azokat az alapokat, melyekre az Egyesülést helyezni kell: a decentralizálás és a közigazgatási autonómia (…) Az 1918. március 27-i egyesülési nyilatkozat az a jogcím, amelyen Besszarábia Romániával való egyesülése alapszik. Besszarábiát az egyesülés óta olyan módon kormányozzák, ahogy még az afrikai fekete gyarmatokkal sem bánnak.”
Ez volt 1924-ben. A iași-iak három évvel korábban, 1919 januárjában aláírtak egy memorandumot, szintén Ferdinándnak címezve: „Közigazgatási decentralizálás és települési autonómia – ezeket a megoldásokat javasolták a iași-iak már 1863 óta. (…) A központosító rendszer az egyetlen oka annak, hogy mára nemcsak Iași, hanem egész Moldva szenved, és mélyreható különbség lett a Milcov túlsó és innenső partja között, amelyről azt lehetne mondani, hogy mintha nem is ehhez az országhoz tartozna.”
És mit kértek még a 8. cikkelyben? „A vasúti hálózat fejlesztése elsősorban a nemzetközi forgalom biztosításához Észak-Erdélyen keresztül és egy kikötő létrehozása Besszarábia fekete-tengeri partvidékén.”
Románellenesek voltak a moldvaiak?
Tudod, miért akarták ezt a politikai és sajtóbeli rettegők által annyira elítélt autonómiát? Idézem: „Miként történt egyes bukaresti intézmények felszerelése a iași-iakkal szemben: Bukaresti Orvosi Egyetem – 106 400 lej, Iași-i Orvosi Egyetem – 40 500 lej; Bukaresti Bakteriológiai Intézet – 52 830 lej, Iași – 7200; múzeumok és Bukaresti Füvészkert – 175 157 lej, múzeumok és Iași-i Füvészkert – 500 lej.”
1938-as memorandumában Iuliu Maniu is számokat sorol, Sever Bocu szintén. Minden a bukaresti bojársághoz került. Tudod, miként zárul a iași-iak 1919-es memoranduma? „Iași nem könyöradományt kér, hanem igazságot.” Mindnyájan igazságot követeltek a frissen egyesült összes tartományból, de az új Romániát továbbra is a fanarióta banda vezette – pont, mint ma.
És akkor most mondd meg: milyen kapcsolat lehet még az autonómia/decentralizálás/régiósítás és az egységes, nemzeti és a többi, és a többi állam között? Semmilyen. De – és ezt érdemes megjegyezni: ez a párosítás, autonómia/magyarság lett a legravaszabb búvóhely, amikor az emberek kérdőre vonnak – románul! –, hogy miért nem csináltál autópályákat, miért pusztult le az oktatás, vagy miért pusztulnak el az emberek a kórházakban. Plusz, lezárásképpen: gondolkodjanak el azok a „hazafiak”, akik még mindig a „nyereg alatt puhított húst evő hunokról” beszélnek, hogy a „hunok” vajon miért autópályákon közlekednek, míg mi, a föld közepe, még mindig szekérutakon vánszorgunk…
Ha Románia valóban jólétet akar, hagynia kell, hogy az emberek a munkájuk, hagyományaik, kultúrájuk szerint döntsenek – mert eddig még nem láttunk gazdaság elől menekülő embert, arról a Romániáról viszont folyton hallunk, ahonnan békeidőben eltávozott a lakosság 12 százaléka…
(Forrás: Glasul Hunedoarei/EuroCom)