M. Szlávik Tünde: Ikarosz a tuja tetején

2018. február 10., szombat, Irodalom
Tivadar egy szép kora nyári éjszaka fedezte fel, hogy tud repülni. Kissé molyosan ballagott hazafelé a kocsmából, ahol a haverokkal legurítottak pár sört. A szomszéd házához érve érkezett az első inger: vizelnie kellett.
  • Csillag István illusztrációi
    Csillag István illusztrációi

Azért itt, az utcán talán mégsem kéne, gondolta, és sietős léptekkel, de kezét már az ágyékán nyugtatva bekocogott a saját kertjébe. A nagykapu mellett álló kb. háromméteres tuja mellé oldalazott be, cipzár ki, fej hátraszeg, majd gyermeki örömmel átadta magát a boldog megkönnyebbülésnek. Meneküljetek, macskák, dünnyögte csukott szemmel, még mindig hátrahajtott fejjel, amikor enyhe szédülést érzett, s mintha a füle mellett a szél is gyorsabban fújt volna. Himbilimbizett egyet, majd csomagolni kezdte a koronaékszert. Kinyitott szeme elől azonban eltűnt a tuja. A combjain valami furcsa bizsergés futott át, s mintha lógtak volna a lábfejei. Lenézett, s maga alatt látta a tuja csúcsát. Két karját hirtelen hátracsapta, a hirtelen mozdulattól beleesett a bokorba, jelentős felhámsérüléseket szerezve fedetlen testrészeire.
− Hasztakurva! – böffentett egy sörszagút − Azt az utolsó felest már nem kellett volna meginni.
Hátrált néhány lépésnyit, orrát tapogatva felsandított a tuja tetejére, amikor ismét megtörtént: emelkedni kezdett. Lassan szemmagasságba került a bokor csúcsa, aztán átlátott fölötte. Ijedtében összevissza csapkodott a karjaival, mire egyet pördülve a levegőben lezuhant. Ezúttal a puszpángsövényen landolt. Sajnos éppen aznap délelőtt tette rendbe egy sövényvágó ollóval – a csobakok kegyetlen bosszút álltak a bordáin. A biztonság kedvéért négykézláb caplatott el a bejárati ajtóig, kínosan megkapaszkodva minden útjába eső fűszálban. Mázli, hogy nőtlen vagyok, dünnyögte cipőhúzás közben. Ezután a hatpontos Kvák kapitány-féle leszállás után nem hiányozna még egy kis fejbúbsimogatás a sodrófával. De azért álmában tenyeres-talpas medve asszonyság üldözte egy hatalmas légycsapóval, ami elől a függöny ráncai közé bújva tudott elmenekülni.
Mosolyogva tért magához – a plafon alatt húsz centivel. Ahogy hörrenve kiszaladt tüdejéből a levegő, süllyedni kezdett, s a franciaágyra huppant. Megőrültem, zihálta, s a fejét forgatva körbesvenkelt a szobában: ablak, függöny, gardróbszekrény, tükrében pohoskás, kócos, eszelős tekintettel az ágytámlába kapaszkodó, lehorzsolt orrú Tivadar, ajtó, polc, súlyzók… Súlyzók! Egy féloldalas, béna hátra bukfenccel átszelte az ágyat, térdre esett a bolyhos ágyelőn, és reszkető kézzel magára csatolta a lábsúlyokat. Úgy tűnt, ez az ötlet bevált. Igaz, délre reszketett az ina a szokatlan megerőltetéstől, estére meg ücsörögni való ereje sem maradt, de sikerült a földön maradnia.
A reggel azonban ismét a karnis magasságában találta.
Megpróbált nem pánikba esni. Végeredményben nem is volt rossz ez a lebegés. Ha kifújta a levegőt, lejjebb süllyedt, ha óvatosan mozgatta a karjait, irányt változtatott, de ha csapkodni kezdett, leesett. A repülés veszélytelen, állapította meg, a biztonságos landolást kellene megtanulni.
Furabogárnak érezte magát, senkit nem mert beavatni. Viszont szabadságot vett ki, hogy megtanuljon bánni hirtelen támadt képességével. Elég hamar rájött, hogy a repülés nem függ össze sem az alkohollal, sem a vizelés okozta súlycsökkenéssel. Az ok ennél egyszerűbb, bár elcsépelten hangzik: a boldogság adott neki szárnyakat, az oldott állapot emelte a levegőbe, a nyugalom tartotta fent. Don’t worry, be happy, dúdolta, s amúgy Bobby McFerrinesen billegtette nagylábujjait, amitől lebegés közben centiket haladt előre. Rájött arra is, honnan vehetne leckéket: nemrég szinkronúszókat tanulmányozott, hiszen azoktól látott ilyen apró mozdulatok által vezérelt, harmonikus, nyugodt mozgást. Megtanult lassan felemelkedni, széttárt karokkal, merev testtel hátradőlve megfordulni, mintha egy láthatatlan kötél lenne a dereka alatt. Hamarosan tudott jojóként felszállni-lesüllyedni, de a legjobban az egyenes vonalú egyenletes mozgást élvezte, ahogy arccal a föld felé, a talajjal párhuzamosan haladt, leszorított lábfejekkel, előre nyújtott bal karral. Supermanként suhant a kertek fölött a langyos éjszakában, bár mellőzte a testnadrágot és a kívül viselhető színes alsót.
Repülni immáron tudott − a leszállásnál igyekezett puhára esni. Azután eszébe jutottak elfuserált, autodidakta agykontrollos próbálkozásai. Lebegő sirályt, gólyát képzelt maga elé, de a föld felé közeledve idétlen gatyás ölyvnek képzelte magát a pocakjával és berogyasztott térdeivel. Ettől rögtön röhögnie kellett, s mindig nagyot zakózott. Aztán rátalált agyában a bázisugró ejtőernyős képére, aki megadott pontra képes megérkezni. Innen már csak egy lépés volt az esernyő nélküli Mary Poppins, aztán elég volt lassan kifújni a levegőt, és szépen talpra tudott ereszkedni.
Ebben a pillanatban valóban felébredt. Semmire nem emlékezett. Így aztán a farpofái közé szorult tujagallyakat sem tudta mire vélni.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-10 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 922
szavazógép
2018-02-10: Irodalom - Mózes László:

Kinde Annamária, a vívódó költő

Kinde Annamáriáról, a négy éve elhunyt nagyváradi költőről írt monográfiát Demeter Zsuzsa kolozsvári irodalomkritikus, a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztője. Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című kötetét a marosvásárhelyi Lector Kiadó jelentette meg 2017-ben, s szerdán este mutatták be Sepsiszentgyörgyön.
2018-02-10: Színház az egész világ - Csinta Samu:

Elhunyt Vitályos Ildikó – Utolsó beszélgetés a színművésznővel

Abszurd módon kissé szerencséjének tartotta, hogy 1995-ben kényszerűségből ott kellett hagynia a kolozsvári színházat: aligha lett volna képes a jelenlegi színházi világban élni. A 2018. február 8-án elhunyt Vitályos Ildikó színművésznővel halála előtt még színpadi megjelenésről és kilökődő fájdalmakról beszélgettünk.