Mai levelünkVándorbölcsőprogram indul

2018. február 10., szombat, Jegyzet
Kedves barátok, rokonok, ismerősök!
Május elejére várjuk a harmadik gyermekünket. Az első kettőt a kórházból való hazahozataluk után mózeskosárban, majd gyermekágyban helyeztük el. Most úgy döntöttünk, hogy harmadik babánkat hat hónapos koráig bölcsőben fogjuk ringatni.

Amikor elmentem Sepsiszentgyörgyre Veres Ferenc asztalosműhelyébe, és megrendeltem egy bölcsőt, meséltem neki arról, hogy Magyarországon működik egy vándorbölcső-mozgalom. Beszélgetésünk után felajánlotta, hogy ha én rendelek egy bölcsőt, akkor ő ad még egyet ajándékba, indítsunk el mi is vándorbölcsőket. Jelenleg három bölcső van készen, megrendeltem beléjük a matracokat is. A harmadik bölcső megvételéhez és útnak indításához támogatót keresünk, de további bölcsők megvételére és útnak indítására is lehet jelentkezni. Egy bölcső ára matraccal együtt 300 lej vagy 21 000 forint. Aki hozzájárul egy bölcsővel a programhoz, annak a neve felkerül a bölcsőre, s majd ugyanúgy az összes kisbabáé, akiket a bölcsőben ringattak.
A programot a Gyarapodó Magyarság mozgalom keretében indítjuk, együttműködve a magyarországi Három királyfi, három királylány mozgalommal. „A legszebb magyar ellenállás a bőséges gyermekáldás!” Magyarországról is várunk bölcsőket, hogy ezzel is erősítsük együvé tartozásunkat. Bölcsőfelajánlást bárhonnan fogadunk, akár már meglévő és kinőtt, használaton kívüli bölcsők formájában is vagy egy új bölcső beszerzésére.
Várjuk a jelentkezéseket mind bölcsők felajánlására, mind igénylésére. Tudjuk, hogy Székelyföldön szórványosan már elindítottak vándorbölcsőket, ezekről is várjuk a pontos információkat, hogy tudjuk közös mederbe terelni az ügyet. Várjuk olyan gyermeket váró székelyföldi családok jelentkezését is, amelyek örömmel használnának fél évig egy vándorbölcsőt. Mi a bölcsők kihelyezését és nyomon követését vállaljuk, valamint az e bölcsőkben ringatott gyermekeknek találkozót szervezünk a kertünkben lévő kápolnában.
A bölcső fontos szerepet játszik az újszülöttek fejlődésében. Minden csecsemő és kisgyermek ösztönösen igényli a hintamozgást, amely egyrészről a pocakban eltöltött kilenc hónap alatti, magzatvízben való ringatózásra emlékezteti, másrészről pedig a legjobb módja annak, hogy megnyugodjon. 
Amerikai kutatók már a várandósság tizedik hetétől kezdve ajánlják az anyukáknak például a napi fél óra hintaszékben való ringatózást, mivel a baba egyensúlyérzékét már ilyen korban is fejleszteni lehet. Az anyukák ölelő karját ugyan semmi sem tudja pótolni a szülést követően, egy bölcső mégis nagy segítség lehet a babák mindennapjaiban. Vannak olyan csecsemők, akik számtalan kipróbált módszer ellenére csak és kizárólag akkor érzik jól magukat, ha ringatják őket, illetve mozog alattuk valami. A leleményes szülők ilyenkor szerzik be a kényelmes és több funkcióval ellátott babahintát, kengurut, vagy hosszú sétára indulnak a babakocsival, esetleg autózni viszik a csöppséget. A legkézenfekvőbb és legjobb módszer azonban a bölcső, amelynek hasznosságára példa, hogy már őseink is kivétel nélkül ezt használták. A gyermekágy csupán modern korunk találmánya.
Sok szülő félelme, hogy a gyermek kieshet a bölcsőből, így inkább meg sem kísérlik a használatát. Ezeket az aggályokat el kell oszlatnunk, ugyanis ma már nagyon biztonságos és stabil bölcsők közül választhatunk, amelyek sohasem fognak egy bizonyos ponton túllendülni és a gyermek testi épségét veszélyeztetni. Azt azonban mindenképpen tudnunk kell, hogy a bölcsők használata csak addig ajánlott, míg a baba nem tud felülni, négykézlábra emelkedni. Ha elérte azt a kort, amikor már a fejlődése ezen a szinten van, váltanunk kell a gyermekágyra, ugyanis innentől kezdve akár életveszélyes is lehet a bölcső. Természetesen a gyermek továbbra is igényelni fogja a ringató, hintáztató mozgást, viszont kisgyermekkorban már a hinta és a játékos, mozgással kombinált mondókák fogják átvenni a főszerepet, amelyeknek szintén nagy szerepe lesz az egyensúlyfejlődés szempontjából.
A vándorbölcsők össze fognak kötni családokat, és abban is bízunk, hogy a márciusban induló mozgalom a gyermekvállalásra is ösztönzően fog hatni.
Sepsiszéki Nagy Balázs és Erika
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-10 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 223
szavazógép
2018-02-10: Belföld - :

Florea nem segített

Az RMDSZ-nek azért kellett parlamenti úton megoldást találnia a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetének rendezésére, mert a polgármesteri hivatal nem tett semmit az ügy érdekében – reagált Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor Dorin Florea polgármester azon nyilatkozatára, miszerint a parlamentnek nem kellett volna beleszólnia az iskolaügybe.
2018-02-10: Közélet - Iochom István:

Kézdivásárhelyen is korlátozzák a beteglátogatást

Az influenzajárvány miatt tegnaptól tilos a beteglátogatás a kézdivásárhelyi városi kórházban – tudtuk meg dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvostól, az intézmény szóvivőjétől, aki azt is elmondta, hogy kivételek is vannak, ilyen például az ideggyógyászati osztály, ahol állandó felügyeletre van szükség, mert a betegek egy része nem tudja ellátni magát, ezért az orvos engedélyével egy-egy hozzátartozó tartózkodhat a bennfekvők mellett.