Kézdivásárhelyen is korlátozzák a beteglátogatást

2018. február 10., szombat, Közélet
Az influenzajárvány miatt tegnaptól tilos a beteglátogatás a kézdivásárhelyi városi kórházban – tudtuk meg dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvostól, az intézmény szóvivőjétől, aki azt is elmondta, hogy kivételek is vannak, ilyen például az ideggyógyászati osztály, ahol állandó felügyeletre van szükség, mert a betegek egy része nem tudja ellátni magát, ezért az orvos engedélyével egy-egy hozzátartozó tartózkodhat a bennfekvők mellett.

Az utóbbi időben elterjedt a szokás, hogy a beteghez a hozzátartozók kutyástul-macskástul, négyen-öten is mentek, ezentúl egy beteget egy hozzátartozó látogathat meg látogatási időben, hétköznap 14 és 17 óra, szombaton, vasárnap és hivatalos ünnepnapokon 11 és 15 óra között. Amíg a tilalmat fel nem oldják, kizárólag a kezelőorvos engedélyével lehet beteget látogatni – hangsúlyozta a kórház szóvivője, aki szerint a korlátozás nem a kórház, hanem elsősorban a betegek érdekében történik.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-10 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 1027
szavazógép
2018-02-10: Jegyzet - :

Vándorbölcsőprogram indul (Mai levelünk)

Kedves barátok, rokonok, ismerősök!
Május elejére várjuk a harmadik gyermekünket. Az első kettőt a kórházból való hazahozataluk után mózeskosárban, majd gyermekágyban helyeztük el. Most úgy döntöttünk, hogy harmadik babánkat hat hónapos koráig bölcsőben fogjuk ringatni.
2018-02-10: Közélet - Bokor Gábor:

Villámolvasási tanfolyammal indítanak (Lyukas Kő Egyesület )

Tavaly, működésének első évében négy sikeres programot bonyolított le a kovásznai Lyukas Kő Egyesület. Környékünk értékeinek megismerésére szerveztek kirándulást, személyiségfejlesztő tábort, gyorstanulási tanfolyamot tartottak, megrendezték az október 23-ai megemlékezést, mindezt a városi tanács, a megyeháza és a Communitas Alapítvány támogatásával – számolt be az eredményekről a szervezet sajtótájékoztatóján Ferencz Botond elnökségi tag. Egy tervezett programjuk objektív okok miatt elmaradt, ezt március 10–11-én pótolják – fűzte hozzá Szabó Levente elnök.