Kétfrontos küzdelem

2018. február 12., hétfő, A múlt hét
Kuti János

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció sürgős magyarázatot kért a román külügyminisztertől a Magyarországgal kötött „átláthatatlan megállapodásokról” és a két országot össze­kötő gázvezetékről, mert az egész gyanús, homályos és veszélyes.

Úgy néz ki, Magyarország mégsem tudja elvenni Erdélyt, és akkor, bár a gázunkra szeretné rátenni kezét. Ráadásul azt is javasolta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, hogy építsenek egy gyorsvasutat Budapest és Kolozsvár között, amit akár Bukarestig is meg lehetne hosszabbítani. Ebben is álnokság lappang, mert mi lesz, ha ők megépítik Kolozsvárig, és tovább nem lesznek hajlandóak, mi viszont nem vagyunk rá képesek. Autópályáikat is csak a határig építették ki, és a végén oda jutunk, hogy az Borsnál bejön, elér Kolozsvárig, majd egy kis kerülővel Aradnál kimegy. Híres magyarságszakértőnk, az akadémia külügyi részlegének vezetője, Dan Dungaciu azt is nehezményezte, hogy azzal a külügyminiszterrel, aki feleannyi idős (a taknyos), mint román kollégája, Teodor Meleşcanu, az ország második és harmadik legnagyobb emberei, a szenátus és a képviselőház elnökei is leültek tárgyalni. Bezzeg, mikor Meleşcanu Budapestre megy, őt nem fogadják ilyen magas szinten. „Ápertén ki kell mondanunk…, hogy az utóbbi huszonegynéhány évben Románia nem került még ilyen mély alárendeltségi és megalázó helyzetbe” –  figyelmeztetett Dungaciu.
A Kolozsvár–Budapest gyorsvasúttal az a magyarok célja, hogy elszívják tőlünk az egyetemistákat, és sok betegünket, akik oda járnak gyógyulni, hiszen ott sok románul is beszélő szakember dolgozik. Ezenkívül el akarják szippantani magas képzettségű számítógépeseinket is. Lezárták a Dunát, egyszerűen megszakítva a Rajna–Majna–Duna szállítási útvonalat, hogy eljelentéktelenítsék a konstancai kikötőt. (Ezektől kitelik, hogy elrekesztik a Dunát, és ezáltal leállítják a vaskapui vízi erőművet!)
Arra is jó lenne figyelni, miért trombitálták össze a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát Budapestre. Ezen részt vettek az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői, akik – az említett Nemzeti Koalíció elnöke szerint – az utóbbi időben olyan jellegű tevékenységet fejtettek ki, melyeknek célja „a román állam befeketítése, az államhatalom aláaknázása, a román állam és állampolgár inzultálása”. A mostani budapesti fórumon is csupa románellenes megnyilvánulás történt, mert olyasmikkel foglalkoznak, mint a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, az egyházi javak visszaszolgáltatása, a Románia által vállalt nemzetközi kötelezettségek betartása, valamint a magyar közösség szimbólum- és anyanyelvhasználatának problémái.
Ugyanígy próbálják megakadályozni az ukrajnai új oktatási törvény alkalmazását is. Ezért kellett szegény Ukrajnának is megígérnie, hogy az anyanyelven történő oktatás tiltásának törvényét – és így a kisebbségek teljes elnemzetietlenítését, asszimilálását – elhalasztja öt évvel későbbre.
Még áldott szerencse, hogy idehaza akadnak éber, figyelmes és józan gondolkodású, jól felkészült szakemberek, ellenzéki parlamenti képviselők (de nemcsak), valamint a sajtó és tévéadók, amelyek fel tudják venni a harcot a romániai és magyarországi magyarok említett káros tevékenységével szemben, mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a két ország közeledését, és idejében felhívják a figyelmet a magyarokkal való barátkozás veszélyeire. A kétfrontos küzdelemben most legutóbb is jó példát mutatott a jó román Florin Roman, aki például egy kétnyelvű tábla-ügyben szólalt fel a parlamentben. Mert lám, csak egy percig nem vigyáztunk, és a Maros megyei tanács magyar vezetője utasítására egy égbekiáltó, alantas és románellenes cselekedetet hajtottak végre, mégpedig kitetettek egy kétnyelvű jelzőtáblát pár méterre a megyehatártól, Fehér megye területére. Persze hogy a tiltakozás hatására a tanács belátta hibáját, és néhány méterrel odébb, Maros megye területére költöztette a területfoglalási szándékú táblát.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellen is sokan harcolnak hősiesen, de sajnos, az újraalapításához szükséges tervezetet már a felsőház is elfogadta, és hatályba lépéséhez elvileg csak Iohannis aláírására van szükség. Most ismét megmutathatja, milyen jó román, ha például visszaküldi a törvénytervezetet újratárgyalás végett a parlamentnek. De addig is a Nemzeti Liberális és Népi Mozgalom Párt vezetői bejelentették, hogy az alkotmánybíróságon óvást emelnek a törvény ellen. Így még mindig van némi remény egy újabb fertő, a magyar anyanyelvű gimnázium új életre kapásának megakadályozására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2018-02-12: Közélet - Nagy D. István:

Korrupció, elkobozások, balesetek (Rendőrségi összegzés)

Ami a bűnözés alakulását illeti, Háromszéken nem hozott számottevő változást 2017 az előző évekhez képest. A rendőrség éves ismertetője szerint a bűncselekmények száma 2016-hoz képest valamelyest csökkent, a bejelentett vagy lefülelt esetek kétharmada az enyhébb törvényellenes cselekedetek közé tartozott. Nem kerülte el a megyét a korrupció sem, tíz esetben nyolc bűnvádi eljárás indult 26 személy ellen (22-en közintézmények dolgozói) megvesztegetés, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt, az okozott kár pedig meghaladja a 10 millió lejt.
2018-02-12: Közélet - Hecser László:

A jégkorong ünnepe (Műjégpálya-avató Sepsiszentgyörgyön)

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia tegnap délelőtt nagy érdeklődés mellett nyitotta meg sepsiszentgyörgyi műjégpályáját. Az avatóünnepségen felszólalók úgy fogalmaztak: célkitűzésük a székelyföldi jégkorong fejlesztése, de annál is fontosabb, hogy gyermekeink egészséges életet éljenek, közösséget alkotva csapatszellemben nőjenek fel – ehhez kívánnak hozzájárulni. A Sepsi Aréna mellett felhúzott modern létesítmény első eseményeként csíkszeredai, kézdivásárhelyi, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, felcsíki, marosvásárhelyi, karcfalvi, na meg a helyi Királypingvinek U10-es csapata mérték össze erejüket.