SepsiszentgyörgyMegcsappant költségvetés

2018. február 14., szerda, Közélet
„Túlélési” költségvetése van idén Sepsiszentgyörgynek: miután a kormány tavaly év végén jelentős összegeket vett el az önkormányzatoktól, de kötelezte őket különböző intézmények költségvetésének növelésére, kevesebb pénzből gazdálkodnak, és ez leginkább a beruházásokon fog meglátszani; emiatt arra készül a város, hogy minél több európai uniós pénzt pályázzon meg – így foglalta össze Antal Árpád polgármester azt, amit a puszta számok nem fejeznek ki. A megyeszékhely 2018-as költségvetését tegnap rendkívüli ülésen és rendkívüli egyetértésben, ellenszavazat nélkül fogadta el a tanács.
  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele
 
Az ingatlanadók nem emelkednek, elsősorban ezt szögezte le az elöljáró: magánszemélyek ebben az évben is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten fizetnek, a helyi cégek pedig régiószinten a legkevesebbet. Mindezt annak ellenére, hogy a kormány hétmillió lejt vett el Sepsiszentgyörgytől 2017 végén. Más változás is van: az oktatási intézmények alkalmazottjai ezentúl nem az önkormányzaton, hanem a tanfelügyelőségeken keresztül kapják meg a munkabérüket, és bár ez nem befolyásolja a város pénzügyeit, rejtett központosítást jelez, jöhetnek még újabb lépések ebbe az irányba – vélekedett az elöljáró. A bevételeket 105,8 millió lejre tervezték –  „a pesszimista és a realista szint között” – ezt próbálták úgy elosztani, hogy mindenre jusson. A fontosabbakat fel is sorolta: 20 millió lejt szánnak infrastrukturális beruházásokra, nagyjából ugyanennyit a kultúra és a sport támogatására, több mint 5 milliót környezetvédelemre, kicsivel kevesebbet szociális szolgáltatásokra, 4,6 milliót fejlesztésekre, 3,5 milliót közszállításra, 3 milliót közvilágításra, 2,6 milliót közterület-fenntartásra, 1,2 milliót az egyházak támogatására. Antal Árpád beszélt az 1300 helybeli lakos által kitöltött internetes kérdőívről is, és újra leszögezte: természetesen több pénz kellene járdajavításra is, de az a cél, hogy 20–30–50 év múlva is olyan emberek éljenek a városban, akik ragaszkodnak a kultúrához.
Egyébként lesz járda is: az Oltmező utca egyik oldalán, az áramszolgáltató székhelye és a tejgyár közötti szakaszra már kivitelezői szerződést kötöttek, a József Attila utca végén is megépítik a hiányzó ötven méternyit, hogy a Büdöskútra járó gyalogosok biztonságban legyenek. Emellett rendezik az Orgona, Nárcisz és Sport utca kereszteződésében levő parkolót, a Nagy György és a Puskás Tivadar utca közötti szakaszt (ezeket a néppárti tanácstagok, Bálint József és Kolcza István kérték számon), és más kisebb munkálatokat is elvégeznek. És sok-sok tanulmányt készítenek, hogy  uniós alapokra tudjanak pályázni. A polgármester reméli, hogy az idén a Păiuş David hadnagy úti járdák javítását, illetve kiépítését is el tudják kezdeni.
Kellene valamit tenni a parkolási nyomorúság megszüntetésére is, a belvárosban már elviselhetetlen a helyzet – tette szóvá Rodica Pârvan. A város nem húszezer gépkocsi befogadására épült, és nem tartunk ott, ahol egyes európai országok, hogy csak a parkolóhellyel rendelkező gépkocsikat írjuk be a forgalomba – válaszolta Antal Árpád, aki szerint az intézményeknek is gondolniuk kellene arra, hogy saját ügyfeleiknek parkolót biztosítsanak. Akkor sem lesz elég hely, ha a város minden zöldövezetét és játszóterét parkolóvá alakítjuk; a városnak ugyan szándékában áll új parkolót létesíteni a közszállítási vállalat tervezett elköltöztetésével felszabaduló terület egy részén, de ez sem lesz korlátlan befogadóképességű.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-14 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 223
szavazógép
2018-02-14: Közélet - :

Találkozzunk, nyerjünk Rétyen (Laptalálkozó, könyvbemutató és nyereményjáték)

Ma Rétyen találkozunk olvasóinkkal. A helyi zeneteremben 18 órára várjuk mindazokat, akik a Háromszék munkatársaival szeretnének találkozni, ugyanakkor bemutatjuk munkatársaink legújabb, a Kaláka könyvek sorozatban megjelent köteteit. Hívjuk hűséges olvasóinkat és mindazokat, akik részt kívánnak venni interaktív nyereményjátékunkban.
2018-02-14: Közélet - Iochom István:

Bajban a községek (Kézdiszéki polgármesterek találkozója)

Tegnap a bálványosfürdői Vár Panzióban tartották a kézdiszéki polgármesterek soros találkozóját, amelynek házigazdája Daragus Attila, Torja község elöljárója volt. A kézdiszéki polgármesterek mellett meghívottként Henning László, a megyei tanács alelnöke, Kovács Ödön megyemenedzser és Könczei Csaba, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is jelen volt.