Román szemmelSabin Gherman: Románia. Százéves háború. Centenárium

2018. február 17., szombat, Nemzet-nemzetiség
Gyorsan összefoglalva: egy évszázadnyi nemtörődömség után mi vagyunk a világ egyetlen országa, amely önmagával háborúzik. Az egyik oldalon az emberek vannak, akik túlságosan rettegnek ahhoz, hogy törekvéseik legyenek, a másik oldalon pedig a virágzó kasztban élő politikusok.
Nem az a nagy baj, hogy Dragnea és a haza Olguţái most porrá és hamuvá változtatnak mindent – az a nagy baj, hogy az utóbbi száz évben ez sohasem volt másképp. Goga „semmirekellők országáról, jelentéktelen, Európa képességvizsgáján elbukott országról” beszélt, még „erkölcsi agyhártyagyulladásról” és „csempész képviselőkről” is dübörgött – mindez 1916-ban volt. Egy évvel Goga után Mária királyné „oligarcha-politikusok falkájáról” írt a naplójában, akiknek „nincs más eszméjük, csak egymás megbuktatása, egymás meglopása”. Ezt is írta a királyné: „Undorodom, de nincs hova mennem.” Caragiale: „Nincs már keresnivalóm egy olyan országban, ahol érdem a hízelgés és a lopás.” Mondjuk még el azt is, hogy az Averescu-kormány rögtön 1918 után megbukik, mert megtagadja Brătianu utasításának végrehajtását, aki azt követelte, hogy nevezzék ki Ştirbey herceget a Resicabányai Vállalat igazgatótanácsába? Az az ember csak egy kitüntető címet akart magának, ha már betehette a lábát Mitteleuropába. A szélsőségesen szegény ország Erdély betelepítésébe beleölt pénzéről? – több százezer, odahaza jó gazda munténiait és moldvait tettek gyökértelenné és vetettek idegen környezetbe; sem az őshonosak, sem az újonnan érkezettek nem értették, miért volna szükség ezrekre a természetellenes, évtizedekkel később Ceauşescu által újra elővett szamárságokra… Vagy a már említett, ma trikolóros szoborral rendelkező, Brătianu és Maniu közötti vitákról, mert ez utóbbi nem „értette”, hogy miért kell a görögkatolikus egyháznak eltűnnie az ortodox egyház bendőjében, miért muszáj minden románnak ortodoxnak lennie. Arról, hogy miként változtak meg az erdélyi falvak és városok nevei, amelyek nem hasonlítottak a déliekre – ma nevetnénk rajta, de tudtad, hogy Székelyudvarhely hajdanán volt már hivatalosan I. G. Duca is? Mezőzáh (Zău de Câmpie) Moineşti volt – még egy postásoknak is kiadott tankönyvben is megjelent ez, mert mind össze voltak zavarodva. És még mennyi más dolog, amit mára eldugtak a tankönyvíró történészek.
Mondd csak meg, ha Goga, Caragiale, Mária királyné bármiben is tévedett volna. Mondd csak meg, ha ma másképp van. Hogy nincs lopás, hízelgés, nincsenek semmirekellők odafenn.
Amíg nem mondunk igazat magunknak, addig nem leszünk képesek legyőzni ezt az identitási inkonzisztencia-érzést. Nincs ebben semmi szégyen, ez gyógyulás – ilyen alapon tanulnak a német iskolások is a nácizmus bűneiről például. Senki sem azért írja bele a tankönyvekbe az igazságot, hogy meggyengítsen egy országot, ez csak egy szükséges kezelés, ugyanúgy, ahogy a gyermekbetegségeket kezeled – egyszer kell átesni rajta, utána már nem tér vissza.
Ma ugyanezt tesszük – ahelyett, hogy a lehetőségeket látnánk meg ebben az országban, rémségeket képzelünk el. Ugyanolyan törekvésektől rettegő embereink vannak, ugyanolyan politikusok, akik a modernitást az itt maradtaknak néha-néha odavetett engedménnyé változtatják. Rögtön 1990 után, amikor rácsodálkoztunk, hogy milyen jó az élet Nyugaton, azonnal megjelentek a politikusok azzal, hogy azért van ez így, mert „azoknak” volt Marshall-tervük – most többet kapunk, mint a Marshall-terv volt, több tízmilliárd euró várja, hogy azzá változtassa ezt az országot, amit megérdemel, de nincs, ki megszabadítsa a rendszert a bürokráciától. Egy 5 millió eurós támogatásért egy lengyelnek 200 oldalnyi dokumentumot kell kitöltenie – tervek, engedélyek, szakvélemények, minden; egy románnak több mint kétezret, plusz az ellenséges tisztviselők seregével is meg kell küzdenie.
Mi ennek a következménye? Nem ismerjük be, hogy saját magunkkal van gondunk, ehelyett a széles nagyvilággal perlekedünk. És most következik a posztdecemberi történelem legrondább momentuma: ezek az idióta szocialisták, miután közellenséget csináltak minden szomszédunkból, most szintet lépnek: az európai intézményeknek mennek neki azzal párhuzamosan, amit már tavaly előkészítettek – „Romániából gyarmat lesz”, „a nemzetellenesek és a külföldi bankok a bűnösök”...  és az egész készlet. Láttad az Európai Parlamentben a vitát az itteni igazságszolgáltatásról? Nem sok hiányzott, hogy ténsasszonyaink nekiugorjanak az európai hivatalosságok torkának, mert „miközben egyesek katedrálisokat építgettek, nekünk a hódítókat kellett feltartóztatnunk”… Olyan emberekkel perlekedtek, akik már nem értik, hogy mi a fenét keresünk még mi ott, az unióban. És eljön a centenárium, egy másik különleges momentum: a szegénységet egy „függetlenség és szuverenitás” melletti érvvé fogják változtatni azok tanácsára, akik azt várják, hogy a szocialista banda átadja nekik – például a Szuverén Beruházási és Fejlesztési Alapot. Emlékszel, hogy miként kínlódott Dragnea a kampányban? „Én román vagyok, uram!”; majd aztán gajra vágta ezt az országot, amelyet még Romániának neveznek.
És még ha meg is buknának ezek, ne reménykedjünk, hogy ünnepelhetünk: az utánuk következőnek még sok évre lesz majd szüksége, hogy mindent helyrehozzon. Már csak néhány intézmény maradt megfertőzetlenül, maroknyi ügyész és egy idegenforgalmi attrakciókat hajhászó államfő. És még két-háromszázezer ember, akik makacsul itt akarnak maradni. És egy ország, amely olyan lehetne, mint egy menyegző, ha ezek a fentiek nem szöknének meg az esküvői ajándékkal.
Akár tetszik, akár nem, így állunk most – Isten nem kénköves mennykőt küldött nekünk, hanem politikusokat. Nem tatárokat, nem janicsárokat, hanem itteni románokat. Száz éve ismételjük meg újra és újra ugyanazokat a galádságokat, majd egymás között füstölgünk ezek miatt, abban a hitben ringatva magunkat, hogy a gyermekeinknek majd jobb ország jut – aztán azt mondjuk nekik, hogy csinálják meg a házi feladataikat, angol nyelvi különórákat veszünk nekik, és végül – bármilyen kicsi is a nyugdíjunk – egy repülőjegyet is. Csak oda.
 
Glasul Hunedoarei/EuroCom
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-17 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 151
szavazógép
2018-02-17: Nemzet-nemzetiség - :

Hans Hedrich: Miként vállalta büszkén Románia, hogy megadja a magyaroknak az… autonómiát? (Német szemmel)

A román vezérek nem gondolnak arra, hogy üres kisebbségügyi dumájukból kötelezettségek is fakadnak. Illetve lehet, eszükbe jut. Csak magasról tesznek rá.
2018-02-17: Irodalom - :

Finta Klára Enikő: Kiadó (Székelyföld, I. díj -- A magyar széppróza napja)


Csak azért az egyetlen napért. Amíg eljössz hozzám, kiadom a lakást.