Elvágták a juhászlegény torkát

2018. február 23., péntek, Közélet
Egy Fotosmartonoson szolgáló juhászlegényt elvágott nyakkal, de még életben találtak meg tegnap reggel a juhsereg melletti istállónál.
 
Muntean András juhos gazda szokása szerint reggel hétkor ment ki az istállóhoz, ott talált rá a magatehetetlen, de eszméleténél levő 25 esztendős, zágonbárkányi származású Constantin M. M.-re. A gazda riasztotta feleségét, majd hívták a mentőket és a rendőrséget. A sérült elszállítását követően a rendőrség nyomban dolgozni kezdett, a helyszínt elkerítették, de Muntean Andrásnak annyira még volt ideje, hogy gyorsan megszámolja az állományt, s kiderítse, öt juha hiányzik.
„Nagyon rendes, csendes és jó dolgos fiatalember, nem ezt érdemelte. Nem hallottunk semmit, mert ő kint, a bárányozó juhok mellett aludt. Megrázó volt látni, milyen állapotban van. Szóltam hozzá, kértem, jelezze, ha megismer, amit meg is tett, majd arra a kérdésemre, hogy tudja-e, ki tette ezt vele, szintén azt intette, igen. Nem jön, hogy elhiggyem, hogy valaki öt juhért képes lenne ilyen kegyetlen tettre” – mondotta a gazda felesége, Magdika.
A megyei rendőrség szóvivője, Nicoleta Tolvaj-Marin érdeklődésünkre csak annyit nyilatkozott, kollégái már dolgoznak az ügy felgöngyölítésén, a helyszínen nyomokat rögzítenek, és igyekeznek kideríteni, mi történhetett.
A Dr. Fogolyán Kristóf Me­gyei Sürgősségi Kórház menedzsere, András-Nagy Róbert érdeklődésünkre elmondta, az adott helyzethez képest sikeresnek mondható a bő négyórás műtét, de a sérült helyzete továbbra is válságos. Ha felépül is, nem kizárt, maradandó sérüléssel kell tovább élnie – tette hozzá.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-23 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-02-23: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

A cserkészet alapítójára emlékeztek

Sepsiszentgyörgyön a Tanulók Házának udvarán, a 2007-ben felállított emlékműnél a világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának vezetőjére, Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powellre – becenevén Bi-Pi – emlékeztek születésének 161., a cserkészet alapításának 111. évfordulóján, tegnap. Egyperces csenddel adóztak a mennyei hazába költözött Molnár Tibor főszakács és Gaál Sándor volt szövetségi elnök emlékének.
2018-02-23: Sport - :

A Nemzeti Arénában játszik a Sepsi OSK (Labdarúgás, I. liga)

A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszának utolsó, 26. fordulójában a Sepsi OSK a Nemzeti Arénában a bajnoki címre esélyes FCSB vendége lesz. A mérkőzést vasárnap 20.45-től rendezik, és a tévétársaságok mellett a Marosvásárhelyi Rádió is élőben közvetíti.