Román szemmelCătălin Ștefănescu: Milyen ünneplés az, ha közben folyton belerúgunk a magyarokba?

2018. február 24., szombat, Nemzet-nemzetiség
Az egyesülés centenáriumának éve egyelőre a magyarellenesség jegyében zajlik
A Nagy Egyesülés Centenáriuma nem magyarok elleni ünnep. Nem ünnepelhetsz a boldogságtól vigyorogva, hogy beledöfhetsz valakibe, aki nem örvendezhet. Mert ez így már nem ünnep, hanem egy hazafiságnak álcázott bunkóság. Nem ünnepelhetsz valamit úgy, hogy azzal valaki más szomorúságáról emlékezel meg. Sőt, rámászol és rákényszeríted a boldogságodat.
  • Illusztráció. Főtér.ro
    Illusztráció. Főtér.ro

Ez primitív és megalázó gesztus. Hasonlít arra helyzetre, amikor egy részeg alak kiviseli magát, a poharadba is tölt, meg a fejedre is, egymilliószor elmondja ugyanazt csak azért, mert az az érzése, hogy nem vibrálsz ugyanazon a frekvencián, amelyen ő. Nem örvendezel vele együtt? Miért? Ahaaaa! Ez azt jelenti, hogy nem kedveled! És az egészből parázsló botrány lesz, oda-vissza vetett gyűlölködő tekintetekkel, fenyegetőzésekkel, pohártörésekkel, amely tökéletes terep a bunkó örömének megágyazásához. Ő ettől érzi jól magát, a verekedéstől.
Nem várhatod el a magyaroktól, hogy féllábon ugrándozzanak örömükben, mert összeomlott a birodalom, amelynek részei voltak. De közülünk is részesei voltak egyesek, méghozzá örömmel. És ezt be is vallják, titokban, minden adódó alkalommal. Főleg akkor, amikor azt állítják, hogy kétségbeejtőnek tartják az olténiai, munténiai vagy moldvai honfitársaikat. Nem várhatod el a magyaroktól, hogy ők legyenek annak a murinak a lelke, ahol csak román zene szól, ahol azt üvöltözik, hogy örökre mi vagyunk itt az urak, s ahol azoknak, akik itt lélegeznek a környezetünkben és nem üvöltöznek a boldogságtól, azonnal távozniuk kellene  saját országukba. Mert hogy ők nem idevalósiak, ez nem az otthonuk, tehát menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Ebből nehezen lesz ünnep. Megfeledkezel magáról az ünneplés céljáról. A legbunkóbb módon gúnyt űzöl a saját emberi mivoltodból, a saját eszméidből, mindabból, amit igazán meg kellene ünnepelned. Bármilyen valódi érzelem, közösségi élmény, egy eszme megvalósulására vonatkozó bármilyen öröm a csatornában végzi, amennyiben valaki ellenében fogalmazod meg őket.
Nem egyetlen közösség monopóliuma az ostobaság és az érzéketlenség. Ezek az „ajándékok” általában elég egyenletesen oszlanak meg. Ugyanilyen nevetséges és láthatóan bunkó dolog, ha egyszerűen megtagadod használni annak az államnak a nyelvét, amelyben élsz. Ha pedig a megtestesült felsőbbrendűség benyomását keltve teszed ezt mindennap, akkor ne csodálkozz, ha egy adott pillanatban gereblyére lépsz, vagy olyan választ kapsz, amely annak a nevetséges arroganciának lesz a megfelelője, mellyel azt bizonygatod, hogy úriember vagy, míg a többiek mind alsóbbrendű lények. Ugyanilyen nevetséges reggeltől estig azt hangoztatni, hogy te meg a néped voltatok itt először, amikor még igazából ki sem hűlt a föld – mi is, mások is folyamatosan mondunk ilyeneket –, a többiek pedig csak úgy, a semmiből bukkantak elő, kucsmával a kezükben kérve, hadd dolgozhassanak a házad körül.
Ugyanilyen ostoba dolog egyes helyi hatóságok részéről az időhúzás a kétnyelvű feliratok ügyében, olyan közösségekben, ahol tökéletesen természetes és jogos mindkét nyelvet beszélni. Mint ahogy észbontó a végtelenségig elutasítani egy vitát a gyulafehérvári nyilatkozat tartalmáról, amelyben nagyon is modern és egyértelmű módon van szó a nemzeti kisebbségek jogairól. Nem új keletűek az erdélyi magyar és román közösségek közötti történelmi feszültségek. Mint ahogy a vegyes családok, a gondok nélküli együttélés, meg az a természetes tény sem, hogy mindkét nyelvet beszélik ott, ahol ilyen régóta együtt élnek. Mások ellenében, a bánatukra ünnepelni valamit, vagy arra kényszeríteni őket, hogy visongjanak a boldogságtól, amikor ők nem éreznek ilyesmit – teljesen elfogadhatatlan a civilizált világban. Mindnyájunk számára kívánatos és természetes eszme lenne, hogy olyan országban éljünk, amelyet együtt építünk fel, s amely azért érdemli meg ténylegesen a tiszteletünket, mert mindnyájunk jó szándékainak és hozzájárulásainak az eredménye. A Nagy Egyesülés Centenáriuma pedig kitűnő alkalom lehet, amikor – ha nem puskázzuk el – felfedezhetjük az igazán fontos dolgokat. Csak zászlók lengetésével és bosszúszomjas dalok éneklésével – akár a többség, akár a nem értékekről, csupán területről álmodozó autonomisták részéről – azt jelzi csupán, hogy még mindig nem ébredtél fel abból az ittasságból, amely olyan keservesen hosszú ideje tart, és minden áron vicsorogni akarsz a környezetedben lévőkre.
Ez az ünnep  józan múltba tekintést jelenthet. Mert a Nagy Egyesülés nagy öröm volt a többség, de nagy szomorúság is egyesek, csalódás mások számára, és nem feltétlenül az etnikumon múlott, hogy ezek közül kiben melyik érzés alakult ki. Annak a jóérzésnek, amellyel meg kellene emlékeznünk erről a történelmi eseményről, csak azok a tettek és gondolatok lehetnek a mértékegységei, amelyek valóban megfelelnek a civilizált önképnek, mellyel mindegyikünknek rendelkeznie kellene. (Forrás: Dilema Veche /E-RS)
A szerző a TVR 1 Garantat 100% című műsorának készítője
Cikk megjelenési időpontja: 2018-02-24 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 204
szavazógép
2018-02-24: Irodalom - :

Bálint Mária: Gyertyás, könyves... (Tárca)

Amikor a magyar nyelvű oktatás jogáért küzdöttünk 1990 februárjában Sepsiszentgyörgyön is, még sokan voltunk. Könyvekkel s repdeső lángú gyertyákkal (azokat a hollandok küldték, hogy legalább gyertyánk legyen, ha áramunk nincs is) hullámoztunk végig a városon szótlanul, már-már fenyegető némasággal érkeztünk a sportcsarnokba, hogy meghallgassuk a beszédeket. Hiába cirkált a fejünk fölött két vadászgép, helikopter, nem tágítottunk.
2018-02-24: Irodalom - :

Király Farkas: Sortűz 6.

december 23.
– Minden rendben, fiúk?
– Őrnagy elvtársnak jelentem, minden rendben!
– Nyugalom, fiúk. Üljetek csak vissza – mondta az őrnagy –, egy kicsit ideülök én is, ha nem baj – s azzal letottyant közéjük.