Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 15., kedd: Közélet A Tega a városé maradTegnapi ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat visszavonta a Tega köztisztasági vállalat magánosítására vonatkozó korábbi, még az előző városvezetés által hozott döntését. Antal Árpád polgármester — korábbi ígéretét valóra váltva — annak a véleményének adott hangot, a köztisztasági vállalatot inkább a városnak kellene fejlesztenie, és ne egy idegen cégnek eladni, mely a profitot a sepsiszentgyörgyiek zsebéből veszi ki. Az ülésen felszólaló Tóth Birtan Csaba, a Tega vezetője elmondta, akkor, abban a helyzetben a vállalat eladása jelentett lehetőséget a továbblépésre, hiszen a cég jelenlegi vagyonával és felszereltségével nem tudott volna részt venni a Hargita, Kovászna megyében zajló hulladékgazdálkodási programban. Az igazgató nem ellenezte, hogy a Tega stratégiájának a tanács új utat szabjon, csupán arra szólított fel, ezt gyorsan határozza meg a testület.
A testület egyébként tegnapi ülésén jóváhagyta a város költségvetésének újabb módosítását (Kilyén és Szotyor vízvezetésére jött valamennyi kormánypénz, illetve Veszprém és Cegléd testvérváros adományait fogadták), egy banki hitelvonal megnyitásának kezdeményezését (felkészülni a jövő évre egy nagyobb városfejlesztési terv megvalósítására) és egy visszatérítendő hitel felvételének beindítását (a folyamatban levő munkálatok naprakész kifizetésére a minőség számonkérése érdekében), valamint a múltkori ülésen elutasított határozattervezetet is, mely szerint a vasútállomás előtti butikszigetet a Tega kezelésébe utalják, hogy az népesíthesse be. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 850Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gazdazoltan - 00:29 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 00:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||