Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 15., kedd: Közélet Valami megmozdult (Falusi ifjúsági szervezetek)Kevés kivételtől eltekintve a vidéki önkormányzatok nem támogatják kellőképpen a településen működő ifjúsági szervezeteket — mondta Tischler Ferenc legutóbbi sajtótájékoztatóján. A Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője éppen ezért a közeljövőben találkozni szeretne a falusi polgármesterekkel, és arról próbálja majd meggyőzni őket, hogy az ifjúsági szervezetek támogatása fellendítheti a közösségi életet. Tischler szerint az önkormányzatoknak nem közvetlenül kell adniuk az anyagi támogatást, hanem pályázati kiírások által. Ennek előnye, hogy a fiatalok hozzászoknak majd a pályázáshoz, és e tapasztalatot a későbbiekben is hasznosíthatják. Tischler hangsúlyozta: a falusi önkormányzatokat semmi nem kötelezi arra, hogy ifjúsági alapot különítsenek el költségvetésükben, ez csupán a városok esetében szükséges. Pozitív példaként említette Sepsiszentgyörgyöt, ahol megteremtették az ifjúsági alapot, a támogatást pedig pályázatok útján nyerik el a szervezetek, amelyek életében szerinte új szakasz kezdődött. Miután a 90-es években tömegesen jegyezték be őket, ám nagyon kevés volt aktív, mostanra a körülbelül száz ifjúsági szervezet közül ötven-hatvan nagyon aktív, sőt, a kommunikáció is beindult közöttük, egyre gyakrabban szerveznek közösen programokat, megismerik egymás tevékenységét. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 451Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gazdazoltan - 00:29 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 00:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||