Legyen szabadnap az ünnepnap

2018. március 8., csütörtök, Közélet
Nyilvánítsák szabadnappá március 15-ét a magyar többségű önkormányzatok és vállalatvezetők – ezt a felhívást fogalmazta meg Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetének elnöke.

Rossz emlékeket idéz, ha munkával ünnepelünk, és nem is kell mindenkinek feltétlenül megvárnia, míg a parlament elfogadja a magyar nemzeti ünnepet szabadnappá nyilvánító törvényt, hiszen a magyar többségű önkormányzatoknak és a székelyföldi vállalatvezetőknek hatalmukban áll elengedni alkalmazottjaikat, hogy méltóképpen ünnepelhessenek. Az elmúlt évek során többen éltek már ezzel a lehetőséggel, Sepsiszentgyörgy önkormányzata is fogadott el erről határozatot, majd a kollektív munkaszerződésbe is belefoglalták március 15-e szabadnappá nyilvánítását. Jó lenne, ha ezt a gyakorlatot folytatnák, és ez maradna a rend a polgármesteri hivatalban és az alárendelt intézményekben, cégeknél – fejtegette Bálint József.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-08 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 204
szavazógép
2018-03-08: Közélet - Váry O. Péter:

Verssel válaszoló (70 éves Bogdán László )

Kevés az olyan téma és még kevesebb az olyan ember, amiről, akiről ne írt volna verset – amelyet alkalom adódván fel is olvas. Vagy ha nincs kéznél kötete, emlékezetből elmond. És ha mégis akadna olyan téma/ember, amit/akit nem verselt meg, hát pontosan tudja, ki tette azt meg. Hatalmas olvasottság és kitűnő emlékezőtehetség – a személyes élmények mellett ezt emelték ki mindannyian, akik Bogdán László író, költő, a Háromszék főmunkatársa „prefixváltó” születésnapjára összegyűltek őt köszönteni.
2018-03-08: Közélet - Fekete Réka:

Újabb két haláleset Sepsiszentgyörgyön (Az influenza áldozatai )

Háromra emelkedett a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az influenza okozta halálesetek száma azt követően, hogy vasárnap hajnalban egy magyarhermányi 17 éves várandós kismama, hétfőn pedig egy megyeközponti 23 éves fiatalember vesztette életét. Bár országosan nyolcvan fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, szakértőkre hivatkozva az egészségügyi minisztérium szerint továbbra sincs járvány.