Az influenza áldozatai Újabb két haláleset Sepsiszentgyörgyön

2018. március 8., csütörtök, Közélet
Háromra emelkedett a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az influenza okozta halálesetek száma azt követően, hogy vasárnap hajnalban egy magyarhermányi 17 éves várandós kismama, hétfőn pedig egy megyeközponti 23 éves fiatalember vesztette életét. Bár országosan nyolcvan fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, szakértőkre hivatkozva az egészségügyi minisztérium szerint továbbra sincs járvány.
  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Lapunk érdeklődésére dr. Antal Álmos, a megyei kórház orvos igazgatója elmondta, mindkét szóban forgó esetben egyértelműek voltak az influenzás tünetek, mindkettőjüknél súlyos légzési elégtelenség lépett fel. A várandós kismama magzata is elhunyt. Bár a vírusfertőzést nem kérdőjelezik meg, mindkét esetben próbát küldtek a bukaresti Cantacuzino Intézetbe, amelynek eredménye tegnapig nem érkezett meg. Februárban egy Tulcea megyei 53 éves férfi hunyt el a megyei kórházban az influenza szövődményeként megjelent tüdőgyulladás miatt, a vírusfertőzést a Bukarestben elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták.
Jelenleg négyen fekszenek a fertőző osztály felnőttrészlegén grippetünetekkel, igazolt eset nincs, aki volt, már hazaengedték – tudtuk meg dr. Nagy Réka szakorvostól. Nagy doktornő elmondta, a beutalt betegek nem voltak beoltva influenza ellen, sem azok, akiknél a betegség enyhébb lefolyású volt, sem akiknél súlyos forma jelentkezett. Míg kezdetben főként a Bodza-vidékről érkeztek az influenzagyanús páciensek, az utóbbi időben megoszlik a betegek származási helye, sepsiszentgyörgyieket is utaltak be azonos tünetekkel – közölte a szakember.
Dr. Kováts István fertőző-főorvos lapunknak elmondta, a megyei kórház az influenzaszezon elejétől rendelkezik a szükséges specifikus gyógyszerrel, amelynek hatása annál nagyobb, minél korábban kezdik el a kezelést, ellenben amikor súlyos komplikációk alakulnak ki, akkor már nem beszélhetünk csak az influenzáról, és a kezelést is ennek függvényében kell változtatni.
Kovászna megyében csökkenőben van a felső légúti megbetegedések száma: a múlt héten 3025 új esetet jelentettek a családorvosok, míg egy héttel korábban 3400 megbetegedést jegyeztek – tudtuk meg dr. Sántha Ferenc járványtani főorvostól. A szakember elmondta, ez ugyanolyan szintű esetszámcsökkenés, mint a grippeszezon eleji növekedés. Az eddig elküldött tizennégy próbából tíz esetben igazolta a Cantacuzino Intézet az influenzavírus jelenlétét – közölte Sántha doktor. A megye 3300 adag influenzavírus elleni védőoltást kapott, ami el is fogyott, néhány dózis még maradhatott a családorvosoknál.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-08 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-03-08: Közélet - Farcádi Botond:

Legyen szabadnap az ünnepnap

Nyilvánítsák szabadnappá március 15-ét a magyar többségű önkormányzatok és vállalatvezetők – ezt a felhívást fogalmazta meg Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezetének elnöke.
2018-03-08: Közélet - Szekeres Attila:

Hiánycikk a főépítész

A Háromszéken tapasztalható urbanisztikai szakemberhiányra nyújt segítséget Kovászna Megye Tanácsa, amely harmincegy helyi önkormányzattal írt alá megállapodást a feladatkör ellátására.