LabdarúgásHétvége a focipályákon

2018. március 9., péntek, Sport
III. LIGA. Egy hét csúszással elkezdődik a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye, a Kézdivásárhelyi SE pedig nehéz feladat előtt áll, hiszen a 17. fordulóban, szombaton 15 órától az FK Csíkszereda csapatát fogadja a Sinkovits Stadionban. Az együttesek legutóbbi találkozásakor a Hargita megyeiek örülhettek, hiszen Csíkszeredában 5–0 arányban győztek.
  • Fotó: Tofán Levente
    Fotó: Tofán Levente

A téli felkészülési időszakban több fiatal játékossal erősítő kézdivásárhelyiek 24 ponttal a rangsor ötödik helyén állnak, a Bálint László Györgyi irányította alakulat 30 ponttal a harmadik helyről várja a tavaszi rajtot. A KSE hazai pályán eddig mindössze egy vereséget szenvedett, ötször győzött és egy döntetlent játszott, valamint gólarányuk is figyelemre méltó, hiszen 30 találatot jegyeztek és öt gólt kaptak. Az FK Csíkszereda idegenbeli mérlege három győzelem, három döntetlen és két vereség, a gólarányuk pedig 13 rúgott és 14 kapott találat. Izgalmasnak ígérkezik a székely rangadó, a Kézdivásárhelyi SE pedig hazai környezetben vághat vissza a szeptemberi ötgólos vereségért. A forduló további mérkőzései (15 órától): * ma Roman–Galaci Metalosport 3–0 (hivatalból), Paşcani–Sporting Lieşti, Székelyudvarhelyi FC–Galaci Oţelul * szombaton Bucovina Rădăuţi–Bákói Aerostar, Focşani–Szászhermányi FC, Valea Mărului–Barcarozsnyó 0–3 (hivatalból), a Darabani áll.
IV. LIGA. Egy héttel korábban a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség az időjárási körülményekre hivatkozva elhalasztotta a IV. ligás bajnokság tavaszi nyitófordulóját. Az elnapolt, 16. fordulót április 4-én pótolják be, így a pontvadászat szombaton a 17. forduló mérkőzéseivel rajtol. A találkozók (ifjúságiak 12.45, felnőttek 15 órától): * szombaton Zágon–Nagyajta, Bölön–Berecki FC * vasárnap Dálnok–Barót, Réty–Illyefalva, Bardoc–Gelence, Csernátoni FC–Papolci FC, Kovászna–Perkő, az Ozsdolai FC szabadnapos. (miska)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-09 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 203
szavazógép
2018-03-09: Sport - :

Chiajna ellen kezdenek a rájátszásban (Labdarúgás)

A Sepsi OSK szombaton 18 órától megkezdi szereplését az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásában, a piros-fehérek az 1. fordulóban a Concordia Chiajna vendégeként lépnek pályára a Concordia Stadionban.  A mérkőzést a Marosvásárhelyi Rádió élőben közvetíti.
2018-03-09: Sport - :

Idegenben nyert a Juventus, és továbbjutott (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A Juventus hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Londonban a Tottenham Hotspur csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így az olasz együttes jutott a negyeddöntőbe. A Basel idegenben nyert a visszavágót négygólos előnnyel kezdő Manchester City ellen, így egy győzelemmel búcsúzott a sorozattól.