Teremlabdarúgás, I. liga Itthon játszik a Sepsi Futsal

2018. március 9., péntek, Sport
A teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntői miatt bő másfél hétig szünetelt az élvonalbeli pontvadászat, amely ma két, köztük a Sepsi Futsal–Marosvásárhelyi City’US találkozóval folytatódik. A 16 órára ütemezett 16. fordulóbeli találkozónak a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnok ad otthont.
  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Mindkét csapat vereséggel zárta a bajnokság előző körét: a zöld-fehérek a végső győzelemre is esélyes Temesvári Informatika otthonában kaptak ki 11–1-re, míg a vásárhelyiek hazai környezetben 9–4-re veszítették el a Jászvásár elleni összecsapásukat. Az együttesek odavágóbéli párharcuk City’US-os sikert hozott, miután a Maros megyeiek 4–2-re győzték le Farkas Attila tanítványait.
A rangsor utolsó előtti helyén tanyázó Sepsi Futsal a mostani szezonban még egyetlenegy bajnokiját sem tudta megnyerni (0 pont), ellenben a Marosvásárhelyi City’US két mérkőzésen is diadalmaskodott, ám a szakszövetség kétszer is megbüntette, és csak ezért utolsó a rangsorban (-2 pont). Bízunk abban, hogy a megyeszékhelyi együttes számára megtörik a jég a sereghajtók rangadóján, és a Sepsi Futsal megnyeri idei első hazai összecsapását. Hajrá, Sepsi Futsal!
A 16. forduló további mérkőzései: ma Galaci United–Resicabánya, szombaton Jászvásár–Călărași, vasárnap Csíkszeredai Imperial Wet–FK Székelyudvarhely, hétfőn Déva–Temesvári Informatika. (t)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-09 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-03-09: Sport - :

Idegenben nyert a Juventus, és továbbjutott (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A Juventus hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Londonban a Tottenham Hotspur csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így az olasz együttes jutott a negyeddöntőbe. A Basel idegenben nyert a visszavágót négygólos előnnyel kezdő Manchester City ellen, így egy győzelemmel búcsúzott a sorozattól.
2018-03-09: Sport - :

A férfiak az olaszokkal, a nők a spanyolokkal egy csoportban (Vízilabda, Európa-bajnokság )

A magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai bronzérmes olaszokkal, míg a női többek között a házigazda Spanyolországgal került egy csoportba a júliusi Európa-bajnokságon.