Kis pacsirták daloltak

2018. március 9., péntek, Nyílttér
Dalos madár, kis pacsirta néven március 6-án a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Napközi Otthonban tartottunk népdalvetélkedőt, amelyen a módszertani műhelyhez tartozó óvodák vettek részt: a Pinocchio részéről hat, a Hófehérkéből szintén hat, a kökösi óvodából pedig két gyermek nevezett be a megmérettetésre.

A vetélkedő célja, hogy gyermekeink a népdalok által jobban megismerjék népünk múltját, örökségét. Az óvodai nevelésben feladatunknak és kötelességünknek tartjuk felkelteni a népdalok iránti érdeklődést a gyermekekben, és felhívni a figyelmüket, hogy értékes kincsként őrizzék és adják tovább, amit megtanultak.
Az óvodában szerzett zenei alapok mély nyomokat hagynak a gyerekben, amelyek aztán érett korban válnak igazi szellemi tulajdonná. A még érintetlen gyermeki lélek fogékonyabb, nyitottabb a tiszta forrásból merített népi, zenei kultúra befogadására. A népdal érzelmeket és tudást közvetít, ami által éneklője érzelmileg is gazdagodik.
Ezt tükrözte a rendezvény hangulata, a jelen lévő gyermekek teljesítménye és lelkesedése. Az elbíráló bizottság zeneszakos tanárai (Constantin Rozália, Kerezsi Mária és Kerezsi János) támogatják és jó ötletnek tartják az ilyen jellegű kezdeményezést már óvodáskorban, hiszen az éneklés is tehetség, amit fel kell mutatni.
Nevelési tervünk folytatásaként a jövő tanévben is megszervezzük a Dalos madár, kis pacsirta népdalvetélkedőt, de már több óvoda bevonásával, arra buzdítva az óvodapedagógusokat, hogy minél több gyermekkel vegyenek részt ilyen jellegű rendezvényeken, hiszen Kodály szavaival élve: „a népdal is minél többeké lesz, annál nagyobb lesz a világító és melegítő ereje”.   
Szilvási Melinda óvodavezető
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-09 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-03-09: Élő múlt - :

Kollektivizálás Lisznyóban

„Úgy érzem, mindezt egyszer végre el kell mondani, a sok néma fájdalmat felszínre kell hozni, ha azt akarjuk, hogy a múlt többé ne kísértsen.”
(Balogh László, Történelem a homlokráncban, Gidófalva, 1950).
2018-03-09: Nyílttér - :

Zöld órán az albisi diákok

A tavaly októberben megnyílt lécfalvi hulladékkezelő központot látogatták meg az albisi diákok február 26-án a kézdivásárhelyi Gosp-Com Kft. és a Zöld Nap Egyesület szervezésében. A 15 kíváncsi diákot és kísérőjüket a megyei hulladékgazdálkodási egyesület, valamint a létesítményt működtető  ECO Bihor Kft. vállalat képviselői fogadták.