Népdalainkat bujkaként viselni

2018. március 13., kedd, Magazin
Népdalt énekelni úgy, ahogy elődeink tették – ez a célkitűzése a nemrég Baróton megalakult, és most március 15-én bemutatkozó koncertjére készülő Bujka népdalcsoportnak.
 
Egyed Ágnes gyermekkorától kezdve szoros kapcsolatban állt a népzenével. Nagymamája, a bodosi Egyed (Székely) Blanka egész életét végigénekelte, hat gyermekét zeneszeretetre nevelte, nem csoda tehát, hogy az unokát is megfogta, megbabonázta zenei hagyományunk. A népdal vele volt az iskolás, majd az egyetemi évek alatt, amikor kórusokban énekelt, ám a diákkor lejártát követően a munka és a gyermekek miatt némileg háttérbe szorult. A szép iránti igény viszont megmaradt benne.
Karácsony környékén ötlött fel, érdemes lenne utánajárnia, Baróton és akár a környékbeli településeken vannak-e olyanok, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak a népdalról, s ha igen, hajlandóak lennének-e vele együtt dalcsoportot alapítani. Többeket is talált. Benedek Tímea, Dombi Réka Hilda, Lakatos Ágnes, Szőcs Otília, Cristian Blanka, Lakatos Csilla és Gazdag Álmos korukat és szakmájukat tekintve is nagyon mások – tizenhét éves tanuló és pályáján rég dolgozó pedagógus, jegyző, közgazdász és idegenvezető van köztük –, de mégis első szóra igent mondtak a közös munkára. A dalcsoport nevének kiválasztásán sem vesztek össze. Egyetértettek abban, népdalainkat olyan természetességgel akarják énekelni, ahogy egy erdővidéki vagy kalotaszegi viseli a hirtelen felölthető kabátkát, legyen hát a nevük Bujka.
Az elmúlt tíz hétben komolyan vették a munkát, rendszeresen és lelkesen jártak a művelődési házban tartott próbákra, repertoárjukon nyolc kalotaszegi és udvarhelyszéki dal szerepel, március 15-én pedig készek a közönség előtti bemutatkozásra.
A megemlékezéseket követő ünnepi programon lépnek fel a kisbaconi ifjúsággal egyesített baróti Báró Wesselényi Miklós Kórussal, a bardoci Kormos Néptánccsoporttal, a művelődési ház néptáncosaival, illetve a TransylMania együttes két tagja, Tókos Imre és Cseresznyés Szilamér, valamint Oláh József (Joe) és Lázár Norbert alkotta alkalmi együttessel közösen.
„Népdalt fogunk énekelni. Azt reméljük, minél szélesebb körnek szerezhetünk örömet zenei hagyományaink éltetése által. Hisszük azt, amit Kodály valamikor mondott: a népdalban mindannyian magunkra ismerhetünk, s általa mások is megismerhetnek – ehhez fogjuk magunkat tartani” – mondotta Egyed Ágnes.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-03-13: Sport - :

Kikapott a Fradi (Kézilabda, Bajnokok Ligája)

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 27–23-ra kikapott vasárnap a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában Ludwigsburgban, így a 2. csoport harmadik helyén végzett.
2018-03-13: Magazin - :

Átadták az elismeréseket (Magyar Filmdíj)

A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, a legjobb női főszereplő Borbély Alexandra  lett, a legjobb férfi főszereplő pedig Rudolf Péter. A közönségdíjat a Kincsem kapta.