Általános sztrájkra készül az egészségügy

2018. március 13., kedd, Belföld
Húsvét után általános sztrájkot hirdet a Sanitas szakszervezet, erre már mától megkezdik az aláírásgyűjtést. Addig is tiltakozásokba kezdenek az egészségügyi alkalmazottak: márciusban négy napig sztrájkőrséget állnak, áprilisban nagygyűlést tartanak a fővárosban. A legnagyobb létszámú egészségügyi szakszervezet szerint az orvosok és más alkalmazottak a március elsejétől megígért béremelésekkel elégedetlenek: szerintük a 70 és 170 százalék közötti növekedés „csak papíron” létezik. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint az általános sztrájk kirobbantása képmutatás lenne, mert az egészségügyben dolgozók nettó jövedelme nem csökken, hanem növekszik.
 
A Sanitas bukaresti fiókjának elnöke, Viorel Huşanu elmondta: március 20-án, 22-én, 27-én és 29-én sztrájkőrséget állnak a munkaügyi, az egészségügyi és a pénzügyminisztérium épülete előtt. Áprilisra tiltakozó nagygyűlést terveznek, amelyre több mint 20 000 egészségügyi alkalmazottat várnak. Egyúttal elkezdik gyűjteni az aláírásokat az általános sztrájk kirobbantása érdekében. Az érdekvédelmi szervezet országos tanácsa három követelést fogalmazott meg: kéri, hogy az egészségügyi alkalmazottakra ne vonatkozzon az egységes bértörvény azon cikkelye, amelynek értelmében a pótlékok nem haladhatják meg az alapbér 30 százalékát, követelik továbbá a jogszabály pótlékokról szóló 10-es mellékletének teljes törlését, illetve azt, hogy minden egészségügyi alkalmazott részesüljön a béremelésből, ne csak az orvosok és az asszisztensek.
A Sanitas március 7-én nyílt levélben fordult a parlamenthez, figyelmeztetve a törvényhozás tagjait, hogy a százezer tagot tömörítő szakszervezet kéréseinek figyelmen kívül hagyása általános tiltakozáshoz vezethet. Akkor azt kérte az érdekvédelem, hogy módosítsák a 2017/91-es sürgősségi kormányrendeletet, amely kiegészíti a 2017/153-as bértörvényt.
Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke úgy véli: a 30 százalékos felső határ szörnyű, a 10-es melléklet pedig egyszerűen elfogadhatatlan, hiszen bevezetésével ugyanazokat a pótlékokat kapják azok is, akik nem dolgoznak veszélyes körülmények között, mint azok, akik leprásokkal, TBC-osztályokon, műtőkben vagy intenzív osztályon dolgoznak. Iulian Pope szakszervezeti alelnök azt nyilatkozta: „Ha általános sztrájkra kerül sor, a személyzet egyharmada teljesít majd szolgálatot, és csak a sürgősségi eseteket látják el. Gyakorlatilag blokkolódik a rendszer. De reméljük, általános sztrájk azért nem lesz. A tizenkettedik órában vagyunk, az egészségügyben mindenki elégedetlen.”
Jelenleg az egészségügyi alkalmazottak közül a biológusok, a biokémikusok és a vegyészek tiltakoznak, mert munkabérük márciustól csökken. Ezt februárban az egészségügyi miniszter is beismerte: szerinte az ágazat alkalmazottainak mintegy 3 százaléka fog kevesebbet kapni, a felsoroltakon kívül a gyógyszerészek, az intézményvezetők és helyetteseik, az osztályvezetők és a tanácsadók, akiknek bére véleménye szerint messze meghaladta a más minisztériumokban hasonló beosztásban dolgozó köztisztviselők bérét. Sorina Pintea az általános sztrájkot indokolatlannak tartja, mert „azok a bérek nem alacsonyak (...) De azt hiszem, tudunk tárgyalni, minden problémára lehet megoldást találni” – jelentette ki, és hozzátette, hogy kedden (ma – szerk. megj.) újabb egyeztetésre ülnek össze a szakszervezetek képviselőivel.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 203
szavazógép
2018-03-13: Belföld - :

Lesz magyar tankönyv

44 pályamunka érkezett az RMDSZ januárban meghirdetett tankönyvíró pályázatára, és 40 teljesítette az elvárásokat, ezekkel – véglegesítésük után – tovább pályáznak az oktatási minisztériumnál.
2018-03-13: Belföld - :

Román–bolgár–görög egyetértés

Románia és Bulgária mielőbbi schengeni csatlakozását és a keleti partnerség megerősítését sürgette tegnapi bukaresti találkozóján Ekaterina Zaharieva bolgár, Nikosz Kociasz görög és Teodor Meleşcanu román külügyminiszter.