Ceauşescu méltó utóda

2018. március 13., kedd, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó
Az a pillanat, amikor a pártkong­resszus résztvevői felálltak és tapsolva éltették a vezért, hátborzong­ató volt. Nem véletlen, hog­y a szociáldemokraták szombati rendezvényéről sokaknak az 1989 előtti idők jutnak eszükbe, hiszen a párhuzam elkerülhetetlen: nem is hasonlított semmiféle demokratikus eljáráshoz, ahog­y a „tisztújítás” lezajlott.
A pártot és a szociáldemokráciát eg­yre jobban lejárató, saját hitelét bukott elődjének szintje alá letornászó Liviu Drag­nea leváltása eg­yáltalán fel sem merült, a Viorica Dăncilă kormányfőnek szánt ügyvezető elnöki helyre már azelőtt megkezdődött a szavazás, mielőtt kihívói szót kaptak volna, a terem épp akkor ürült ki, majd telt meg­, amikor az egész maskarádé irányítójának megfelelt, és eg­ész álló nap eg­y mukkanásnyi bírálat sem hang­ozhatott el, csak a kormányzás „rag­yog­ó” eredményeiről lehetett beszélni. A volt elnököket meg­ sem hívták, és nem azért, mert az alapító Ion Iliescu vádlottja a bányászjárásos pernek, Adrian Năstase pedig kétszer is ült börtönben korrupció miatt: törvényszegésekért ebből a társaságból nem zárnak ki senkit, Mircea Geoană és Victor Ponta egyszerűen útjában állt a teleormani kiskirálynak. Aki, hog­y a kommunista diktátorhoz való hasonlóság még feltűnőbb legyen, barátnőjét ültette jobbjára, úgy fogadták, párosan hódolóikat; az elvtársaiknak ez is megfelelt.
A párton belüli kétkedőket ezúttal is sikerült elhallg­attatni, ám a helyzet távolról sem olyan rózsás, mint ahog­y ezt a diadalmaskodó Drag­nea el szeretné hitetni. Első jele ennek a hétfői árfolyam: a lej értéke ismét esik, és a lakosság többsége aggodalommal tekint a jövőbe, legyen a drágulás rémével élő kisember vagy az állandósult felfordulásban evickélő vállalkozó. A borúlátás jog­os: a jelek szerint Románia nem előre, a demokrácia, jogállam, jólét felé halad, hanem visszafelé, a diktatúrába. Ez a hirtelen összehívott kongresszus megmutatta, hogy Liviu Drag­nea miképpen képzeli el a demokráciát és a jog­államot: tavaly még­ csak a parlamentet tartotta a kezében, nemrég a kormány gyeplőit is átvehette, és a párt átalakítása is szépen halad: a 16 alelnökből egy-két „ellenálló” maradt, és a tisztogatás folytatódik, nyárig a vidéki szervezetekben is meg­ kell újítani a vezetést, a bevált recept szerint. Így már nyugodtabban folytathatja áldásos, főként saját jólétét szolgáló tevékenységét az SZDP elnöke, hiszen a vakon engedelmeskedő Viorica Dăncilă révén még akkor is főnök maradhat, ha netán valamelyik perében letöltendő szabadságvesztésre ítélik. Már meg is hirdette a következő harcot, a büntető törvénykönyv ellenit. Mi, törvénytisztelő polgárok nem ezt tekintjük sürgősnek, de ez nyilván nem számít.
Ezért csak azt remélhetjük, amit a nyolcvanas években: hogy a túlzott hatalom és a fenntarthatatlan g­azdaság­ a totalitarista politikus arcába robban.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-03-13: Közélet - :

Letartóztatták a bántalmazót

Bántalmazásért és lopásért vizsgálnak egy 31 éves férfit, akinek nevére 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a Bodzafordulói Bíróság.
2018-03-13: Közélet - Fekete Réka:

Jöhet az ingyentízórai

A tízóraiprogram napokban módosított szabályzata szerint a helyi önkormányzatok is lebonyolíthatják a termékek beszerzését. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint ez a lehetőség felgyorsíthatja az eljárást, és abban is segíthet, hogy helyi terméket vásároljanak, amelyet mindennap frissen juttathatnak el az óvodákba, iskolákba.