Jöhet az ingyentízórai

2018. március 13., kedd, Közélet
A tízóraiprogram napokban módosított szabályzata szerint a helyi önkormányzatok is lebonyolíthatják a termékek beszerzését. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint ez a lehetőség felgyorsíthatja az eljárást, és abban is segíthet, hogy helyi terméket vásároljanak, amelyet mindennap frissen juttathatnak el az óvodákba, iskolákba.
A vonatkozó sürgősségi rendelet ugyan még nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, de az államelnök már aláírta a jogszabályt, amint közzéteszik, a megyei tanács hivatalos átiratban értesíti az önkormányzatokat a lehetőségről. Henning László szerint Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely kivételével a többi háromszéki település a közvetlen odaítéléses közbeszerzést alkalmazhatja, mivel esetükben kisebb összegről van szó, és akár két-három hét alatt is lebonyolítható a szerződéskötés. Ha egy önkormányzat nem vállalja fel a tej, kifli és gyümölcs beszerzését, közölnie kell a megyei tanáccsal, amely mindenképp tart közbeszerzést, mivel a közvetlenül az alárendeltségébe tartozó sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola számára le kell bonyolítania az eljárást.
Az új jogszabály nemcsak a diáktízórai beszerzéséről rendelkezik, hanem arról is, hogy a tej és kifl i mellé visszakerül a gyümölcs, amelyet néhány éve kivettek a csomagból. A diákok zöldséget is kaphatnak, ezt ellenben sokan nem javasolják, mert úgy vélik, nem minden gyermek fogyasztaná el, míg az almát és a banánt szívesen megennék.
Háromszéken ebben a tanévben még egyetlen óvodás és iskolás sem kapott ingyentízórait, mert a négy évre szóló vonatkozó szerződés tavaly júliusban lejárt, és az új módszertan hiányában a megyei önkormányzatnak nem állt módjában kiírni a licitet.
 
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 203
szavazógép
2018-03-13: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Ceauşescu méltó utóda

Az a pillanat, amikor a pártkong­resszus résztvevői felálltak és tapsolva éltették a vezért, hátborzong­ató volt. Nem véletlen, hog­y a szociáldemokraták szombati rendezvényéről sokaknak az 1989 előtti idők jutnak eszükbe, hiszen a párhuzam elkerülhetetlen: nem is hasonlított semmiféle demokratikus eljáráshoz, ahog­y a „tisztújítás” lezajlott.
2018-03-13: Közélet - Nagy B. Sándor:

Ünnepre hangolódás kokárdakészítéssel

„Nagy öröm számunkra a gyermekekkel való foglalkozás, mert így lehet igazán továbbadni azt, ami a miénk, amit feltétlenül meg akarunk őrizni” – mondta el lapunknak Gábor Éva, a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör vezetője tegnap délután a Kónya Ádám Művelődési Házban, ahol több sepsiszentgyörgyi iskolából érkezett elemi osztályos diák jelenlétében, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja támogatásával idén is megszervezték a kokárdakészítő műhelyt.