Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 16., szerda: Közélet Akarathiányt takar a formalizmus (Tőkés válasza Markónak)Meglepetésként érte, indokolatlannak és ,,a megegyezésre irányuló politikai akarat hiányáról tanúskodó" formalizmusnak tartja Markó Béla újabb tárgyalási javaslatát Tőkés László; kedvezőtlen előjelnek véli, hogy a tényként kezelhető politikai pluralizmus és a nemzeti összefogás imperatívuszának ügyét az RMDSZ elnöke lekicsinylő módon fogalmazza meg. ,,Július 5-i megbeszélésünkről azzal álltunk fel, majd azt mondtuk a nagy számban összegyülekezett sajtónak, hogy a következő találkozóra Tusnádfürdőn kerítünk sort. Ezzel együtt az Elnök úr készségét fejezte ki aziránt, hogy a tusványosi nyári tábor előadójaként is fellépjen" — írja az EMNT elnöke válaszul Markó Béla hétfőn közzétett levelére, amelyben három időpontot és négy székelyföldi várost javasol a közös parlamenti képviseletről való újabb kerekasztal összehozására. ,,Az a benyomásom támadt, hogy az Elnök úr formai természetű kommunikációs szempontoknak rendeli alá a párbeszéd érdemi ügyét" — áll Tőkés tegnap közzétett válaszában. Szerinte kissé mulatságos is volna megbeszélés végett máshová utazni, főként, hogy az Orbán Viktorral való találkozásra is folynak előkészületek. Tőkés tehát Tusnádfürdőn tárgyalna, de Bálványosfürdőt még elfogadná. Végül leszögezi, hogy az RMDSZ Állandó Tanácsának jelöltállítási szabályzata igen gyarló módon ,,rendelkezik" egy ún. ,,esetleges belső koalícióról", emiatt nehéz hinni az RMDSZ megegyezési szándékában. ,,Az Elnök úr politikai paternalizmusa tiszteletre méltó, de nem elégséges" — zárja levelét. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 620Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gazdazoltan - 00:29 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 00:03 Székely önkéntesek tere (Barót)
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||