Czegő Zoltán, a regényíró (Olvasólámpa)

Noha Czegő egy időben írt karcolatokat és tárcákat, a hetvenes-nyolcvanas években ezek több-kevesebb rendszerességgel az Utunkban jelentek meg, sőt, kiadott egy prózakötetet is (Ember a Kénostetőn), de ezekben az írásaiban még a lírai elem volt a meghatározó, java prózája stiláris és szemléletbeli rokonságot mutatott izgalmas prózaverseivel… De semmiféleképpen nem jelzett ,,igazi" elbeszélői kvalitásokat. Ahhoz, hogy Czegő egyszerűen nekifogjon napjainkban egy ekkora vállalkozásnak (a két kötet 928 oldal, s már önmagában is jelzi a vállalkozás nagyságát), nem mindennapi elszántságról és vállalkozókedvről vall. S legfőképpen szemléletváltásról, ez a kétkötetes regény ugyan lendületes leírásaiban néhol óhatatlanul is elárulja a nyelvvel bravúrosan bánó költőt (s nagyon jól van ez így, akár dicséretnek is fölfogható), de nem lírai fogantatású. Igazi regényről van szó, hőse (tegyük hozzá, művész, szobrász) olyan értelmiségi, akinek szívügye a közösség. Mondhatni, erre teszi fel az életét, sorsát nemegyszer kockáztatva veszélyes döntéseivel, minden művészi erejével, alkotóként is emberként is népét, nemzetét akarja szolgálni. Ezek elég bizarrul hangzanak így leírva, Czegő múlhatatlanul nagy érdeme hogy a széles sodrású regényben, hőse magánéleti válságain keresztül engedve bepillantást egy értelmiségi sorsba, nem kerülve meg a mai kor kényes kérdéseit sem, a magyarság legégetőbb problémáira koncentrálva, hitelesen tudja megjeleníteni hősét. A kivándorlás, a sajátságos anyaországi és kisebbségi problémák is megjelennek a könyvben, aláhúzva a szerző önvallomását, miszerint ,,…az élet, melyet elvállaltam, törvényszerűen összehozott regimentnyi élő emberrel. Századnyi, aki megértette azt az igazam, mely milliókra menendő. Ha lett volna más gondom a fölmutatáson kívül, ez a regény nem született volna meg. Ott voltam hőseim között, ahogy életemben is látható tudtam lenni, így akartam. Láttatni másként nem lehet…" Ezek után díjnyertes, kisebb terjedelmű regényét olvasva, eltöprenghetünk a tehetség és az írói stratégia váltakozó természetén. Ha a Medrében él igazi széles sodrású, láttató erejű epika számtalan különálló, megdöbbentő történettel, amelyek együtt mutatják a Kárpát-medencében élő magyarság történetét, az Időrianás másfajta megoldást választ. A töredezettséget, amely azonban itt csak annyit jelent, mintha egy tükört törnénk darabokra, melynek szilánkjai is ugyanazt a világot mutatják, más és más fénytörésben. Akár bűbájos szerelmi történetnek is fölfogható lenne ez az ugyancsak értelmiségi főhőst középpontba állító regény, ha lehetne napjainkban szerelmi történetet írni. Hogy önmagában csak love storyt nem lehet, bizonyítja Czegő több szálon futó története, amelyben újabb sorskavalkád igazolja a magyar élet lehetőségeit száguldó, sokak szerint idegbeteg korunkban. A félreértések elkerülése végett ― amelyek a regény képtárbeli bemutatóján jelentkezhettek ― kijelenthetjük, az Időrianás (akárcsak a Medrében él) nem kulcsregény. Még akkor sem, ha a sajátos kelet-közép-európai fejlődés eredményeképpen sokfajta kulcs van forgalomban és érvényben. Az önéletrajzi elemek igen finoman, mondhatni, grandezzával szűrődnek be a történetbe, a gondosan szőtt epikai mintában csak egy szálat jelentenek a többi között…

*Hungarovox kiadó, Budapest, 2004.

**Irodalmi Jelen könyvek, Arad, 2007.