Nem szavaztak az autonómiatörvényről

2018. március 28., szerda, Közélet

Nem került sorra a Székelyföld autonómiastútuma a képviselőház plénumának szerdai ülésén zajló végszavazáson, a tervezet sorsáról így várhatóan jövő szerdán vagy két hét múlva döntenek – számolt be a Háromszéknek Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő, a dokumentum előterjesztője.

Mint arról beszámoltunk, a tervezetet múlt héten negatívan véleményezte az alsóház közigazgatási bizottsága, kedden pedig az emberi jogi, vallási és kisebbségügyi testülete is. Ez utóbbiban a két támogató RMDSZ-es voks mellett – Benkő Erika és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselők, a bizottság tagjai igennel szavaztak – három tartózkodást is jegyeztek, a Szociáldemokrata Párt és a nemzeti kisebbségek képviselője részéről.

A két szakbizottságban lezajlott vitát összességében pozitívnak értékelte a tervezetet benyújtó Kulcsár-Terza József, hiszen lehetőségük volt érvelni az autonómia mellett, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is elmondhatta véleményét, ugyanakkor egyfajta magyar összefogás is létrejött az RMDSZ-frakció más tagjai is kiálltak a statútum mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-03-28: Magazin - :

Magyar filmet díjaztak Romániában

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte a román filmes szakma legrangosabb gáláján a legjobb európai filmnek járó díjat – közölték szerdán a szervezők.
2018-03-29: Sport - :

Túl a tízezredik kilométeren! (Khumba Transz-Afrika expedíció, 2018)

A háromszéki fiatalok átszelték már Észak- és Közép-Afrikát, Dél-Afrikában a Kalahári-medence felé közelednek. A Kilimandzsáró Nemzeti Parkban, majd a Ngorongoro-kráter természetvédelmi területén haladtak a Moshi–Arusha–Ngorongoro útvonalon. Dodomától (Tanzánia fővárosa) Mbeya felé fordulva közeledtek a zambiai határhoz. Az expedíció 23. napján átléptek a hatodik afrikai határon dél felé, Zambiába.