Elég közel az emberhez - Beszélgetés Korniss Péter fotóművésszel

2018. április 7., szombat, Életutak
Bartis Attila író, fényképész azt mondta róla: csak kevesen tudnak olyat, mint Korniss Péter, aki arra is képes, hogy fotográfiáival előhívjon egy évtizedek óta bennünk lappangó látens képet. A nyolcvanesztendős fotóművész előtt a többszörösen is meghosszabbított, Folyamatos emlékezet című budapesti életmű-kiállítással tisztelegtek, mi elsősorban erdélyi élményeiről faggattuk.
– Polgári származású, kolozsvári születésű ember vagyok, a későbbiekben az életemet és munkámat erőteljesen befolyásoló, sőt, meghatározó paraszti kultúrához semmi közöm nem volt.
– Hogyan téved egy ilyen ember a sáros, világvégi falvakba?
– Előbb a tánc környékére kellett tévednem, azon át vezetett az út. Még kezdő, beugró fotóriporterként küldtek el fényképezni a balettintézet vizsgaelőadására, ekkor kezdtem el táncot fotózni. Nem sokkal később már a Pécsi Balettel dolgozhattam – ami akkor nemcsak táncot jelentett, de korszerű színházat is –, óriási szerencsémnek tekintettem azt a lehetőséget, majd a 25. Színház előadásait volt alkalmam megörökíteni. A képek megjelentek a Muzsika című havilapban, azok alapján fedezett fel Novák Ferenc koreográfus, azaz Tata, és meghívott a Bihari Együtteshez. Ott kezdtem el néptáncot fotózni 1961-ben.
– Az viszont színpadi világ volt, ami még mindig roppant messze esik Széktől...
– Mint jeleztem, kolozsvári származásom ellenére sosem jártam korábban a Mezőségen, Tata vitt magával első alkalommal Székre. Akkor kerültem kapcsolatba Kallós Zoltánnal is, akit úgy harangoztak be nekem, hogy ő az az ember, aki bárhová el tud vinni fotózni. Zoli szabályosan lekáderezett, ki vagyok, mi vagyok, de átmentem a vizsgán. Rögtön magával is vitt Mérára egy lakodalomba, én pedig hajnalig tartó mulatság végén már tudtam: ezt akarom csinálni. Hasonlóan katartikus élményként őrzöm egy 1971-es széki lakodalom emlékét. Álltunk fent az úton, lenéztünk a néptanács épületére, a templom felé vezető, emberekkel teli útra, Zoli meg széles gesztussal lemutatott: lásd Tündérországot! Azóta is komás viszonyt ápolok az ifjú párral, Balogh Márton és Boldizsár Mari első gyermekét, Marikát mi megkereszteltük, 2015-ben pedig emlékezetes keresztlány-keresztfiú találkozót is rendeztünk Széken.
 Kapcsolata állandó maradt a nemrég elhunyt legendás válaszúti néprajzkutatóval. Miben volt leginkább az ön segítségére?
– Mindenekelőtt azzal, hogy vitt magával, mindenhol megnyitotta az ajtókat. De azzal is, hogy a régit, a hagyományost kereste, nem pedig a változás jeleit. Közös útjaink termése volt a Műcsarnokban rendezett, Múlt idő című 1979-es kiállításom, ami az év szenzációjának számított, ötvenezren nézték meg, óriási többségükben olyan emberek, akik korábban semmit sem tudtak erről a világról. Az egyik lapkritika úgy fogalmazott, hogy szép az Állami Népi Együttesről készült sorozat. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy nem jelmezbe öltöztetett tánccsoportról készültek a képek, hanem élő viseletről. Kicsit túl vannak öltöztetve, mondták mások a széki viseletben lévő emberek láttán. A mezítláb, csizmában, tornacipőben, de mindig lajbiban és szalmakalapban focizó széki gyerekek látványa a valóság mindent elsöprő erejével hatott. Azt a világot, annak művészetét, egyáltalán a folklórt jóval később a Repülj páva című tévévetélkedő tette „szalonképessé” Magyarországon. Mert miközben a néprajzosok tudták, mi volt, nem tudták, hogy még van-e. Széken viszont változatlanul ott ültek az iskolapadban a bő szoknyás lányok és a lajbis-szalmakalapos fiúk.
Táncházban (1967)
– Csángóföldön készült az egyik legismertebb képe, az Asszony a bubájával című fotó. Mit értett Moldvából a budapesti fotós?
– Mi tagadás, legtöbbször nem értettem, mit mondanak, roppant kínos is volt. Akkor még beszélték arrafelé azt a nagyon archaikus magyar nyelvet. De Kallós Zoltánnak ez természetesen nem okozott gondot, mindenhol otthon volt, mindig érződött rajta, hogy a többi néprajzossal ellentétben ő nem látogatni megy oda. Több kalotaszegi és kolozsvári találkozás után 1973-ban vitt el magával Moldvába, abból az alkalomból készült a lészpedi Bálint Anna „főszereplésével” az említett kép.
– Kötődések című albumának bevezetőjében ezt írta: „Meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik! Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.”
– Meggyőződésemmé vált, hogy hírt kell adni erről az eltűnésre ítélt világról. Ugyanakkor megengedtem magamnak, hogy átírjam Robert Capa legendás mondását is – „Ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához” –, ami az én megfogalmazásomban így szól: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.
Talán ez a titka a hasonlóan visszhangos A vendégmunkás című albumának is. Annak mi a története?
– 1978 tájékán kezdett el foglalkoztatni a vidékről Budapestre utazó, a fővárosban dolgozó vendégmunkások élete, a korabeli Magyarországon ugyanis tízezrek hagyták ott a falujukat, hogy hét közben munkásszállásokon lakva a nagyvárosokban vállaljanak kétkezi munkát. Egy Budapest és Tiszaeszlár között ingázó kubikos brigádot kezdtem kísérgetni, egészen közelről a tiszaeszlári Skarbit András ingázását és életét követtem egy évtizeden át, ebből állt össze az 1988-ban megjelent album anyaga. Ahogy a kötet előszavában is fogalmaztam: bármilyen furcsán hangzik is, Skarbit Andrást a fényképezőgép választotta ki magának.
Ugyanakkor visszatért korábbi tettei színhelyére is. Az idő múlásán túl mit számított megragadni a kommunista rendszer összeomlása utáni világból?
– A globalizáció népi kultúrára gyakorolt hatására voltam kíváncsi, ha azt akkor talán nem is fogalmaztam meg ennyire egyértelműen. És azt kellett tapasztalnom, hogy 1989 után a hagyományos falusi élet szinte skanzenbe szorult vissza. Mindezt korábban rám nem jellemző beállított kompozíciók révén is igyekeztem érzékeltetni: betlehemezők nagyvárosi környezetben, Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyok, megmutatva őket életük új tereiben, ahol takarítanak, beteget gondoznak, buszra várnak. Egy gyökeresen megváltozott világot.
Korniss Péter
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett fotográfus, fotóriporter. Kolozsváron született 1937. augusztus 4-én. A család 1949-ben költözött Budapestre, ő már ott érettségizett 1955-ben. Ezt követően felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, de mivel az 1956-os forradalom idején az egyetem forradalmi bizottságának tagja volt, kizárták az egyetemről. Segédmunkásként dolgozott, 1958-tól a Budapesti Fényképész Szövetkezetben tevékenykedett, eleinte segédmunkásként, majd 1959-től fényképészként. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott, majd a Színház című szaklap képszerkesztője, 1999-től szabadfoglalkozású fényképész, emellett tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Munkásságának fő fókuszában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása állt. Az első Kossuth-díjas fotóművész. Számos szakmai szervezet tagja. Albumok: Elindultam világ útján (1975), Múlt idő (1979), Vörös Felhő földjén (1982), Ősi karavánutak földjén (1985), Amszterdam (1987), A vendégmunkás (1988), International Danstheater (1991), Magyarország Európa szívében (1996), Tiszta forrásból (Novák Ferenccel, 1997), Leltár. Erdélyi képek (1998), Balaton (2000), Jászság (2001), Fényes Magyarország (2004), Ki népei vagytok? (2006), Betlehemes (2006), Kötődés 1967–2008 (2008), Tiszta hangok. Bródy János dalai, Korniss Péter fotói, Zubornyák Zoltán naplója; Helikon, Bp., 2010 + CD, „Adok néktek aranyvesszőt” (Kallós Zoltánnal, 2011), Egy sor cigány – huszonnégy mai magyar (Závada Pállal, 2011), A Mezőségtől Moldváig. Kallós Zoltán útjai; riporter Ablonczy Bálint, fotók Korniss Péter (2013), Kallós Zoltán világa; riporter Ablonczy Bálint, fotók Korniss Péter (2016). Díjak, elismerések: Balázs Béla-díj (1975), ENSZ-pályázat nagydíja (1976), Érdemes művész (1983), MSZOSZ-díj (1990), Csaba von Ferenczy-díj (1994), Magyar Művészetért díj (1995), Budapestért díj (1998), Berzsenyi-díj (1998), Kossuth-díj (1999), Joseph Pulitzer-emlékdíj (2004), Prima díj (2004), Hazám-díj (2005), Magyar Örökség díj (2010), Kölcsey-emlékplakett (2013), A Nemzet Művésze (2014).
Cikk megjelenési időpontja: 2018-04-07 09:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 266
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2018-04-07: Kitekintő - :

Fritz Tamás: Európa kulturális vasfüggönye

Nyugat-Európa őrizte azokat a hagyományait, amelyek a görög magaskultúrában és a római állam- és jogrendszerben, a keresztény erkölcsi tanokban és az abból következő, emberek közötti egyenlőség eszméjében, valamint a XVII–XVIII. századtól kezdődő polgárosodásban, a nemzeti önállóságban, a demokratikus jogállamban, az emberi és állampolgári jogokban testesültek meg. A két háború ugyan törést okozott, ám a második világháború után – a történelem kegyének megfelelően – ezek az országok újrarendezték soraikat és visszatértek klasszikus, illetve modern polgári és demokratikus hagyományaikhoz.
2018-04-07: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

SZÓ-KÉPEK A 80 ÉVES SZILÁGYI DOMOKOSSAL
Idén lenne nyolcvan éves Szilágyi Domokos költő, író, műfordító (1938–1976). Emlékére, illetve a magyar költészet napja tiszteletére és a közelgő Szent György Napok jegyében a Bod Péter Megyei Könyvtár közösségi vers- és fotógyűjtő akciót hirdet, amelynek hozadékából virtuális tárlatot kíván létrehozni honlapján és Facebook-oldalán. Kérik a költészetet és Szilágyi Domokos líráját kedvelőket, küldjenek be április 11. éjfélig egy legtöbb nyolcsoros verset vagy versrészletet a költő alkotásából, illetve ehhez kapcsolódóan egy olyan, felismerhetően sepsiszentgyörgyi helyszínű vagy vonatkozású fotót, amely hangulatában, jelentésében vagy más tekintetben talál a választott vershez, versrészlethez. (A fotón szerepelhet például a város épített vagy természeti környezetének részlete, de lehet portréjellegű vagy ábrázolhat tárgyat, akár jelenetet is.) Várják a szövegeket és a képeket e-mailen a biblio@kmkt.ro címen a jelzett határidőig (az elektronikus levél Subject/Tárgy rovatában kérjük feltüntetni: „SzD-szókép”). A beérkező küldeményekből készülő összeállítást az idei sepsiszentgyörgyi városnapok nyitónapján teszik közzé.