Verekedők miatt hívták a rendőröket

2018. április 11., szerda, Közélet

A közrendért és a biztonságos közlekedésért felelős rendőrségi egységeknek is akadt dolga az ortodox húsvét alatt. Előbbieknek az öt nap során 159 alkalommal kellett beavatkozniuk, gyakran ittas személyek randalírozása miatt, és összesen 213 kihágást tapasztaltak, míg a közutakon 142 esetben kellett szabálysértésekért bírságolniuk. Súlyos közúti baleset nem történt a hosszú hétvégén.

Nicoleta Marin-Tolvaj rendőrségi szóvivő összesítése szerint közrend-, vagy a békés együttélés megzavarásért 33 esetben kellett közbelépniük, 26 alkalommal pedig szabálytalan kereskedelmi tevékenységek miatt.

Viszonylag sok verekedéshez riasztották az egyenruhásokat, az erőszakoskodók gyakran ittas állapotban voltak.

Minden esetben bűnvádi eljárást indítottak erőszakos viselkedés, vagy testi sértés miatt. A tapasztalt kihágásokért összesen 97 ezer lej bírságot szabtak ki. A fokozottabb hatósági jelenlét eredményeként 12 személyt bűncselekmény elkövetése közben értek tetten, az akciók során 1300 lej értékben javakat – élelmet és faanyagot – is elkoboztak.

A közlekedésrendészek által kiszabott több mint 140 bírság mellett 11 gépkocsivezetői igazolványt is visszatartottak, valamint hat forgalmi engedélyt. Emellett nyolc bűncselekményt is tapasztaltak, ezek közül öt ittas vezetés volt, hárman pedig jogosítvány nélkül ültek a kormány mögé.

Megyeszinten egyébként egyetlen közúti balesetet jegyzett a rendőrség.

Hétfőn egy motoros Sepsiszentgyörgyön a Román Hadsereg utcában nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő teherautónak. Az ütközést a harmincéves férfi könnyebb sérülésekkel megúszta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2018-04-11: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Gólyafészek, autó lángolt

Közel 80 alkalommal riasztották a görögkeleti húsvét idején, április 6–9. között a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség háromszéki egységeit, tűzoltókat és rohammentősöket.
2018-04-11: Belföld - :

Hírsaláta

PERSZE, HOGY AZ UTOLSÓK KÖZÖTT VAGYUNK. Noha a székelyföldi megyékben is 18-19 százalékkal nőttek tavaly a munkabérek, országos szinten még mindig a kullogók közé tartoznak: Kovászna megye havi nettó 1837 lejjel hátulról az ötödik, Hargita pedig 1791 lejjel a második legrosszabb helyezett.