Amerika lecsapott Szíriára /FRISSÍTETT/

2018. április 14., szombat, Világfigyelő
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint pénteken este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását Szíria ellen. Az akcióhoz Franciaország és Nagy-Britannia is csatlakozott. Oroszország és Irán szerint a fellépés nem marad következmények nélkül és veszélyezteti a békés rendezést a térségben.
  • A francia hadsereg által kiadott képen egy cirkáló rakéta indításáról egy francia katonai hajón. Fotó: Handout / AFP
    A francia hadsereg által kiadott képen egy cirkáló rakéta indításáról egy francia katonai hajón. Fotó: Handout / AFP
A Szíria elleni támadás alapjául az április 7-i dúmai incidens szolgált, amelyben több civil szervezet, köztük a Fehérsisakosok mentőalakulat szerint a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be. Az amerikai elnök a Fehér Házban a nemzethez címzett -- és a nagy amerikai televíziós állomások által élőben közvetített -- nyilatkozatában közölte: precíz, azaz célzott légicsapásokra adott utasítást, válaszul az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra. A légicsapásokat az Egyesült Államok nem egyedül, hanem az Egyesült Királysággal és Franciaországgal egyeztetve és együttműködve hajtja végre szíriai feltételezett vegyifegyver-raktárak ellen. A légicsapás-sorozat -- amely az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen -- Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt.
Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától.
A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről Trump azt hangoztatta: „ezek nem egy ember tettei voltak. Ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt”.
Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán -- az Aszad-rendszer két támogatója -- címére is. „Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni?” Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez. Donald Trump hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem akar meghatározatlan ideig Szíriában maradni.
 
Sikeres akció
Az amerikai televíziók híradásai szerint az Egyesült Államok és szövetségesei Tomahawk robotrepülőgépeket vetettek be több szír helyszínen is. A Fox és a CNN hírtelevíziók helyszínen lévő tudósítókra hivatkozva jelentették, hogy a szíriai fővárosban legalább hat robbanás hallatszott.
A brit védelmi minisztérium szombat hajnali bejelentése szerint a királyi légierő (RAF) precíziós fegyverekkel sikeres bevetéseket hajtott végre egy olyan szíriai katonai létesítmény ellen, amelynek része volt a szíriai rezsim által saját népe ellen elkövetett vegyifegyver-támadásban. A tárca londoni tájékoztatása szerint az Egyesült Államokkal és Franciaországgal közösen végrehajtott műveletben az RAF négy Tornado GR4 típusú repülőgépe vett részt, amelyek Storm Shadow rakétákat lőttek ki egy volt rakétatámaszpontra Homsz városától hozzávetőleg 24 kilométerre nyugatra.
A brit védelmi minisztérium szerint a katonai létesítményben a szíriai rezsim vegyifegyver-összetevőket tárolt, megsértve az ilyen fegyverekre vonatkozó konvencióból Szíriára háruló kötelezettségeket.
A tájékoztatás szerint nagyon gondos tudományos elemzéssel határozták meg, hogy hova a legjobb célozni a Storm Shadow rakétákat a felhalmozott vegyszerek megsemmisítése végett a környező térség elszennyeződésének minimális kockázatával. A létesítmény, amelyre a brit királyi légierő csapást mért, távol volt minden ismert lakott területtől, és ez is csökkentette a szennyeződési kockázatot -- hangsúlyozta a brit védelmi minisztérium. A tárca szerint a csapásmérés hatékonyságának részletes elemzése még tart, de az előzetes jelek arra vallanak, hogy a Storm Shadow rakéták pontossága és az aprólékos célpont-kijelölési tervezés sikeres támadást eredményezett.
Gavin Williamson brit védelmi miniszter a közleményhez fűzött kommentárjában közölte: a Dúma városában múlt szombaton elkövetett vegyifegyver-támadás újabb bizonyítéka volt annak az elborzasztó kegyetlenségnek, amelyet a szíriai rezsim tanúsít saját népével szemben. „Nem fogunk tétlenül ülni, miközben ártatlan civileket, köztük nőket és gyerekeket ölnek meg vagy tesznek ki szenvedéseknek” -- hangsúlyozta Williamson. A brit védelmi miniszter szerint a nemzetközi közösség határozottan, törvényes és arányos katonai erővel válaszolt a dúmai vegyifegyver-támadásra.
 
Idegesek az oroszok
Anatolij Antonov, Oroszország Egyesült Államokban akkreditált nagykövete közleményben figyelmeztetett a szíriai légicsapások következményeire. A szombatra virradóra kiadott közleményben a diplomata hangsúlyozta: „a legrosszabb aggodalmak váltak valóra. Figyelmeztetéseink nem találtak meghallgatásra. Egy előre eltervezett forgatókönyvet hajtottak végre. Most ismét fenyegetnek bennünket. Figyelmeztettünk, hogy az ilyen akciók nem maradnak következmények nélkül”.  Antonov nagykövet azonban nem említett konkrétumokat, nem körvonalazta az esetlegesen várható következményeket. Helyette azt hangsúlyozta, hogy a légicsapásokért a felelősség Washingtont, Londont és Párizst terheli, és elfogadhatatlannak minősítette, hogy ezzel megsértették az orosz elnököt is.
A rövid közleményben az orosz diplomata végezetül megállapította: az Egyesült Államoknak, amelynek a világon legnagyobb vegyifegyver-arzenálja van, „nincs erkölcsi alapja ahhoz, hogy más országoknak szemrehányást tegyen”.
Az orosz védelmi minisztérium szerint több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei. Szergej Sojgu tárcavezető tájékoztatta az operatív helyzetről Vlagyimir Putyin elnököt. „A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőttek ki” -- áll a tárca közleményében. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as és Buk rendszerei a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítették. A csapások elhárításában a szíriai orosz légvédelem nem vett részt. Az orosz katonai tárca szerint a csapásokat az amerikai haditengerészet két, a Vörös-tengeren tartózkodó hajója, a Földközi-tenger medencéje fölött repülő taktikai légierő, valamint az et-Tanf térségéből felszálló B-1B hadászati bombázók hajtották végre.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Facebook-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei olyan pillanatban mértek csapást Szíriára, amikor az ország esélyt kapott a békés jövőre. „E mögött azok állnak, akik erkölcsi vezető szerepre pályáznak e világon, és a saját kizárólagosságukat hirdetik. Valóban kizárólagosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki akkor vegye tűz alá az ország fővárosát, amikor Szíria esélyt kapott a békés jövendőre”.
Zaharova szerint egyes nyugati médiumoknak tudatában kell lenniük a felelősségüknek, mert a Fehér Ház a szimptómákról szóló jelentésekre, videókra és fotókra, valamint „hitelt érdemlő információkra” hivatkozva közölte, hogy biztos a Damaszkusz által elkövetett vegyi támadásban.
Azt mondta: 15 éve a Fehér Ház „egy kémcsövet” és külügyminiszterét, most pedig „a kémcső helyett a tömegtájékoztatási eszközöket használta fel” indoklásként katonai támadásra.
A szóvivő arra utalt, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter az Irak elleni támadást megelőzően egy fehér port tartalmazó kémcsövet mutatott fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, bizonyítandó, hogy Szaddám Huszein iraki diktátornak tömegpusztító fegyverei vannak. Az információ utóbb hamisnak bizonyult.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombatom Moszkvában. "Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban" -- mondta. Az orosz vezető agresszióval és a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat. Putyin úgy fogalmazott, hogy a katonai csapás indoklásakor az Egyesült Államok ürügyként használta fel a dúmai polgári lakosság ellen elkövetett vegyifegyver-támadást, amely szerinte megrendezett volt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint káoszhoz fog vezetni a nemzetközi kapcsolatokban, ha a Nyugat további támadásokat intéz Szíria ellen. Elfogadhatatlannak és jogellenesnek nevezte az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a Szíriával szembeni katonai fellépését Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy moszkvai tanácskozáson. Valótlannak nevezte azt az amerikai állítást, amely szerint Damaszkusz akadályozta, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakértői eljussanak Dúmába, ahol a katonai csapást kiváltó április 7-i állítólagos vegyi támadás történt. Az orosz diplomácia vezetője kijelentette, hogy Emmanuel Macron francia elnök a Vlagyimir Putyinnal folytatott pénteki telefonbeszélgetése során, titoktartási kötelezettségére hivatkozva, nem kívánta megosztani orosz hivatali partnerével azokat a „megcáfolhatatlan tényeket”, amelyekkel a nyilvánosság előtt elhangzott állítása szerint Párizs bizonyítani tudja, hogy Dúmában vegyi támadást követtek el.
 
Nem lesz nagyobb baj?
A szíriai légicsapás-sorozat „jól láthatóan” precíziós akció volt, úgy hajtották végre, hogy orosz katonák és orosz fegyveres erők berendezései ne sérüljenek meg -- vélekedett Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombaton reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint a nyugati szövetségesek számára az üzenet volt a legfontosabb Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének. Többen ugyanis attól tartottak, hogy nemzetközi konfliktus alakulhat ki a nagyhatalmak között -- mondta.
FRISSÍTÉS:
A szíriai vegyifegyver-kapacitás nagy része megsemmisült a szombatra virradóra végrehajtott légicsapásokban – közölte sajtótájékoztatóján az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon). Kenneth McKenzie, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója hangsúlyozta: a csapásmérés sikeres volt, csaknem valamennyi célpontot elérte, és bár maradtak még vegyifegyver-kapacitások, a szíriai vegyifegyver-programot sikerült évekre visszavetni. McKenzie altábornagy közölte: a csapásmérés „célzott, átfogó és hatékony” volt, és a Pentagon tudomása szerint a csapásmérésnek nem voltak áldozatai.
Párizs: nem konfrontációt akarunk
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Franciaország által végrehajtott légicsapások Szíriában a rezsim „törvénytelen vegyifegyver-programjának fő kutató- és két előállító-központját célozták” – közölte a francia védelmi miniszter Párizsban. „A vegyi fegyverek fejlesztési, kivitelezési és előállítási kapacitását támadtuk. A cél egyszerű: megakadályozni a rezsimet abban, hogy ismét vegyi fegyvereket vethessen be” – mondta Florence Parly az elnöki hivatalból közvetített nyilatkozatában. „A célzott infrastruktúrák olyan anyagok fejlesztésére és előállítására szolgáltak, amelyeket szíriai férfiak, nők és gyerekek megölésére használnak, semmibe véve a civilizáció és a jog minden normáját” – tette hozzá. „Nem konfrontációt akarunk, és a katonai eszkalációt teljesen elutasítjuk. Ezért a szövetségeseinkkel együtt figyeltünk arra, hogy az oroszokat előzetesen tájékoztassuk” – hangsúlyozta. A hadműveletben a miniszter tájékoztatása szerint Franciaország a Földközi-tengeren lévő hadihajóit és Rafale vadászbombázókat vetett be.
A brit külügyminiszter szerint a jelenlegi feszült viszonyok közepette nagyon fontos megértetni Oroszországgal, hogy a nyugati hatalmak Szíriában végrehajtott katonai akciója korlátozott célokat szolgált. Boris Johnson, aki a BBC televízió politikai magazinműsorának vendége volt, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen kommunikáció zajlott Oroszországgal az előző napi össze­hangolt amerikai–brit–francia légitámadás előtt, mondván: műveleti részleteket nem tárhat a nyilvánosság elé. Kijelentette ugyanakkor, hogy a szíriai katonai létesítményekre mért csapások célja nem a szíriai rendszerváltás volt, és a katonai akcióban részes hatalmak arra sem tettek kísérletet, hogy fordulatot érjenek el a szíriai konfliktus menetében. Johnson szerint a cél annak az üzenetnek az eljuttatása volt, hogy meg kell állítani a vegyi fegyverek használatát tiltó tabu további erózióját, és újjá kell építeni e fegyverek bevetése elé emelt „lélektani határokat”.

Az ENSZ visszafogottságot kér
António Guterres, az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács (BT) orosz kérésre összehívott rendkívüli ülésén szombaton visszafogottságra és a szíriai konfliktus kiéleződésének elkerülésére szólított fel. A világszervezet vezetője bejelentette, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálóbizottság már Szíriában tartózkodik, és kész arra, hogy megvizsgálja az április 7-én a kelet-gútai térségben lévő Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadás helyszínét is.
Oroszország ENSZ-nagykövete az ülésen azt javasolta, hogy a BT fogadjon el olyan határozatot, amely elítéli „az Egyesült Államok és szövetségesei által végrehajtott agressziót Szíria ellen”. A BT azonban elutasította a határozati javaslatot, amelyet csak Oroszország, Kína és Bolívia támogatott. Vaszilij Nyebenzja orosz nagykövet azt hangoztatta, hogy a légicsapásokkal megsértették a nemzetközi jogot és az ENSZ alapszabályát is. Az orosz diplomata leszögezte: az Egyesült Államok és szövetségesei támadása „egy szuverén állam elleni agresszió” volt. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-missziójának vezetője hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat – mint közölte – továbbra is figyelemmel követ mindenkit, aki vegyi fegyvereket vet be, vagy segélykezet nyújt vegyifegyver-támadásokhoz. Haley leszögezte: az amerikai kormányzat Szíria-stratégiája nem változott, de Donald Trump elnök álláspontja szerint, ha a szíriai kormány ismét vegyi fegyvereket vetne be, akkor Washington nem marad tétlen.
 
Cikk megjelenési időpontja: 2018-04-14 11:50
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 266
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2018-04-14: Belföld - :

Japánsztrájkra készül a BBTE

Japánsztrájk, majd általános sztrájk kirobbantását fontolgatja a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetősége azon tanügyminisztériumi döntés miatt, amelynek értelmében már ősztől csökkentenék a tandíjmentes helyek számát egyes állami felsőoktatási intézményekben.
2018-04-14: Világfigyelő - :

A szavazó külhoni magyarok 96 százaléka a Fideszre adta voksát

Befejezte a múlt vasárnapi országgyűlési választásra leadott levélszavazatok összeszámolását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton, az érvényes szavazatok túlnyomó többségét a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta.