Farcádi Botond
Pár kisebb, némi reménnyel esetleg közép- és hosszú távon kecsegtető külpolitikai vonatkozású siker ellenére – ide sorolhatjuk a Minority SafePack uniós kisebbségvédelmi kezdeményezéshez szükséges aláírások összegyűjtését, illetve az Európa Tanács legutóbbi, a bukaresti kormány kisebbségpolitikáját több ponton is elmarasztaló jelentését – összességében elég rosszul áll a szénánk az ország határain belül folyó jogérvényesítési küzdelemben.
Apróbb, afféle kedélyállapot-javító kis sikereket sem tudunk elérni. Helyi szinten továbbra is tűrnünk kell az államhatalom ide helyezett vadnacionalista tisztségviselőinek visszaéléseit, a háromszéki fogyasztóvédő például változatlanul elmozdíthatatlannak tűnik, a prefektus március 15-ei ámokfutása a piros-fehér-zöld jelképek ellen következmények nélkül maradt, ráadásul, mint a csíkszeredai székelyzászló-perek kimenetele mutatja: a román igazságszolgáltatás ítéletei is a szolgálatos jelentgetők malmára hajtják a vizet. Mi több, a készülő közigazgatási törvénykönyv újabb központosítás rémével fenyeget, s a Székelyföldön eddig is jobbára csak akadékoskodó prefektusok hatalmát erősíti.
De mindezek még akár apróságnak tűnhetnek ahhoz képest, ami Marosvásárhelyen történik. Ahol nemcsak hogy nem sikerült rendezni a római katolikus iskola helyzetét, de a magyar nyelvű orvosképzés legfontosabb intézményét érte újabb nemtelen támadás, amelyről csak remélni tudjuk, hogy nem bizonyul kegyelemdöfésnek. Az egykor tiszta magyar marosvásárhelyi orvosi egyetemen jó ideje afféle „megtűrt” nyelv lett a magyar, a román többségű szenátus évek óta semmibe veszi a tanügyi törvényt, de most már nem csak a magyar nyelvű főtanszék létrehozásának ellehetetlenítése a téma: a Petru Maior Egyetemmel való egyesülés egyenes és majdhogynem azonnali következménye a magyar nyelvű orvosképzés elsorvasztása.
Éppen ezért, a hatalmas tét okán tűnik siralmasan gyengének a magyar reakció. Csak tegnap kezdtek el tiltakozni az erdélyi magyar pártok, pár nappal korábban még alig volt felháborodott nyilatkozat vagy éppen szolidaritás a magyar oktatókkal, magyar diákokkal. Mintha teljesen reménytelen lenne a helyzet, s mintha mindenki – de leginkább legfőbb érdekvédelmi szervezetünk – beletörődött volna, hogy márpedig ennek így kell történnie. Pedig a tét egy kiemelt fontosságú intézmény és a romániai magyar nyelvű orvosi képzés jövője. Ha ebben meghátrálunk, visszafordítani aligha lehet már a folyamatot. És ez a vereség bizony súlyos, nagyon súlyos lesz.
