Észak-koreai válság Felfüggesztik a nukleáris kísérleteket

2018. április 23., hétfő, Világfigyelő

Kim Dzsongun észak-koreai vezető bejelentette, hogy országa április 21-étől felfüggeszti atomkísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét.

Donald Trump amerikai elnök remek hírként üdvözölte a bejelentést, majd utalva közelgő csúcstalálkozójára Kim Dzsongunnal, hozzátette: „Nagy előrelépés! Várom a csúcstalálkozónkat!”

Trump megerősítette, hogy javában tartanak az előkészítő tárgyalások a várhatóan május végén vagy június elején tartandó csúcstalálkozóról.

Részletekről nem beszélt, de azt elmondta, pillanatnyilag öt helyszínt vizsgálnak a megbeszélések esélyes helyszíneként. A várható csúcstalálkozóról egyeztetett a napokban az észak-koreai fővárosban, Phenjanban Mike Pompeo, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenlegi vezetője, akit Trump elnök a külügyminiszteri posztra jelölt.

Az Európai Unió is üdvözölte az észak-koreai vezető bejelentését a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő közleményében pozitív, régóta várt lépésnek nevezte a phenjani bejelentést, amelynek az ország teljes körű, igazolható és visszafordíthatatlan nukleáris leszereléséhez, a nemzetközi kötelezettségek teljes tiszteletben tartásához, valamint az Átfogó Atomcsend-egyezmény ratifikálásához kell vezetnie.

Az Európai Unió várakozással tekint a közelgő Korea-közi, illetve az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó elé, amelyek remélhetőleg tovább növelik a bizalmat a felek között, és újabb konkrét és pozitív eredményeket hoznak – hangsúlyozta Mogherini. Hozzátette: az EU minden lehetséges módon támogatja a helyzet tárgyalásos megoldását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1528
szavazógép
2018-04-23: Belföld - :

Az egészségügyi miniszter ellen

Egyszerű indítványt nyújt be ezen a héten Sorina Pintea egészségügyi miniszter ellen a Nemzeti Liberális Párt (NLP) – közölte tegnap Botoşani-ban Ludovic Orban, az alakulat elnöke.
2018-04-23: Világfigyelő - :

Irán készen áll az urándúsításra

Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut – hangsúlyozta szombaton Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter New Yorkban újságíróknak.