Sepsikőröspatak kivár

2018. április 24., kedd, Faluvilág
Ki kell várnia, mert az ígéretektől itthon hosszú az út a megvalósításokig. Azt mindenki tudja, hogy fából vaskarikát még azt sem tud fabrikálni, akinek a közéleti pályán van már némi gyakorlata. Sepsikőröspatakon a fejlesztésekre, beruházásokra egyelőre még csak az ígéretek és remények halmaza szintjén lehet számítani – ez derült ki Kisgyörgy Sándor polgármesterrel folytatott beszélgetésünkből. Az elöljáró nem az egyedüli községvezető, aki ebben a csónakban evez. Oltfej faluközösségei is fogytán levő türelmükkel várják a változásokat.
  • Albert Levente felvételei
    Albert Levente felvételei
Itt is rövidebb a takaró
– és kilóg alóla a lóláb, ugyanis ez a község sem kerülhette el a jellegzetesen hazai elbánást, miszerint azoknak az önkormányzatoknak, amelyek meggondoltan gazdálkodtak a tavalyi anyagiakkal, az idei költségvetésnél csalódniuk kellett. Mintegy 350 000 lejjebb kisebb az idei költségvetésük – derült ki a beszélgetésből, s mint mondani szokás, itt is éppen csak a községháza fenntartására jut.
Bővítenék az iskolát
 
– Nyerőnek mutatkozik az a Gyulafehérvárra letett, igen előnyösnek tűnő POCU-pályázatunk, amely a Kálnoky Ludmilla Általános Iskola épületének felújítását, bővítését célozta meg, várjuk a következő lépést – részletezte a polgármester. Harmadik alkalommal tartottuk meg – úgy néz ki, hogy ez alkalommal sikeresen – a közbeszerzést a helyi új óvoda építésére. Két jelentkező volt. A nyertesnek mutatkozó az erdővidéki Zöld Út nevű cég, de a végleges döntésre várnunk kell. Sajnos, egy tulajdonjogi akadály miatt sikertelen volt a kálnoki műfüves sportpálya LEA­DER-programnál megpályázott kialakítása. Nem mondtunk le róla. Megpróbáljuk kivitelezni jövőben saját erőnkből.
– Szennyvízhálózat nélkül a falusi turizmus távlati fejlesztése is kérdéses.
– Ennek a kivitelezése a műszaki megoldás kérdésessége miatt megkésett. Arról volt szó, hogy a település szennyvizét a kőröspataki-gidófalvi keresztútig kell levezetni, hogy rá lehessen csatlakoztatni a városi közművek fővezetékére. A két vezeték keresztmetszete nem egyforma (a leendő miénk nagyobb átmérőjű), s emiatt új tervezetre volt szükség. A mi hálózatunkat a neki megfelelő átmérőjű árkosi vezetékre kell rácsatlakoztatnunk. Mi minden lehetőséget megkerestünk/megkeresünk arra, hogy ez alkalommal lefektethessük Kálnok fővezetékét is.
Se vége, se hossza a terveknek és elképzeléseknek, az azokból származó pályázatoknak – derült ki a beszélgetésből.
Pályázatot tett le a községvezetés a két település kultúrotthonainak felújítására a vidékfejlesztési beruházási programhoz (AFIR). Gyulafehérvári információk szerint remélhető, hogy ez is nyerő – mondta a polgármester. Hozzátette: változatlanul folyik a harc a ploieşti-i Nemzeti Széntársasággal az állítólagos tulajdonos által turisztikai célokra szánt bányató tulajdonjogának megszerzéséért a szomszédos Árkos községgel együtt.
Bővebb pénzalapok hiánya miatt nem kis nehézségeket okozott a márciusi árvíz pusztítása mind a két település területén. A Baróti-hegyvonulat irányából nagy ár zúdult le a Falupatakon, veszélyeztette a közeli erdei utat.
A temérdek hordalék, faág és szemét a patak alsó szakaszát is eltorlaszolta, s mintegy 50–60 hektár termőterület is víz alá került.
Az árvíz okozta károk megtérítésére nincs nagy remény. „Szerencse, hogy a szomszédunkban van a sepsibodoki Trio Impex Kft. – jegyezte meg a polgármester. – Erőgépeivel felszabadította és megszélesítette a Falupataka medrét. Hogy miből fizetjük ki a munkálatot, az még talány, ígéret van, ki kell várnunk, s mint mondják, ha megtartják, úgy jó!” Hasonló árvizes helyzet alakult ki Kálnokon is a pálinkafőző felé tartó utcában, ahol a hordalék eltömte a betonhengerekből kialakított hidat, s azonnal lépni kellett, felszabadítva a közlekedés előtt.
 
Amiben az önkéntes erő a döntő
A kőröspataki számbavételt olyan történésekkel folytatjuk, amelyek nem igényeltek semmilyen anyagit, vagy kevesebb pénzzel is célt lehetett érni.A Kisbaconban lakó Derzsi Sámuel vállalkozó a Vadas-tetőre érkező sok száz önkéntes csemeteültető népes csapatát gazdagította csütörtökön.
Hogyhogy itt? – kérdeztük.
– Szeretem az ilyen jellegű, közösen végzett tevékenységet, közösségtápláló ereje van – felelte, és kezébe vett egy vadonatúj csákánykapát. Az ilyen hasznos mozgalmak lazításra mindenképpen nagyon jók.
Sikeresen mozgósított csemeteülte­tésre a hármas szervezőcsoport: a helyi önkormányzat, a sepsiszentgyörgyi CASArbor cég és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ennyi ember csak a nyaranta megszervezett unitárius találkozók alkalmával szokott összegyűlni a Baróti-hegységet átszelő egykori hadiút melletti festői tisztáson.
Külön ki kell emelnünk a rendezvény egy fontos hozadékát: jelen volt a kőröspataki iskola huszonöt serdülő tanulója is, akik tovább fogják vinni ennek a közös erővel megteremthető tevékenységnek a hagyományát.
– Örvendek, hogy cégünk is segíthet egy ilyen felette hasznos és közösségi erővel aránylag rövid idő alatt elvégezhető akcióban – nyilatkozata Édler András iparkamarai igazgató.
Csemeteültetők
 
Sok ismerős, erdészeti szakemberek és tehetősebb cégvezetők ismerősként szorítottak kezet egymással a reggeli órákban. A ropogós kőröspataki kürtőskalács és a gyümölcsnedű jó kezdésnek bizonyult a kb. 1,5 kilométernyi gyalogláshoz a munkapontig, ahol kora délutánig 3000 lucfenyőcsemete került a földbe a Közárnyék oldalán elterülő, leromlott közbirtokossági legelőn. A kőröspataki polgármester ez alkalommal mint erdészeti szakember szervezte az önkéntesekből álló ültetőcsoportokat. Az erdősítés volt a megoldás a szőrfű (csenkesz) uralta, részben beerdősödött terület hasznossá tételére. Magunk is láthattuk a legelőt már-már ellepő nyír- és borókabokrokat.
Most már csak egy kiadós, jó meleg tavaszi eső hiányzik, hogy beázhasson a kötésre készülő csemeték töve – hangzott el a jól végzett munka után az önkéntesek szájából a vadasi erdészház udvarán megterített fehér asztal mellett.
 
Pályázat nélkül a művelődés sem él
Visszatérve Sepsikőröspatak mindennapi gondjaira, kerestük azokat a biztató jeleket, amelyek  továbblépésre serkenthetik a község lakosságát.
Zsigmond Sándor
 
Zsigmond Sándor nyugalmazott faipari mérnök és pedagógus általában nem a szóban elhangzott ígéretekre szokott várni, hanem a maga által összeállított pályázatokra befutó eredményekre.
Mire számíthat a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Alapítvány, az önkéntesek és a szimpatizánsok? – kérdeztük.
– Az egy, hogy rendezvények nélkül nincs közművelődés. Fő a kedvcsinálás, amit mi már farsangidőben megkezdtünk, amikor jó hangulatú táncmulatságot szerveztünk önkénteseink és szimpatizánsaink számára. Elképzelésünk sok van, s a pályázati kiírások állandó figyelése az egyik legfontosabb teendő. Pályáztunk a Communitas Alapítványhoz, a Bethlen Gábor Alaphoz, és várjuk a megyei tanács kiírásait. Két nyertes pályázatunk van a Communitasnál: a Légy aktív részese a közösségednek címűre 800 lejt nyertünk meg, június és szeptember vége között lehet kivitelezni. Ez az úgymond manifeszt kulturális tevékenységünknek lesz a serkentője.
Összeszedjük a helybeli néptánccsoportot, amelynek mi biztosítottunk népviseletet, és folytatjuk intenzív képzésüket.
Új tánctanárunk Fésüs Gyula sepsiszentgyörgyi oktató, aki hasonló program keretében tanítja a bölöni, már régebbi tapasztalattal rendelkező táncegyüttest. A Csoóri Sándor Alap erre az évre is meghirdetett egy pályázati lehetőséget táncos népviseleti ruhákra. Pályáztunk, és ennek leendő pénzalapjaiból szeretnénk pótolni a meglevő ruházatunkat. A másik programunk, a Múlt nélkül nincs jövő, 1000 lejt nyert. Ez az identitást megtartó erőt szolgálja. Helyi, tiszteletnek örvendő időseket szólítunk majd meg, kérni fogjuk, hogy sorolják fel az általuk ismert székelyföldi történelmi és kulturális helyszíneket. Ezek alapján körutat alakítunk ki, amelyre elvisszük önkéntes fiataljainkat, okuljanak, ismerjék meg közös magyar-székely múltunkat.
A Communitas Alapítvány által meghirdetett, A romániai magyarok 100 éve című pályázati felhívásra is benyújtotta pályázatát a Kálnoky Ludmilla Alapítvány – közölte Zsigmond Sándor. Kiemelkedő személyiségként mi Márton Áron római katolikus püspököt jelöltük meg, aki a görög katolikus erdélyi románság vallásának felszámolását nehezményezte annak idején, amikor azt önkényesen bekebelezte a görögkeleti püspökség. Márton Áron ezzel a magatartásával megcélozta a két nép megbékélésének szükségességét. Zsigmond Sándor fiatalkori emlékeire célozva elmondta, hogy emlékszik a román nemzetiségű Alexandru Todea (1912–2002) görög katolikus püspökre, akinek Szászrégen volt a kijelölt kényszerlakhelye, ott is halt meg és ott is nyugszanak porai. Nyertes pályázat esetén hagyományőrző kirándulást szerveznek, amelyen felkeresik a Márton Áron-emlékhelyeket, majd augusztus 18-án részt vesznek a Csíksomlyói nyeregben a Hármasoltárnál a budapesti Nemzeti Színház Csíksomlyói passiót bemutató előadásán.
És ezzel még nincs vége az első fél év eseményeinek. Április 26–29. között csoportosan kiskocsikkal indulnak Gárdony testvértelepülésükre, ahol részt vesznek a Velencei-tavi hal-, vad-, bor- és pálinkafesztiválon, egy hónappal később pedig, május 25–27. között Mezőtúr testvértelepülésen a XXVI. Kaán Károly országos természetvédelmi és környezeti vetélkedőn, ahol előadás hangzik el Kovászna megye környezetvédelmi értékeiről is. A vetélkedőn részt vesz a kőröspataki Kálnoky Ludmilla-iskola két tanulója is, akik medvés élményeikről és ismereteikről számolnak be.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-04-24 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 231
szavazógép
2018-04-24: Sport - :

Második resicabányai mérkőzésüket is elveszítették (Teremlabdarúgás, I. Liga )

A szebb napokat is megélt kétszeres bajnoki ezüstérmes és egyszeres Román Kupa-döntős Sepsi Futsal a vasárnapi után a hétfői mérkőzését is elvesztette a Resicabányai Muncitorul otthonában.
2018-04-24: Gazdakör - Bokor Gábor:

Szükség van a támogatásokra

Románia európai uniós csatlakozását követően jelentős összegű mezőgazdasági támogatást igényelhettek a hazai gazdák. A pénzeket az Európai Unió, valamint az ország költségvetéséből biztosítják, az állattenyésztési és növénytermesztési ágazatban egyaránt igényelhetők.