Sepsiszentgyörgy, 2012. május 23., szerda 14:33
Köszöntjük Dezsõ nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 23., szerda:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. július 21., hétfő: Közélet

Falunapok Szentkatolnán

A harmadik alkalommal megszervezett falunapoknak a sporttelep adott helyet. A kétnapos rendezvényen Bükkösd testvérközség is képviseltette magát, és szombaton délután György Ervin, megyénk kormánymegbízottja is jelen volt. A minifoci-bajnokság és ügyességi vetélkedők mellett szombaton a szervezők különlegességekről is gondoskodtak. Ilyen volt például a négykerekű motorkerékpárokkal végzett mutatványsorozat, valamint a nagy sikerű malacfogó verseny vagy séta a Pamela névre hallgató pónilóval.
A helybeli iskolások és óvodások mellett a zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes, a csernátoni Pántlika Néptánccsoport és a kézdivásárhelyi Református Kollégium társasági táncegyüttese aratott osztatlan sikert. A falunapok hatalmas tábortűzzel és hajnalig tartó utcabállal ért véget. E hét végén, július 27-én, vasárnap a község másik településén, Hatolykán szerveznek első alkalommal falunapot, melyen a sztárvendég Dancs Annamari lesz.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Az ésszerűség győzelme és a megegyezés áldozata
Az ésszerűség győzelmének is tekinthetnénk a Bálvá­nyosfürdőn lezajlott Markó—Tőkés találkozó eredményét, főként, mert az RMDSZ tüntető távolmaradása a tusványosi szabadegyetemről sok jóval nem kecsegtetett, ráadásul a püspök sem mulasztotta el bírálni a szövetséget Tusnádfürdőn elhangzott beszédeiben. A Markó Béla javasolta belső koalíció viszonylag kockázatmentesnek ígérkezik, az ötszázalékos küszöb elérése elvileg nem jelenthet gondot a magyarságnak, főként, ha az RMDSZ és az MPP együttműködik. Ráadásul ez a megoldás összehasonlíthatatlanul jobb Szász Jenő választási szövetségre vonatkozó javaslatánál. Hiszen a koalíciók esetében szükséges nyolcszázalékos parlamenti bejutási küszöb elérése majdhogynem lehetetlennek tűnik.

- Simó Erzsébet:
A hétvége hírei
Románia, lehet, megússza
Elakadt az igazságügyi reform Bulgáriában és Romániában — állítják uniós tisztségviselők és az EU által felkért szakértők. A két ország éles kritikára, esetleg büntetésre is számíthat a jövő heti brüsszeli értékelésnél. Szófia és Bukarest úgy csatlakozott tavaly az unióhoz, hogy nem volt teljesen készen, így szerződésükhöz speciális védzáradékokat csatoltak. Ha nem mutatnak előrehaladást, szankciókat lehet alkalmazni velük szemben. Románia a hírek szerint megússza a büntetést — az európai sajtó szerint politikai okok miatt. A Brüsszel által felkért szakértő szerint az országban egyetlen magas szintű vesztegetéses ügyben sem született ítélet, a reformokat követelő igazságügyminisztert elbocsátották. Az országot átszövi a korrupció, amelynek fenntartásában az egész politikai elit érdekelt — mondja a jelentés, amelyet az Európai Bizottság végül nem hozott nyilvánosságra.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS