Emlékeznek a patkányok

2018. május 16., szerda, Magazin
Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.
  • Fotó: Alexey Krasaven
    Fotó: Alexey Krasaven
Nemcsak azért érdeklődünk az állatok memóriája iránt, hogy jobban megértsük őket, hanem elsősorban azért, hogy a memória olyan modelljeit fejlesszük ki, amelyek megfeleltethetők az emberi betegségekben, például az Alzheimer-kórban károsodott memóriatípusokkal – nyilatkozta Jonathon Crystal, az IU kutatója.
A tudós szerint a legtöbb kutatás, amely új, Alzheimer elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, azt vizsgálja, hogyan hatnak az összetevők a térbeli memóriára, a memória azon fajtájára, amely leginkább megfigyelhető az állatoknál.
A térbeli memória azonban nem az, amelyet leginkább károsít az Alzheimer-kór – írja a PhysOrg tudományos hírportál.
Amikor a nagymamád Alzheimerben szenved, a betegség egyik leginkább szívbemarkoló következménye, hogy nem emlékszik arra, mit meséltél az életedről legutóbb, amikor találkoztatok. Minket ez az epizodikus emlékezet érdekel, mert ezt csökkenti az Alzheimer-kór és az öregedés is általában – fejtette ki Danielle Panoz-Brown, a tanulmány fő szerzője. Az epizodikus memória a bizonyos eseményekre való emlékezés képessége. Például amikor valaki elveszíti a kocsikulcsot, megpróbálhatja felidézni minden lépését – epizódját – az autótól a jelenlegi tartózkodási helyéig.
Ahhoz, hogy megvizsgálják az állatok ezen képességét, Crys­tal és munkatársai csaknem egy éven át dolgoztak 13 patkánnyal, amelyeknek 12 különböző szagból álló lista végigkövetését tanították meg. A kísérletek eredményeképpen megállapították, hogy az állatok támaszkodhattak a betanult sorrend felidézésének képességére. A kiképzésük után a patkányok a kísérletek 87 százalékában sikeresen hajtották végre a feladatot. Az eredmények erős bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a patkányok kifejlesztették az epizodikusmemória-visszajátszás képességét. Az is kiderült, hogy az állatok emlékei hosszú távon tartósak és ellenállóak más emlékek hatásával szemben.
Crystal szerint nagy szükség van arra, hogy meghízható módszereket fejlesszenek ki a patkányok epizodikusmemória-visszajátszó képességének tesztelésére, mivel az új genetikai eszközök révén lehetőség van arra, hogy az Alzheimer-kórhoz hasonló neurológiai állapotú patkányokat hozzanak létre. Eddig csak egerek álltak rendelkezésre az új gyógyszerek tesztelésére.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-05-16 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 237
szavazógép
2018-05-16: Magazin - :

Fél évszázadot késett egy Illés-lemez

Goodbye London címmel bakelitlemeze jelent meg a legendás Illés együttesnek. A korong arra a zenei anyagra épül, amely az eredeti elképzelések szerint 1970-ben jelent volna meg a Szép lányok, ne sírjatok! című film zenéjeként, de a csapatot egy évre letiltották. A mostani,  tizenkét számos korong a 48 évvel ezelőtt tervezett lemez reprodukálása az eredeti elgondolások alapján.
2018-05-16: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Mi vagyunk (Helyi termék, helyi vállalkozás)

Több mint másfél éves, helyi termékek és szolgáltatások fontosságát tudatosító kampányt zárt múlt héten a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA). A vidékünkön egyedülálló kezdeményezésnek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a nem mindig anyagiakban mérhető értékekre, amelyeket egy Háromszéken előállított termék, illetve szolgáltatás és az azt előállító helyi vállalkozás magában hordoz.