Mikor ér véget a 20. század legnagyobb erdélyi kultúrbotránya?

Minél tarthatatlanabb az egyetemi vezetőség álláspontja — az éveken keresztül űzött játékuknak (,,itt az egyetemi autonómia, hol az egyetemi autonómia?") tavaly az álláspontok bekeményítése vetett véget, Hantz Péter és Kovács Lehel kirúgásával új fejezete kezdődött a magyar tagozat önállóságát kérő aktivisták elleni megtorlásoknak —, annál durvább fellépésekre ragadtatja magát makacsságában az a titkos kolozsvári csoport, mely tulajdonképpen megszállva tartja az intézményt, s mely jóváhagyása nélkül senki vezető benne nem lehet. Hogy ezek megrögzött nacionalisták vagy netán hófehér lelkű, ártatlan bárányok, ki-ki eldöntheti maga, de tény, hogy e belső konklávé szemében legfeljebb a magyar diákcsoportok megtűrhetők a karokon szétszórva, de már a tanszékek önállósulását csak kivételesen engedik meg, reális tagozati önállóságról, avagy a Bolyai kiválásáról pedig hallani sem akarnak.

Szemükben nyilván csak botránykő lehet Smaranda Enache legújabb javaslata is. A Pro Europa Liga elnöke szégyennek nevezte legutóbb, hogy a magyar államnak kell magyar egyetemet fenntartania Romániában (lásd a Sapientiát), s bár a BBTE-t nem bontaná fel, de a paritásos alapú szenátusi vezetés mellett tör lándzsát, rotációs rendszerben, egymást felváltó magyar és román rektorokkal.

Keménykedés ide, keménykedés oda, Bocşan fenyegetőzése és porhintése sem tudja elködösíteni az alapvető történeti tényállást. A 20. század legnagyobb erdélyi kultúrbotránya ugyanis azzal kezdődött, hogy a román hadsereg katonái 1919 májusában kitették a erdélyi magyar tudományegyetem tanári karát és diákságát az utcára, és elkobzott épületeibe, szertáraiba, könyvtáraiba, mintegy a készbe beülve, az állam új román tudományegyetemet hozott létre. Pedig a város már akkor megbírt volna két egyetemet, a beköltöző hatalomnak igazán módjában állt volna új universitast alapítani saját nemzete számára is, ha akar, de az erdélyi románság sérelmeinek orvoslását úgy kívánták megoldani, ahogy azt nem lett volna szabad: megfosztva egy másik, az előbbinél semmivel sem értéktelenebb erdélyi kultúrát és nyelvet az őt megillető felsőoktatási lehetőségtől is. (A magyar egyházak egyetemalapítását 1921-ben szabályosan meghiúsították.) Az egymás rovására törő érvényesülés módszere azóta is csak rossz vért szült mind Kolozsváron, mind a kontinensen, s bármilyen agyafúrt ügyvédeket fogadna fel Bocşan rektor et Co., tarthatatlan ügyét soha semmilyen bírói, pláne erkölcsi fórum előtt nem lesz képes megvédeni, s az vesztésre kell hogy álljon Európa fővárosában is.

Ahol a magyar egyetem újbóli felállításának igényét az évszázados elnyomás körmönfont ravaszkodás és leplezetlen erőszak, nyílt zsarolás és megvásárolt lelkiismeretek árán sem volt képes elfojtani, ott az mindig újrasarjad a még élő régi gyökérből, bárhogyan vagdossa, nyesegesse hajtásait Bocşan ,,kertész" úr és társasága, Bukaresten innen és túl.