Győztek a kormánypártok: az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, az államelnök nem vétózhatja meg az igazságügyi miniszter döntését a korrupcióellenes főügyész menesztéséről. Klaus Iohannisnak tehát nem marad más választása, mint aláírni Laura Codruţa Kövesi távozását a korrupcióellenes ügyészség éléről.
A hatalmon levő politikai erők nem is titkolták örömüket: az alkotmánybírósági határozat nyomán sokan közülük bizonyára abban reménykednek titkon, hogy megússzák a felelősségre vonást viselt dolgaikért. Az ellenzék igyekszik kihasználni az ügy érzelmi dimenzióját és meglovagolni a Kövesit övező népszerűségi hullámot, hangosan tiltakoznak, kígyót-békát rámondanak az alkotmánybíróságra, megfeledkezve arról, hogy mégiscsak a jogállamiság egyik alapvető intézményéről van szó. Klaus Iohannis vereséget szenvedett, jóformán semmi mozgástere nem maradt: az alkotmánybíróság határozatával ugyanis szembeszegülni nem lehet.
A politikai játszmákon túl azonban a kulcskérdés mégiscsak az, hogy Kövesi várható távozása után mi lesz a korrupcióellenes harc további sorsa – nem véletlen, hogy már a taláros testület döntésének napján sokan utcára vonultak Bukarestben és más nagyvárosokban. Kövesi neve ugyanis az utóbbi években gyakorlatilag összeolvadt a korrupcióellenes harccal, ezzel is magyarázható a főügyészt övező hatalmas rokonszenv.
Pedig az elmúlt időszakban igencsak sok mindenre fény derült, ami árnyalja a korrupt politikusok és a velük szemben ádázul küzdő szuperhős közötti harc jócskán leegyszerűsített történetét. Nem árt például felidéznünk, hogy a korrupcióellenes küzdelem beindítása sem csak Kövesi nevéhez fűződik: elődje, Daniel Morar volt az, akinek irányítása alatt az első nagyobb ügyeket felgöngyölítették, egyebek mellett Adrian Năstase volt miniszterelnök ellen is akkor indult eljárás. Az sem mellékes, ami az elmúlt időszakban nyilvánosságra került, éspedig hogy a korrupcióellenes főügyészség bizony mindenféle titkos megállapodásokat kötött a vezető román hírszerző szolgálattal, nem egy esetben teret engedve a titkosszolgálatok befolyásának. Pedig – miként ugyancsak Daniel Morar állítja – lehet korrupcióellenes harcot folytatni titkosszolgálati háttérszél nélkül is, amint az a kezdetek kezdetén történt. És nem válik a korrupcióellenes ügyészség becsületére az sem, hogy az elmúlt időszakban igen sok felmentő ítélet született olyan ügyekben, amelyekben vezető politikusok érintettek, akiknek hírnevét viszont jócskán megtépázták az alapvető emberi jogokra nemegyszer fittyet hányó, bizalmas információk kiszivárogtatása által kifejezetten manipulatív célzatú eljárások. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben Kövesi valóban elszánt, jól működő csapatot épített fel főügyészként, akkor annak – elméletileg – nélküle is teljesítenie kellene küldetését: azt is mondhatnánk tehát, hogy csak a következő időszakban derül ki, mennyire végzett jó munkát a korrupcióellenes főügyész.
Mindezek ellenére az aggodalom marad. Ha nem is feltétlenül Kövesi távozása miatt, de azért mindenképpen, mert ott látjuk a háttérben felsejleni Liviu Dragnea és cinkosai sunyi, öntelt mosolyát.