Megkezdődött a Margó Irodalmi Fesztivál

2018. június 7., csütörtök, Magazin

Több mint hatvan programmal, szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel várja a közönséget a tegnap kezdődött 11. Margó Irodalmi Fesztivál a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Az idei Margón mutatják be mások mellett Romsics Ignác, Szvoren Edina, Garaczi László új köteteit, valamint Térey János első prózaregényét is, a Káli holtakat. Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy, a Német Könyvdíjjal kitüntetett Terézia Mora A szerelem a földönkívüliek között című elbeszéléskötetével érkezik a Margóra. Először írt regényt Krusovszky Dénes is, az Akik már nem leszünk sosem szintén bemutatkozik a fesztiválon.
A Margó-díjas Milbacher Róbert Léleknyavalyák avagy az öngyilkolás és egyéb elveszejtő szerek természetéről című második kötetét mutatja be, de fellép a Margón Babiczky Tibor, Szabó T. Anna, Dunajcsik Mátyás, Bartók Imre, Boldizsár Ildikó, Szilasi László, Wéber Anikó, Bödőcs Tibor, Schäffer Erzsébet, Tompa Andrea, Krasznahorkai László, Mészöly Ágnes, Dániel András és Tolnai Ottó is.
A fesztivál idei újdonsága a Margó Extra sorozat, amelyben olyan művészekkel, közéleti személyiségekkel beszélgetnek, akikre nagy hatással volt az irodalom személyesen és szakmailag is. A sorozat vendége idén Beck Zoltán, Oltai Kata, Mundruczó Kornél, Veiszer Alinda és Vecsei H. Miklós. A fesztivál zárónapján, vasárnap este Kemény István új verseskötetét értelmezik át a költőtársak, majd átadják a Litera irodalmi portál Magyar ballada egyfelvonásos pályázatának díjait.
A Margón mutatják be a Nádas Péter Világló részletek című nagyregényéről készített filmet. A zenei programok között koncertet ad a Jónás Vera Experiment és az Esti Kornél, valamint az érdeklődők a Radnóti Színház Esterházy Péter Az olvasó országa című publicisztikai kötete alapján készített előadását is megtekinthetik Bálint András, Gazsó György, Porogi Ádám és Sodró Eliza szereplésével, Dés András zenei kíséretében. Látható lesz a Nyáry Krisztián történetein alapuló Így viszik át című előadás is Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa és Mohai Tamás szereplésével.
Az ötnapos fesztivál hétvégéjén gyerekprogramok is várják a családosokat. Szombaton a Margó irodalom- és olvasásnépszerűsítő gyerekprogramjain mutatja be Rutkai Bori és zenekara az Űrdöngölők című új lemezüket. Az érdeklődők az univerzum titkait fürkészhetik Farkas Róbert mesehősével, Eszes Rókával, emellett a kisebbek gyerekfoglalkozásokon vehetnek részt, a nagyobbak pedig irodalmi időutazáson az Időfutárral.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-06-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy az olaszteleki
özv. SÜKEI FERENCNÉ
életének 89. évében elhunyt.
Temetése 2018. június 7-én, csütörtökön 14 órakor lesz Olaszteleken a családi háztól.
19999
2018-06-07: Magazin - :

Orosz börtönben éhségsztrájkol az ukrán rendező

Intravénás injekciókat kap börtönében a három hete éhségsztrájkoló Oleh Szencov ukrán rendező – közölte az orosz büntetés-végrehajtási szolgálat jamal-nyenyec autonóm körzetbeli sajtóirodája hétfőn az Interfax hírügynökséggel.