Tüntetések hétvégéje

2018. június 9., szombat, Belföld
A kormánypártok nagyszabású demonstrációja, illetve 13 másik, ugyancsak szombatra bejelentett tüntetés és utcai rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekben alakult operatív törzs tegnap Bukarestben – jelentette be Gabriela Firea főpolgármester.
  •  Forrás: aktual24
    Forrás: aktual24
Tucatnyi más rendezvényen kívül szombaton tartják a Másság menetét, vagyis az LGBT-közösség hagyományos felvonulását (ezen a brit és a német nagykövet is részt vesz, sőt, beszédet is mond), és az Új Jobboldal A normalitás menete címen megszervezett ellentüntetését is, amelyekre – a résztvevők viszonylag alacsony száma ellenére – minden évben jelentős közrendvédelmi erőket mozgósít a főváros. A legnagyobb tömegre, mintegy 200–250 ezer résztvevőre számít a főpolgármesteri hivatal az SZDP tüntetésén. A kormánypárti demonstrációra a vidéki résztvevők többsége buszokkal és személygépkocsikkal érkezik Bukarestbe. A tavaly február óta civil tüntetések helyszínévé vált Győzelem téren, a kormánypalota előtt már két napja lezárták a felszíni parkolókat, hogy felállítsák a színpadot és kivetítőket a nagygyűlés szónokai számára. Az ellenzéki pártok tiltakozása közepette a parlament házbizottsága azt is megszavazta, hogy az SZDP vidékről érkező buszainak százai szombaton igénybe vehessék a (világ második legnagyobb középületének számító) parlament parkolóit. Helikopterről is figyelik a forgalmat szombaton a fővárosban és  környékén. A kormányellenes civil szervezetek is utcára szólították híveiket, de végül a provokációktól tartva, a Korrupció öl elnevezésű Facebook-csoport bejelentette, hogy a korrupcióellenes főügyész menesztését elrendelő alkotmánybírósági döntés miatt meghirdetett tüntetést nem szombaton, hanem vasárnap tartják meg.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-09 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 267
szavazógép
2018-06-09: Élő múlt - :

Kétmillió magyar túsz (Koltay Gábor: A trianoni problémahalmaz itt van körülöttünk, ha beszélünk róla, ha nem)

Koltay Gábor két évvel az Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék után most Trianonról rendez rockoperát. A népzenei elemekkel átszőtt, szimfonikus hangszerelésű alkotás ősbemutatója június 22-én és 23-án 20.30-kor lesz Budapesten a Hősök terén, az Esztrád Színház produkciójában. A rendező a közelgő századik évforduló prológusaként közös gondolkodásra és a történelmi ismeretek felelevenítésére hívja a közönséget.
2018-06-09: Világfigyelő - :

Feszült légkör a kanadai csúcstalálkozón

Feszült légkörben kezdődött meg a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) csúcstalálkozója a kanadai La Malbaie-ben tegnap. Az Európai Unió vezetői, illetve az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia állam- és kormányfőinek találkozójára árnyékot vet, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya több kérdésben gyökeresen más nézeteket vall, mint európai partnerei.