Történelmi pillanat Nagypatakon

2018. június 11., hétfő, Közélet
Nagypatakon írták alá az Orbaiszéket Bodzavidékkel összekötő, 21A megyei út felújításának kivitelezési szerződését. A dokumentumot Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Török Sándor, a megyei útügy igazgatója írta alá. A cég versenyvizsgán nyerte el a kivitelezés jogát, együttműködésben egy Brassó megyei vállalkozással, a Consac Kft.-vel.
  • Fotó: A megyeháza sajtóirodája
    Fotó: A megyeháza sajtóirodája
Az eseményen részt vettek a megyevezetés, a kormányhivatal képviselői, a munkálatban érintett települések elöljárói, megyeitanács-tagok és az ortodox egyház megbízottjai is. Utóbbiak nem véletlenül, az útszakasz biztosítja a Nagypatak szomszédságában lévő ortodox kolostor autós elérhetőségét. Mindemellett a térségben lévő sípálya és horgásztó megközelítése is könnyebb lesz.
Gheorghe Avram nagypataki polgármester történelmi pillanatként értékelte a szerződés aláírását – ha elkészül a modern út, a település komoly lehetőséget kap gazdasági, turisztikai fejlődésre. Tamás Sándor a befektetést ismertette. Kovászna megye gyarapodását körvonalazó Potsa-terv részeként valósul meg a több mint 23 kilométernyi út korszerűsítése. A 13E országút két pontját összekötő 121A megyei út Nagy- és Kisborosnyó, Nagypatak, Salamás és Bodzaforduló érintésével köti össze Orbaiszéket a Bodzavidékkel. A befektetés értéke 23,5 millió lej, ennek egy részét az Országos Helyi Fejlesztési Terven keresztül biztosítják, a megyeháza önrésszel járul hozzá a költségvetéshez.
Az útszakaszt már egy 1806-os osztrák hadi térképen is jegyzik, egy 1876-os atlasz pedig megyei útként említi. Kisebb beavatkozásokat leszámítva azóta lényegében semmi előrelépés nem történt az úttal, így a mostani modernizálás az elmúlt ötven év legnagyobb, koordinált infra­strukturális fejlesztését jelenti – hangoztatta Tamás Sándor. A munkálat során sáncokat, útpadkát, mellékutak bejáróit, támfalakat, átereszeket építenek ki, az úttestre aszfaltréteg kerül. Kivételt képez egy két kilométeres szakasz, ahol a mocsaras talajviszonyok miatt nem aszfaltozhatnak, itt csak makadámút kiépítésére van lehetőség. Ezzel szemben nem újul meg a szakaszon lévő hét híd – mondta az elnök, hozzáfűzve, később más forrásokból ezeket is feljavítják.
Tamás Sándor hangsúlyozta: a megyefejlesztés számára elsődleges feladat, minden települést átfog, függetlenül politikai, nemzeti, vallási helyzetére. Kijelentéséről Sebastian Cucu kormánymegbízott elismerően szólt, mint mondta, a megyevezető azt teszi, amit tennie kell, egyformán fejleszti a megye régióit.
A szerződés aláírása után a jelenlévők rövid utazást tettek a javítás előtt álló úton, hogy megismerjék annak jelenlegi állapotát. A munkálatok jövő hónapban kezdődhetnek, de azt nem lehet tudni, mikor fejeződnek be – jelentette ki Tamás Sándor.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-11 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 324
szavazógép
2018-06-11: Közélet - Iochom István:

Táncos lábú gyermekek ropták a Perkőn

A perkői nyereg kőszínpadán ragyogó napsütésben tartották meg szombaton a tizenharmadik Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót. A nap folyamán hét megye – Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben és Bákó – negyvenhat gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesének és csoportjának 1270 táncosa lépett színpadra, műsorukat népes közönség követte.
2018-06-11: Közélet - Mózes László:

Székely zászló lobog Feldobolyban

Szombaton kettős ünnepet tartottak Feldobolyban: a helybeli Kulturális és Közösségi Egyesület szervezésében székely zászlót vontak fel, illetve felavatták a felújított, az országzászlónak egykor helyet adó világháborús emlékművet (fotó) – tájékoztat közleményében a megyeháza sajtóirodája.