Őrzők a strázsán

2018. június 11., hétfő, Közélet
A magyar sajtótörténetben, de az erdélyi magyarság „átkosbeli” életében is kiemelt helyet foglal el az ötven esztendeje, Románia közigazgatási átszervezésekor az újonnan megalakított Kovászna megyében indított magyar nyelvű újság, a Megyei Tükör mára már legendássá vált melléklete, a Fórum.
Nem ok nélkül adták szerkesztői e nevet a – meghatározása szerint – művelődési, művészeti, irodalmi, politikai mellékletnek: elsősorban a háromszéki, de tágabb értelemben az erdélyi magyar értelmiség fórumának szánták, melyben – úgy gondolták – nyilvánosan vitathatják meg a legégetőbb társadalmi problémákat, a kisebbség állandó hogyan tovább-dilemmáját. A kor viszonyait ismerve, így utólag valóságos csodának tűnik, hogy a Fórum nemcsak megjelenhetett, de 1977 és 1984 között tizenegy lapszámot megérhetett – következett aztán egy tizenkettedik is, ennek azonban szellemiségében semmi köze az előzőekhez, nem is lett több folytatása.
Hatalmas vállalkozás a Fórum gyűjteményes kiadása. A vaskos, négyszáz oldalas első kötetbe csupán az első három lapszám fért bele – igaz, az mindenestől, a vívmányriportokat is beleértve, hiszen így lehet teljes képet kapni a korszak sajtójáról. Az első – szzerdán délután hat órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatandó – kötetet további három követi. A gyűjtemény címeként egy idézetet választott a kiadvány szerkesztője, Gajzágó Márton: Őrzők, vigyázzatok a strázsán! Hogy eleget tudtak-e tenni Ady Endrének a mindenkori őrzőkhöz intézett felszólításának, a kiadói előszóban kétkedve fogalmazza meg: „Akkor a lap szerkesztői, munkatársai, olvasói (...) bizonyos fokig ellenállásnak tekintették ezt a kiadványt a kiteljesedő, egyre nyomasztóbb, kezet-lábat (szívet-fejet) gúzsba kötő hivatalos propagandával szemben. Az volt-e valójában? Vagy csak erőtlen megnyilvánulása a valóban létező vagy csak önigazolást kereső valamiféle értelmiségi (újságcsinálói) magatartásnak?!” Mára a válasz egyértelmű: ellenállás volt a Fórum, egy ki nem teljesed(het)ett mozgalom elindítója.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-11 20:35
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 183
szavazógép
2018-06-12: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
A baróti Erdővidék Múzeumában ma 19 órától tart könyvbemutatót Gábor Ferenc (Köröstárkány) Fekete-Körös-völgyi magyar vértanúság címmel. Házigazda: Demeter László muzeológus.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében június 13-án, szerdán 18 órától mutatják be a Fórum – az egykori Megyei Tükör művelődési, művészeti, irodalmi, politikai melléklete – gyűjteményes kiadásának első kötetét. A Fórum történetét, a könyv keletkezését a kiadvány szerkesztője, Gajzágó Márton eleveníti fel, beszélgetőtársa Kopacz Attila, a könyvet megjelentető Tinta Kiadó vezetője.
2018-06-12: Sport - :

Negyedik a Kézdivásárhelyi SE (Kosárlabda )

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC után a Kézdivásárhelyi SE együttese is bekapcsolódott a 3–3 elleni kosárlabda-bajnokságba, amelyet a szakszövetség idén nyártól tett kötelezővé az élvonalban és a másodosztályban szereplő csapatok számára. A céhes városbeliek Kolozsváron léptek pályára, ahol tizenkét együttesből lettek negyedikek.