Kezdődnek a Barót Napok

2018. június 13., szerda, Közélet

Az idei városünnep hagyományosan kulturális műsorral veszi kezdetét, az eszem-iszom és a széles tömegek számára rendezett koncertek a hétvége programját színesítik. Újdonság, hogy sepsiszentgyörgyi példára Baróton is megnyitják a múzeumkertet, ahol elsősorban a családosok számára kínálnak programot.

  • A szerző archív felvétele
    A szerző archív felvétele

Ma délután hétkor a művelődési házban a Bekecs néptánccsoport lép fel, amit táncház követ, csütörtökön hatkor a római katolikus templomban a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertezik.

A főszínpad pénteken a gyermekeké lesz – délután háromtól fellépnek a baróti Cimbora Óvoda és a Gaál Mózes Általános Iskola diákjai, megtekinthető lesz a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Három kismalac című bábjátéka, majd a baróti Tanulók Háza diákjai következnek. Az esti koncertek sorát a helyi Anar­chy nyitja meg, amit a magyarországi tehetségkutatóban feltűnő László Attila és Feca utcabálja követ. Szombat délben a hivatalos köszöntők előtt az erdővidéki egyesített fúvószenekar lép fel, a délutáni kínálatból pedig a Deep Height, a 4S Street és a Grund zenekar fellépése emelkedik ki. Vasárnap a Baróthoz tartozó falvak csoportjainak műsora, a művelődési ház Syncron táncegyüttese, valamint Bogyor Gábor és Bogyor Dániel, a Bujka énekegyüttes, a Heveder zenekar és a Térerő együttes számára biztosítanak lehetőséget a fellépésre, az eseményt pedig Nagy Feró és a Beatrice zárja.

A sportkedvelők sakkban, labdarúgásban, teniszben, biliárdban, asztaliteniszben mérhetik össze tudásukat és erejüket, a Rika Sporthorgász Egyesület pedig a pumpaházi holtárokban negyedik alkalommal szervezi meg a Kászoni Zoltán-horgászemlékversenyt.

A múzeumkert pénteken délután ötkor nyit ki, kicsit később a sepsiszentgyörgyi Kékfrankos Borház borai kerülnek bemutatásra, majd a megyeszékhelyi Cover’n Cover együttes koncertezik.

Szombaton innen indul a Mátyás királyra emlékező séta. A seregével Moldovabányára tartó királyunk 551 éve pihenőt tartott Baróton, az esemény jelentőségére pedig a Középvíz utcában 1484-ben állított kereszt hívja fel a figyelmet. A sétát színesítik a délután reneszánsz kori viseletet, életmódot, táncot és harcot bemutató székelyudvarhelyi Arany Griff Rend tagjai. A nap folyamán Szabó Károly filmrendező, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagtárának vezetője Fényírda, avagy a fényképezés kezdetei címmel tart ismeretterjesztő gyakorlati műhelymunkát minden korosztálynak. A kézművesség iránt érdeklődők Tókos Judit (fazekas), Nagy Adél (nemezelés), Bardocz-Lutz Gyöngyi képzőművész (festés, agyagfigura-készítés) vezetésével dolgozhatnak, megtekinthető lesz Benedek Tímea és Cristian Blanka performance-a, fellép az Evilági, majd a Koszika & The Hotshots együttes. Vasárnap délelőtt Lakatos Csilla néprajzkutató gyermekek számára tart táncházat, kora délután pedig a baróti Bujka énekegyüttes előadása lesz megtekinthető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2018-06-13: Közélet - :

Lebukott a tolvaj

Lebukott az a férfi, aki egy személygépkocsiban levő dzseki zsebéből ellopott egy tárcát, amelyben iratok, pénz és bankkártyák voltak.
2018-06-13: Belföld - :

A vita tétje a korrupcióellenes harc (Iohannis az alkotmánybírósági döntésről)

Klaus Iohannis szerint a korrupcióellenes főügyész leváltását előíró alkotmánybírósági döntés több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Az államfő tegnap azt mondta: mérlegelési időre van még szüksége, amíg eldönti, mit lépjen az ügyben, nem akar gépiesen eleget tenni az alkotmánybírósági határozatnak, mert attól tart, hogy azáltal az állam jelenlegi berendezkedése tartalom nélküli formává válhat. Kijelentéseire reagálva a Szociáldemokrata Párt azt állítja, Iohannis az alkotmányos rend ellen intézett rendkívül súlyos támadást, amikor ahelyett, hogy végrehajtotta volna az alkotmánybíróság döntését, közvitát kezdeményezett róla.