Iohannis az alkotmánybírósági döntésrőlA vita tétje a korrupcióellenes harc

2018. június 13., szerda, Belföld
Klaus Iohannis szerint a korrupcióellenes főügyész leváltását előíró alkotmánybírósági döntés több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Az államfő tegnap azt mondta: mérlegelési időre van még szüksége, amíg eldönti, mit lépjen az ügyben, nem akar gépiesen eleget tenni az alkotmánybírósági határozatnak, mert attól tart, hogy azáltal az állam jelenlegi berendezkedése tartalom nélküli formává válhat. Kijelentéseire reagálva a Szociáldemokrata Párt azt állítja, Iohannis az alkotmányos rend ellen intézett rendkívül súlyos támadást, amikor ahelyett, hogy végrehajtotta volna az alkotmánybíróság döntését, közvitát kezdeményezett róla.
  • Forrás: presidency.ro
    Forrás: presidency.ro
Klaus Iohannis szerint felmerül a kérdés, hogy mi garantálja az ügyészek függetlenségét, ha alárendelik őket az igazságügyi tárcát vezető „szuperminiszternek”, akinek döntéseit még az államfőnek is végre kell hajtania. Az elnök szerint az is érthetetlen, hogyan láthatja el az igazságszolgáltatás függetlenségének őreként meghatározott Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az alkotmányos feladatát, ha nem számít, mi a véleménye egy ügyészségi vezető leváltásáról. Az elnök úgy vélekedett: minderről az érintett intézmények és társadalmi szereplők bevonásával kell közvitát kezdeni, amelynek végén azt is lehetővé kell tenni, hogy a választók népszavazással döntsenek.
Klaus Iohannis leszögezte: a vita tétje a korrupcióellenes harc, amelynek létjogosultságát az elégedetlen politikusok megkérdőjelezték. Az államfő úgy ítélte meg, hogy a korrupcióellenes harc sikeres Romániában, ezt eltökélten folytatni kell. Elismerte, hogy vannak megkérdőjelezhető eljárások, de szerinte azok kijavítása folyamatban van.
Újságírói kérdésre válaszolva Iohannis cáfolta, hogy szorult helyzetéből kiutat keresve, a kormánypártok által visszaélésekkel vádolt Laura Codruţa Kövesit próbálná lemondásra bírni. A főügyész önkéntes távozása ráadásul szerinte nem is ad választ az alkotmánybírósági döntés által felvetett, az állam berendezkedésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a hatalmi egyensúlyokkal, a tisztségviselők feddhetetlenségével kapcsolatos kérdésekre.
Az államfő megállapította: az SZDP egy ideje azon fáradozik, hogy megcsonkítsa az elnöki hatásköröket, az alkotmánybíróság döntése pedig összecseng ezzel az igyekezettel. Az elnök szerint nem létezik semmilyen „párhuzamos állam”, szerinte ezt a fogalmat az SZDP találta ki, hogy igazolja az igazságszolgáltatás elleni támadásait. „Egyetlen állam létezik, amelyet én képviselek. A többi mese” – szögezte le Iohannis.
Az SZDP tömeges titkosszolgálati lehallgatások, kirakatperek és ügyészségi megfélemlítések ellen rendezett szombat esti nagygyűlésére, illetve Liviu Dragneának a korrupcióellenes ügyészség ügyészeit támadó nyilatkozataira reagálva Iohannis megengedhetetlennek nevezte, hogy egy politikus, „aki ráadásul bűnöző is”, egy tévéműsorban nyilvánosan megfenyegesse az ügyészeket, miután „középszerű nagygyűlést szervezetett az igaz­ságszolgáltatás ellen”. Románia szerinte nem fog egy hatalom­éhes ember kedvéért lemondani a demokráciáról.
Az SZDP közleményben reagált arra, hogy az elnök öt nappal hatálybalépése után sem tett még eleget annak az alkotmánybírósági határozatnak, amely előírta számára Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását, és tegnapi sajtóértekezletén azt is kilátásba helyezte, hogy közvitát nyit a határozat nyomán felmerült, az elnöki hatáskört, az ügyészi függetlenséget és a korrupcióellenes harc jövőjét érintő súlyos kérdésekről. A kommüniké leszögezi: az alkotmánybíróság döntései megfellebbezhetetlenek és kötelező érvényűek, azokat nem vitatni, hanem végrehajtani kell. Az SZDP szerint az elnök másokat is engedetlenségre bujtogat, aláássa az alkotmányos rendet azáltal, hogy megkérdőjelez egy végleges bírósági döntést. Az SZDP szerint senki sem vitatja el az ügyészek szakmai függetlenségét az egyes ügyek felgöngyölítésében, az alkotmánybírósági határozat csak azt mondja ki, hogy az államfő nem tagadhatja meg önkényesen egy feladatát helytelenül ellátó ügyészségi vezető leváltását.
A kormánypárt ugyanakkor elutasítja az államfőnek „az SZDP által kitalált párhuzamos állammal” kapcsolatos ironikus megjegyzéseit. A vádhatóságokat a titkosszolgálatoknak alárendelő titkos megállapodások, a bizonyítékokat hamisító korrupcióellenes ügyészek, a vádlottak politikai hovatartozása alapján hozott bírósági ítéletek szerintük nagyon is valóságosak, és ha ezen visszaélések felett az államfő szemet huny, ez a politikai rövidlátás kétségessé teszi, hogy képes-e önálló döntésekre – írta közleményében a kormánypárt.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-13 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 183
szavazógép
2018-06-13: Közélet - Hecser László:

Kezdődnek a Barót Napok

Az idei városünnep hagyományosan kulturális műsorral veszi kezdetét, az eszem-iszom és a széles tömegek számára rendezett koncertek a hétvége programját színesítik. Újdonság, hogy sepsiszentgyörgyi példára Baróton is megnyitják a múzeumkertet, ahol elsősorban a családosok számára kínálnak programot.
2018-06-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

A művészeti líceum másik arca

Tartalmas programsorozattal ünnepeltek tegnap a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumban, ahol hagyományosan a tanév végén szerveznek iskolanapot. A vidám és közvetlen hangulatú rendezvényen bárki talált kedvére való tevékenységet, s még az időjárás is kedvezőre fordult, mire a tanoda udvara benépesült diákokkal, pedagógusokkal. A közelgő vakációra hangolódva, ezúttal is néma maradt a csengő, és tanórákat sem tartottak, jó alkalmat teremtve ezáltal, hogy a hétköznapoktól eltérő, más arcát is megmutathassa az oktatási intézmény.