Trump–Kim csúcstalálkozó Az atomfegyver-mentesítésért

2018. június 13., szerda, Világfigyelő
Észak-Korea elkötelezte magát a teljes atomfegyver-mentesítés mellett, az Egyesült Államok pedig ennek fejében biztonsági garanciákat nyújt, s együttműködnek egymással e célok elérése érdekében, új fejezetet nyitnak kettejük viszonyában, amelyre hosszú évtizedekig szinte csak az ellenségeskedés volt jellemző – ebben foglalható össze Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető tegnapi történelmi jelentőségű csúcstalálkozója, amely közös nyilatkozat aláírásával ért véget.
  • Kim Dzsongun és Donald Trump Szingapúrban. FOTÓ: SHEALAH CRAIGHEAD/FEHÉR HÁZ
    Kim Dzsongun és Donald Trump Szingapúrban. FOTÓ: SHEALAH CRAIGHEAD/FEHÉR HÁZ
A két elnök először négyszemközt tárgyalt egymással, majd a munkaebéd után plenáris ülésen folytatták a megbeszéléseket. A csúcstalálkozó végén tartott sajtótájékoztatón Trump kijelentette, hogy megállapodásuk alapján nagyon gyorsan megkezdődik az atommentesítési folyamat Észak-Koreában. „Ez nagyon erős benyomást tesz az emberekre, nagyon boldogok lesznek, és mi orvosolni fogjuk a világ egy nagyon veszélyes problémáját” – tette hozzá Trump.
A közös nyilatkozat szerint Trump és Kim a szing­apúri csúcstalálkozón átfogóan, mélyrehatóan és őszintén cserélt véleményt az újfajta amerikai–észak-koreai kapcsolatok, valamint a tartós és szilárd béke megteremtéséről a Koreai-félszigeten. Trump vállalta, hogy Washington biztonsági garanciákat nyújt Észak-Koreának, Kim pedig megerősítette a szilárd és megingathatatlan elkötelezettségét a Koreai-félsziget teljes atommentesítése iránt. Az aláírók meggyőződésüket fejezték ki, hogy a két ország viszonya hozzájárul a béke és a jólét megteremtéséhez a félszigeten és a világban, a kölcsönös bizalom megteremtése pedig elősegítheti a félsziget atommentesítését.
A nyilatkozat négy pontban foglalja össze, hogy Trump és Kim csúcstalálkozóján az Egyesült Államok és Észak-Korea mit vállalt. Egyrészt, mint írták, újfajta kapcsolatokat építenek ki az amerikai és az észak-koreai nép béke és jólét iránti vágyával összhangban, közös erőfeszítéseket tesznek a tartós és stabil béke megteremtése érdekében a Koreai-félszigeten. Megerősítve az április végi Korea-közi csúcstalálkozón elfogadott panmindzsoni nyilatkozatban foglaltakat, Phenjan elkötelezi magát a Koreai-félsziget teljes atommentesítése mellett. Vállalják, hogy felkutatják és átadják egymásnak a fogságba esett és eltűnt katonák maradványait.
A nyilatkozat a továbbiakban megállapítja, hogy az első amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó korszakos és nagy jelentőségű esemény, amely túllép a két ország kapcsolatait évtizedekig jellemző feszültségen és ellenségeskedésen. Trump és Kim kijelenti, hogy elkötelezett a közös nyilatkozatban foglaltak maradéktalan és gyors végrehajtásában, és ennek érdekében a lehető leghamarabb folytatódnak a kétoldalú tárgyalások, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter tárgyalóasztalhoz ül magas beosztású észak-koreai illetékesekkel.
Hírügynökségek már eleve áttörésnek tartják azt, hogy létrejött az első és ezért történelminek mondható amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó, amely egy diplomáciai folyamatnak csak a kezdetét jelenti. A Reuters szerint ez tartós változást hozhat az északkelet-ázsiai térség biztonsági helyzetében, ugyanúgy, ahogy Richard Nixon néhai amerikai elnök 1972-es pekingi látogatása is átalakuláshoz vezetett Kínában. Idézik Kimet, aki szerint találkozójukat az tette lehetővé, hogy legyőzték annak minden akadályát, „a régi beidegződéseket és az előítéleteket”. A helyszíni jelentések kiemelik, hogy szívélyes légkör jellemezte a két, ősi ellenségnek számító ország vezetőjének találkozóját. A csúcstalálkozó kézfogással kezdődött, Trump pedig azt mondta, megtiszteltetés számára találkozni Kimmel, holott – mutatnak rá elemzők – nem is olyan rég még „rakétaembernek” nevezte őt. Írnak arról, hogy az ebédet követően rövid sétát tettek együtt, Trump megmutatta partnerének egyik járművét, egy Cadillac típusút, amelyet Vadállatnak becéznek. Az amerikai elnök egyik testőre kinyitotta az autó ajtaját, Kim pedig megnézte belülről.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-13 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 324
szavazógép
2018-06-13: Világfigyelő - :

Számonkérés az anyanyelvű oktatásért

Az oktatás unióbeli korszerűsítéséről fogadtak el állásfoglalást az európai parlamenti képviselők. Sógor Csaba a romániai oktatási rendszer szükséges reformját hangsúlyozta a vitában, és arra emlékeztetett, hogy az EU a csatlakozás előtt számonkérte a tagállamokon az anyanyelvű oktatáshoz való szabad hozzáférést, amelyet a csatlakozás után is meg kellene tennie.
2018-06-13: Világfigyelő - :

Rendkívül jó kapcsolatokról beszéltek (Magyarország–Szlovákia)

Egy sikeres régió két sikeres országának találkozójaként jellemezte Orbán Viktor miniszterelnök a Peter Pellegrini szlovák kormányfővel folytatott tegnapi budapesti megbeszélését.