A világ, ha sokan akarjuk, megváltozik

2008. július 26., szombat, Kultúra

Megrendítő olvasmány Nagy Lajos és sorstársainak — miként ő nevezi — kórtörténete. A marosvásárhelyi orvosi egyetem ötvenes évek második felében, tehát a viharos, de kortársak számára felejthetetlen 1956-ban és az azt követő években tanuló medikusok sorsát eleveníti fel, azokét, akik gyermekként élték meg a háborút, annak minden nyomorúságát, s amikor beköszöntöttek a békeévek, majd a népi demokráciának nevezett baloldali rendszerváltás, tiszta hittel, a jóba vetett reménységgel indultak el az értelmiségivé válás útján.

Nagy Lajost, e vidék közismert és megbecsült nyugalmazott orvosát élete és gyógyító munkája Rétyhez kötötte, köti, de negyven éve otthona amolyan értelmiségi találkozóhely is. A doktor úr szerteágazó, mély és alapos irodalmi/művészeti érdeklődése, háza népének vendégszeretete odavonzotta a hazai és magyarországi irodalmi és képzőművészeti élet színét-virágát. Szécsi Andrástól Bene Józsefig, Páll Lajoson át a rétyi kúria házigazdáinak melegségét élvezhette Szilágyi István és Szilágyi Domokos vagy Beke György, de pompás terített asztal fogadta ott Nagy Lászlót és Kormos Istvánt, a fiatalabbak közül Vári Attilát, Kovács István költőt és lengyelkutatót vagy Oláh István írót, a Magyar Napló főszerkesztőjét. És másokat. Hely sem lenne valamennyit felsorolni. És orvosnak sem volt akármilyen, nem csak a betegség, az emberek maguk érdekelték, családjukig menően. A hatvanas években már a község cigány lakosságának demográfiai-szociológiai tanulmányozásával és falutörténettel foglalkozott. Két éve megjelent Réty-monográfiájából kiderült, mi mindent sikerült megtudnia élete eme helyszínéről.

A Pallas-Akadémia gondozásában most megjelent, Életünk kórtörténete, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, 1956—1959 című könyvéből választ kapunk, honnan jönnek, hol teremtek a dr. Nagy Lajosok és sorstársaik, s milyen életpályát futottak be a magyar orvosnak készülő, de az ötvenes évek proletárdiktatúrájában móresre tanított naiv, tiszta szívű, az igazságban és igazságosságban, az élhető élet építésében őszintén hívő fiatalok. A magyar ötvenhat tisztító viharának szele megcsapta őket is, akár az erdélyi magyar fiatalság színét-virágát, változást akartak, reformokat, szabadabb és teljesebb életet. Gyűléseztek, tervezgettek, lelkesedtek a budapesti forradalmi események kirobbantott holdudvarában. Közben művészcsoportot szerveztek, és bemutatták a Háry Jánost. Később e nacionalistának bélyegzett játékkedv okozta sokuk vesztét. Ennél előrébb nem jutottak, nem is juthattak, hisz november 4-én Budapestet elfoglalták az orosz csapatok, s az álmok nemcsak ott, de Erdélyben is szertefoszlottak. A román kommunista hatalom úgy érezte, elérkezett az idő, hogy a magyar veszély két legnagyobb forrására, az egyházra és a magyar egyetemekre lecsapjon. Kolozsváron a diktatúra vasökle nagyobbat ütött, Marosvásárhelyen valamivel óvatosabb volt, beérte megfé­lemlítéssel, egyetemről való eltávolítással. Illetve mégsem, tizenhét kemény év börtönre ítélték például Kóródy Ferenc tanársegédet, aki az egyetem akkoriban híres kultúrcsoportját megálmodta. A protestáló, vitatkozó kedvű diákokat kizárták az egyetemről, nem számított sem tanulmányi eredmény, sem származás. Köztük volt az akkor hatodéves Nagy Lajos is, félig gazdálkodó, félig iparos apa sarja, kinek szülei a háború előtti viszonylagos jólétből — hála a munkás-paraszt hatalomnak — a teljes szegénységbe süllyedtek, vagy Bárányi Ferenc (később temesvári altatóorvos, RMDSZ-es parlamenti képviselő és felesége, László Ildikó), aki visszaemlékezésében szívszorító őszinteséggel ismeri el, azért akart orvos lenni, hogy tovább ne kelljen éheznie. Nos, őket és a hozzájuk hasonló medikusokat vágták ki az egyetemről a diktatúra alázatos szolgái s e komor rendszernek behódolt rektorok, professzorok, tanárok és a félelem hatalmába került kollégák. De nemcsak a kirúgott diákok váltak a diktatúra áldozataivá, hanem a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem mellett maga a marosvásárhelyi Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet is.

Keserű évek következtek. Az egyetem a túlélésért küzdött, a diákok a visszatérésért, az orvosi diploma megszerzéséért. A proletárdiktatúra szószólói világosan tudomásukra hozták: csak a munkásosztály körében végzett kemény munka tisztíthatja meg marxista ideológiától eltévelyedett lelküket, s ők szétszéledtek az országban. Határ menti falvakban, távoli bányákban, építőtelepeken kerestek munkát s menedéket. Nagy Lajos az erdővidéki Vargyas külszíni bányájában ,,felcserként" ismerkedett a munkásosztály életével, erkölcsével. Nem volt számára idegen világ, mi több, most, sok év távlatából úgy érzi, emberként, orvosjelöltként, értelmiségiként ott és akkor újjáélesztő emberi környezetre lelt. Családot alapított, feleségül vette szerelmét, Márkos Lenkét, a kolozsvári egyetem matematika szakos diákját, szerény albérletét berendezte a legszükségesebbekkel, dolgozott, gyógyított, tanult, barátokra lelt. Orvos, gyógyszerész kollégái olvasnivalóval látták el. Eljárt a Kisbaconban akkor még élő Flóra nénihez, Benedek Elek lányához, akit nyaranta rokonai, Benedek István pszichiáter-író és Karinthy Ferenc prózaíró látogatott és látott el könyvvel, folyóirattal, megismerte és megszerette a mesélő kedvű Sütő Bélát, a híres bútorfestő dinasztia leghíresebb tagját, kezelte Balogh Edgár apósát, Máté Boldizsárt és sok hozzá hasonló gazdaembert. ,,Nagy élménynek tartom, hogy ezeket a székelyeket én még láttam, mert az elmúlt fél évszázad alatt eltűntek, s már egész Székelyföldön nem találnánk párjukat" — emlékezik. 1961-ben, két és fél év után kegyet gyakorolt a hatalom, államvizsgázni engedte. Búcsúzott Vargyastól, ,,ahová kivert kutyaként, reményvesztetten, ruha, pénz, diploma nélkül jöttem" — írja. Mégis úgy érzi, ő nyert. Önbecsülést, lelki nyugalmat, mások becsülését s azt a tudatot, hogy az esendő embernek távol kell tartania magától a gőgöt, felfuvalkodottságot.

A kicsapott medikusok nagy része túlélte ama nehéz éveket, zömüket a megpróbáltatások megkeményítették, céltudatossá tették, de az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mai napig nem heverte ki a román állam nacionalista, magyarértelmiség-ellenes politikáját.

Dr. Nagy Lajos, valamint sors- és szerzőtársai — Bárányi Ferenc, Bárányiné László Ildikó, Becsky Miklós, Kiss András, Kuna Tibor, Nagy Katalin, Piros Ferenc, Szász István-Tas, Szentkirá­lyi Csaga, Szűcs György, Torró Árpád — kiírták magukból a fiatalságukat megrontó szorongást, félelmet, megaláztatást, s újra hiszik, mint fiatalon, amit a költő Szabó Lőrinc vallott: a világ, ha sokan akarjuk, megváltozik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2008-07-26: Kultúra - Bogdán László:

Az ojtozi történet, alulnézetből (Olvasólámpa)

Sylvester Lajos új könyve* — amely nem ismeretlen lapunk olvasói előtt, az elmúlt években számtalan hosszabb-rövidebb részlete megjelent — azért is érdekes ugyan, mert a kisemberek egymásba csúszó, egymást kiegészítő és folytató monológjai, történetei alulnézetből ábrázolják az elmúlt évtizedek eseményeit, de ezen túlmenően az író kommentárjai természetesen felül is írják, magyarázzák a háromszéki félmúlt eseménykerengőjét, mutatva, hogy mennyi még ebben a felkavaró, közös történetben a fehér folt. És itt kissé hosszabban idéznék egy bizarr és tragikus, de ,,szerencsésen" végződő történetet a könyv végéről: ,,Vántsa Károly édesapja, György a márkosfalvi, martonfalvi és hatolykai székely határőrség századparancsnoka volt.
2008-07-26: Élő múlt - Frigyesy Ágnes:

A magas szintű hazaszeretet képviselője (Beszélgetés Bethlen Farkassal, Verőce polgármesterével)

Bethlen Farkas (jobbról a második) Wass Albert fiaival az Erdélyország az én hazám fesztiválon Verőcén, a Csattogó-völgyben 2008. június 27-én
Bethlen Farkas ül velem szemben, aki harmadik ciklusban irányítja a Duna-kanyar egyik csodálatos települését, Verőcét, ahol idén nyáron szervezésében tartották meg az Erdélyország az én hazám fesztivált. A polgármester a bethleni gróf Bethlen, ősi főnemesi család sarja. Arra kérem, menjünk vissza az időben.