1955. május 15.–2018. június 19.Búcsú Kapui Ágotától

2018. június 21., csütörtök, Irodalom
Volt… hogy lehet leírni ezt a szót arról, aki élt még az előbb,
akivel beszéltél, még függőben volt egy sereg téma, kibeszéletlen,
soha nem jutott idő rá, mert rohantunk mind a ketten
három éve ismertem meg őt,
addig csak emlékem mélyén ejtőzött,
mint aki tudja, úgyis felkél egyszer a múlt habjaiból
és nem mint egy szirén,
ó, nem, hanem mint a tenger!
ölében minden fájdalommal
mit Erdélyből kiszakadt magyar átélhet idegenben
s ezért még nyaklevest is kap innen-onnan,
pedig úgy szerette a hazát, egyben, nem darabokban,
mint kevesen
drága kicsi asszonyleányom, akit úgy megszerettem!
milyen jókat tudtunk csevegni messengeren
felért egy kabaréval, otthon voltunk a nyelvben mind a ketten
Ágota! akihez verset írtam,
akit időnként összeszidtam
anélkül, hogy tudtam volna róla,
aki adott a szavamra, szavunkra,
akinek fontos volt az ember lelkében a mennyei remény,
hogy nincs még vége azzal, amit ember itt a földön él...
hogy lehet ilyen bután elbukni ezt!
hol volt az angyal? éppen félrenézett?
képtelenség – csak sírok, sírok, sírok,
nem lehet három év
több annál – most már
verseivel fogjuk mindenségét mérni
és lehanyatlik fejem és bicsaklik a szó
én nem tudtam, hogy ilyen
nagyon fáj a hiányzó ---------------------
Kicsi Ágota! Olyan egyedül voltál. Pedig sokan szerettek, rajongtak érted, a verseidért, sokaknak te indítottad el a művészi pályáját, szeretted a fiatalokat, hittél, bíztál bennük, biztattad őket. Érdeklődéssel fordultál feléjük, legutóbb is láthattam, amikor a Litera-Túra Antológia bemutatóján találkoztunk… de hát ezt már te nem hallod! Kinek írok? Kivel fogom megbeszélni végre közös dolgainkat, úgy igazán? Miért sietünk mindig valami fontosabb helyre annál, ahol vagyunk, akivel vagyunk éppen? Nem oldottuk meg ezt a közös találkozót, pedig mióta szerveztük.
Kapui Ágota, akinek az élete derékba tört egyszer, aztán még egyszer, hogy maga sem hitte, lesz még belőle, a régi irodalmár-költő palántából valami, aki már akkor kiviláglott a költőseregből, amikor indult. Akkor nem lehetett tanár. Soha nem szerethetett eléggé. Akkor nem maradhatott otthon. És sokáig nem lelte meg helyét abban a szellemi hazában, ahol lélegezni tud egy költő… Aztán egyszer csak valaki otthonról a hóna alá nyúlt. Egy kéréssel. És Ágota, mint a főnixmadár, feltámadt tetszhalott állapotából, és újra írni kezdett. Ömlöttek belőle az évtizedekig visszatartott versek. Tökéletes formában, egybeszabottan, veretesen, nem hagyott rést semmilyen hibának. És megtalálták a jelzős szerkezetek, azok a régen használt gyönyörű kifejezések, amelyeket a jónép lassan elfelejtett. Ő szavaival újra megöntözte a dehidratálódott lelkeket. Itták a verseit, mint a jó bort. És isszák ezután is!
Kapui Ágota versei oszlopos, igazságos, egy tömbbe öntött költemények, amelyekhez avatatlan kezek nem nyúlhatnak, nem szorulnak igazításra – tökéletesek formailag, verstanilag, és mondanivaló tekintetében sem közönségesek. Szép, nehéz, igaz, a nemzetietlenítést megszenvedő, de soha el nem fogadó, azzal nem azonosuló magyar asszony, aki úgy szerette a népét, ahogy csak az tudja, akit a sors folyton kilökött belőle. Végül befogadásra lelt mind itthon, a nagy magyar, mind otthon, a szűkebb pátriában. Neve, költészete kiemelkedett az átlagos verselgetők közül, forma- és költészettisztelete, avatott szakmai véleménye a legnagyobbak közé sorolja. Kapui Ágota nem egy költő a sok közül.
Ő KAPUI ÁGOTA, A KÖLTŐ.
Ó, hogy gyűlölöm a halált! Mert lop! És hazudik! De majd meglátjuk egyszer mind, hogy le van győzve! Ellopta most tőlünk Ágotát, de nem vihette magával a lelkét, amit itt hagyott nekünk a verseiben!
Nem tudok értékelést írni erről a kicsi költő fejedelemasszonyról, mert a lába nyomába sem érek. De épp ezért szerettem, mert ő nem tartotta magát nagyra, állandóan bizonygatta önmagának is, itta a dicsérő szavakat, hogy elhiggye, nem csorbult az a felülről jövő adomány benne attól, hogy hosszú évekig hallgatott! Tudta, olyan kincs ez, amellyel gazdálkodni kell, szét kell osztani, hogy szaporodjon az ige, a szó másokban is, akik hajlanak, és hajoljanak is a szebb, a költőibb, az emelkedettebb létformák felé. De nem tudta elkerülni a magány, a veszteségek barna, szomorú dallamát, éneke sokszor összefacsarta nem csak a mi szívünket, az övét is. De nem tehetett mást, írta, amit meg kellett írnia. Sokszor kínlódva, hogy nem jön az ihlet, mintha megint kiszáradni készülne a kút… Miért is van az, hogy a költők megérzik egy kicsit a jövőt... Ha most elolvassuk a legutóbb megjelent verseit, és azokat, amelyeket nemsokára közölnek a különböző lapok, ahol befogadták őt, megdöbbenünk majd, mennyi mindent tud előre, anélkül, hogy konkrét tudomása lenne a jövőről…
Ágota, kedves, nekem mindig élő Ágota! Isten törölje le a könnyeidet.
Barátod,
NÁSZTA KATALIN
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-21 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2018-06-21: Irodalom - :

Elhunyt Kapui Ágota

64. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a sepsiszentgyörgyi születésű Kapui Ágota költő, újságíró, magyar–francia szakos tanár, a Dabasi Újság főszerkesztője, megannyi irodalmi lap szerkesztője.
2018-06-21: Irodalom - Farkas Árpád:

Elmaradt kézszorítás, ölelés helyett

Csak kapkodjuk megrendült fejünket: félre az útból, égi útonállók, szállnak e kora nyárban a költők, örökifjak és öregek, utat nékik a mennybe!