Mégsem veszik le a műsorról Spacey új moziját

2018. június 23., szombat, Magazin

Új Kevin Spacey-film érkezik a mozikba idén nyáron, ami váratlan lépésnek számít azután, hogy a szexuális zaklatással vádolt színészt a közelmúltban kivágták A világ összes pénze című filmből, és kiírták a Kártyavár című tévésorozatból is. A szexuális zaklatással vádolt színész filmje a forgalmazó szerint a többi színész kedvéért lesz látható.

A Vertical Entertainment produkciós cég közlése szerint a Billionaire Boys Club című film július 17-étől lesz nézhető a fizetős online szolgáltatásokon (VOD), és augusztus 17-én érkezik a mozikba. A történet egy csapat gazdag Los Angeles-i fiatalemberről szól, akik piramisjátékot űznek. A főbb szerepekben Ansel Elgort, Taron Egerton és Spacey látható.

A Billionaire Boys Clubot még 2015-ben forgatták, jóval azelőtt, hogy Spaceyt először nyilvánosan szexuális zaklatással vádolták volna. „A szexuális visszaélés semmilyen formáját sem nézzük el, és teljes mértékben az áldozatok oldalán állunk” – írta közleményében a forgalmazó, ugyanakkor hozzátette, úgy véli, hogy a film több szereplője és a stáb is megérdemli, hogy az elkészült produkció eljusson a közönséghez.

Az Oscar-díjas Spaceyt tavaly októberben Anthony Rapp színész vádolta meg elsőként nyilvánosan szexuális visszaéléssel. Spaceyt azóta kivágták A világ összes pénze című filmből – Ridley Scott kilenc nap alatt forgatta újra a jeleneteket Christopher Plummerrel –, kiírták a Netflixnél forgatott Kártyavár című tévésorozatból, és az internetes műsorszolgáltató úgy döntött, nem mutatja be a Gore Vidal amerikai íróról szóló, Spaceyvel készült életrajzi filmet sem.

Az 58 éves Spacey a botrány kirobbanásakor bocsánatot kért Anthony Rapptől, és szóvivője akkor bejelentette, hogy a színésznek kezelésre van szüksége, ezért visszavonul a nyilvánosságtól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-06-23: Magazin - :

Elpusztult Koko, a jelbeszédet elsajátító gorilla

A Gorilla Alapítvány csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai jelbeszédet megtanuló 46 éves nyugati síkvidéki nőstény gorillát álmában érte a halál kedden az alapítvány kaliforniai birtokán, ahol Koko egy hím barátjával élt.
2018-06-23: Kitekintő - :

Növekvő újszegénységben

„Átvisz a viskóból márványpalotába / Megélhetési bűnözés” – írja a Hitel májusi számában megjelent Nyílik a béranyaság című versében Tari István, a Délvidék Balassi-kardos költője. Neki tett fel kérdéseket a Présház hírportál.