Utazás kitérőkkel / 1968–1972Illyés Elemér: Erdély változása / 7.

2018. június 23., szombat, Emlékezet
A politikai légkör megváltozása után, a hatvanas évek végétől megújultak Marosvásárhely hagyományos szellemi tartalékai.
  • Marosvásárhely főtere a hatvanas években
    Marosvásárhely főtere a hatvanas években
Elsőrangú magyar nyelvű szépirodalmi folyóirata van, az Igaz Szó, kitűnően szerkesztett képes magazinja, az Új Élet, napilapja, diák- és szaklapok; itt van Erdély magyar zenei életének a központja, a bartóki hagyomány komoly folytatása, itt működik a Szentgyörgyi Istvánról elnevezett színművészeti főiskola, az egyetlen magyar színészképző intézet. A színháznak huszonöt év alatt 7500 előadása volt, s ezt másfél millió néző látogatta. Az ötvenes évek közepén alakult Állami Ének- és Táncegyüttese európai hírnévre tett szert.
A kortársi magyar irodalom népszerűsítését az Igaz Szó Irodalmi Színpada és országjáró író-szerkesztőgárdája végzi. Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet tanárai európai hírnevet szereztek.
Itt állok a csodálatos harmóniájú főtéren, a Rózsák terén, ahogy ma nevezik Marosvásárhely főterét.
A marosvásárhelyi kultúrpalota
 
Az alvégen az 1907-ben „magyaros stílusban” épült volt városháza, ma a megyei pártbizottság székháza és a század elején épült művelődési palota áll – a felvégen az első háború után épült román ortodox templom. A templom helyén valamikor Bodor Péter híres zenélőkútja állt. Két pólus – két egymástól merőben idegen kultúra, nyugati és bizánci; a kettő között, a régi Vásárhely megmaradt patinája. A két világháború között súlyos adóterhek alatt kellett a magyar városoknak és falvaknak görögkeleti román templomokat építeniük; ahol már nem volt miből fizetni, ott abbamaradt az építkezés. A Csík vármegyéből kisajátított 64 000 hold erdőt is a román görögkeleti és görögkatolikus egyház kapta templomépítésre.
Az új színház építése ittlétemkor még csak terv volt. Azóta felépítették, a helyén álló barokk templomot lebontották, csak a tornya maradt meg. Középületek építésekor legtöbbször eltűnik egy-egy magyar műemlék.
A főtéri kávéházban halkan beszélgetünk barátaimmal, akiket harminc éve nem láttam. Földvár, Focşani és a Duna-delta vagy a Duna-csatorna haláltáborait járt emberek – többször körülnéznek, mielőtt valamit, bármit mondanak, pedig köztudott, amiről szó esik. A jelenről amúgy sem beszélnek szívesen, azt csak az elejtett szavakból rakja össze a képzelet. Sokan már magukkal vitték örökre, amit meg kellett volna tudnunk. A régi névjegyzék telefonszámain idegen hang felel: meghalt, eltűnt, nem ismerem. A másnapra tervezett, barátaimmal való találkozás már elmaradt, egyesek félnek a találkozótól, amihez egyrészt párttitkári engedélyre lenne szükség, másrészt pedig beszámoló a beszéltekről.
De elmondják barátaim, hogy 1968 után sok minden változott. Irodalom, művészet, tudomány, megtalálta minden a maga medrét – úgy, ahogy lehet.
– Ma nyíltan beszélünk és írunk olyasmiről, mint például a nemzetiségi kérdésről és más úgynevezett „kényes témáról”, amit eddig nem lehetett kimondani. Tudjuk, hogy rajtunk múlik sok minden – az önállóságot régen megtanultuk. Alig van jelen történelmünk – de élünk –, s ez is történelem, ha valaki majd megírja.
Valahol még sokáig időztünk, talán valamelyik barátom lakásán.
Lassan ránk virradt. Az elhullott szavak tovább éltek bennem. Révületemből a szomszédos református vártemplom óraütése térített magamhoz. Fejem szédült a vad pálinkától, a monopoltól. Kimentünk a friss levegőre, felfelé a rozsdáslevelű gesztenyefák alatt a Bolyai tér irányába. A Súrlott grádics, a vásárhelyiek egykori „flekkenezője” is már régen bezárta kapuit.
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas-iskola
 
A Bolyai tér a Maros menti város Farkas utcája. Talán még nyugodtabb, zártabb, meghittebb. A volt református kollégium, most Bolyai Líceum, a XVIII. századi erdélyi felvilágosodás központja volt. A kollégiumban tanított Bolyai Farkas, és itt kezdte tanulmányait fia, János. A kollégium egykori Nagykönyvtára ma Bolyai-könyvtár. A Teleki Téka őrzi írásos emlékeink egyik legrégebbikét, a Koncz-kódexben ránk maradt, XV. század eleji Marosvásárhelyi sorokat, sok kiadatlan kéziratot és könyvritkaságot; nevét ma már Európa-szerte ismerik. Több mint 170 éve nyílt meg, az européer Teleki Sámuel alapította. Termeiben rendezték be Nagy Imre zsögödi festő galériáját. A téren áll a két Bolyai szobra, Csorvássy István és Izsák Márton romániai magyar szobrászok alkotása (1957).
A Teleki Téka udvara
 
Messzire elhallatszik a város harangzúgása a széles Maros-völgyben. Nem is volt olyan régen, alig egy emberöltővel ezelőtt, amikor a Vásárhelyi Találkozó emberei megkondították a vészharangot.
Magyarok és románok érdekei, a nemzeti eszme és a nemzetköziség akkor még nehezen összehangolható tézisei, differenciált világnézetek és osztályérdekek kerültek egymással szembe abban az időben, valódi és vélt sérelmek duzzadtak áthidalhatatlan folyamokká. A kisebbségi lét már szinte elviselhetetlenné vált. Ekkor gyűlt össze a marosvásárhelyi Apolló Teremben az erdélyi magyar fiatalság 187 demokratikus gondolkozású képviselője. Meghirdette és hitvallásba foglalta a széteső erdélyi magyar társadalom osztálykülönbség nélküli összefogását és a román néphez való őszinte közeledést. Sajnos, csak szándék maradt. Elméleti célkitűzései sohasem érték el a cselekvő fázist – a közeledő háború és különböző politikai tényezők meghiúsították. Rövidesen rá bevezették a királyi diktatúrát, amely minden jó szándék útját állta. Egy ideig még kapcsolatban maradtak egymással a találkozó szervezői.
A találkozó szelleméből fakadt 1938 tavaszán az Erdély felfedezése nevű ifjúsági mozgalom, amelynek tagjai vidékre mentek időszerű előadásokat tartani; később pedig Tamási Áron, Józsa Béla, Jordáky Lajos, Kovács György, Nagy István és Venczel József megkísérelte egy második Vásárhelyi Találkozó életre hívását, azonban ez is csak megkésett szándék maradt.
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a román tudományos irodalom még mindig elhallgatja a tényeket a magyar műveltség jelenlétének ennyire nyilvánvaló eseteiben is, mint Marosvásárhely. Vasile Cucu könyve például felsorolja a város műemlékeinek egy részét, anélkül azonban, hogy megemlítené magyar eredetüket. Másrészt viszont hangsúlyozza, hogy Marosvásárhely 1531-től 1532-ig Petru Rareş moldvai fejedelem protektorátusa alatt állt, és a város nagy szerepet játszott a román történelemben (Vasile Cucu: Oraşele României, Bukarest, 1970, 211.). Magyar nyelvű útikalauzok Romániában nincsenek.
Vajon megmásíthatja-e a valóságot az utólag megírt történelem?
A város határában gránitoszlop emlékeztet az 1854-es Makk-féle székely összeesküvés kivégzettjeire. Valaki mindennap friss virágot helyez az oszlop lábához. Még ide látszik a XVI. században épült, később protestánssá vált őrt álló vártemplom tornya. Milyen csodálatos ez a város – még így is, a borús ég alatt.
A románosítás ma különös konoksággal folyik itt.
A Maros mentén sűrítve él a múlt emléke, a falánk történelem itt hagyta bőven várromjait, kiégett vagy lerombolt udvarházait, kastélyait. Tatár, török a folyók völgyén hatolt be Erdély belsejébe, oda, ahol a magyar lakosság élt, és azt pusztította. A hegyekben élő románok túlélték a pusztulást. Negyedszázad után elkezdődtek itt-ott a restaurálások. Soha ennyit nem áldozott a román állam ásatásokra, történelmi emlékművek helyrehozatalára, mint az utolsó huszonöt évben. Egy jókora rész az államköltségből Erdély magyar műemlékei gondozására is jutott. Nagyobb mértékű restaurálási munkálatokat azonban csak 1971-től engedélyeztek – közben európai szempontból is pótolhatatlan műkincsek pusztultak el. Elég, ha csak a Közép-Maros vidékeire gondolunk, a könyvtáralapító Teleki Sámuel egykori barokk kastélyára, Sáromberkére, amely Bonchida után Erdély legszebb barokk épülete volt; a kollektív gazdaság traktoriskolát nyitott benne – értékes korabeli bútorai a háborús években pusztultak el. De nincs jobb állapotban a gernyeszegi Teleki-kastély sem.
A szőlődombos, szelíd Közép-Maros vidéke és a jobb parton húzódó Mezőség mélabúja egyszerre kikapcsolódik a tájból, bezárkózik a völgy, a levegő metszőbbé válik, érzed a havasok leheletét.
Magyar és román falvak váltakoznak, a történelem különös színfoltjai, amelyekbe egy harmadik erdélyi szín is belevegyül: a szászoké.
Régen után újból kinyílik a Maros-völgy, bástyás várkastély lebeg a folyó fölött, a tragikus múltat idéző Marosvécs.
Kemény János, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom nagy mecénása volt a kastély utolsó lakója; 1971. október 13-án halt meg, önéletírásának csak első kötetét fejezhette be (Kakukkfiókák). Ugyanilyen nevű elődje a XVII. századból értékes kordokumentumot hagyott ránk. Kegyetlenül bánt el Kemény Jánossal az 1945 utáni idő – kényszermunkára kárhoztatták, a Duna-deltába, kőbányába került. Az irodalomból is száműzték közel másfél évtizedig a báró mecénást, aki vagyonát, harmincötezer hold földjét az erdélyi magyar irodalom támogatására áldozta. Szerény állást kapott – hiszen ő maga is szerény volt egész életében –, a marosvásárhelyi színművészeti főiskola könyvtárosi posztját, de újságcikkekben hecceltek ellene, támadták rangja miatt, s szegényes állását is elvesztette. Később, amikor elmúltak a nehéz idők, a marosvásárhelyi Új Élet munkatársa lett. Az utólagos történelmi igazolás megkésve érkezett. Most itt nyugszik, volt kastélya évszázados tölgyei alatt, s magával vitte egy korszak mondanivalóját.
1926 nyarán Kemény János életre hívta az Erdélyi Helikon Szabad Írói Munkaközösséget, tagjai a vécsi kastély sarokbástyájában gyűltek össze évenként, nyári időben pedig a tölgyek alatt, az erdélyi ezermester, Kós Károly tervezte kőasztalnál.
Helikon-asztal Marosvécsen
Nehéz időkben itt talált menedéket az anyanyelv, a mecénás, irodalomszervező, kultúrpolitikus, író és színházi szakértő várában.
Az erdélyi arisztokrácia műveltebb és önfeláldozóbb volt a magyarországinál, és századokon át a nemzeti érdekeket szolgálta. Akadtak soraiban európai műveltségű emberek és nagy irodalompártolók, mint Teleki Sámuel, a Teleki Téka alapítója, Kemény Zsigmond, az író, Mikó Imre, az iskolaalapító vagy a közelmúltból Bánffy Ferenc, aki a harmincas években az Erdélyi Fiatalok falukutatási munkáit támogatta, az író és irodalomszervező Bánffy (Kisbán) Miklós, Kemény János és mások.
A honfoglaló magyarság a Közép-Maros vidékét szállta meg legelőször és legsűrűbben. Marosvécs várkastélya ősét, a régi római castrumot is a magyar honfoglalók vették birtokukba. A tatárjárás előttről, 1228-ból írásos emlék maradt fenn, azután jó időre kialudt a magyar szellem lángja a Maros völgyében. A mai kastély az országépítő Béla király idejében épülhetett.
Déda, Ratosnya már a havasok világa. A Görgényi- és Kelemen-havasok között kanyarog az összeszűkült Maros-meder. Déda fölött, 1380 méter magasból az Istenszéke mered a völgy felé – egykor mágnások és erdőjárók híres vadászterülete, a kárpáti szarvasok világa; most nyugatnémet újgazdag vadászokat csalogat. Dédától Gyergyóvárhegyig szórványokban élnek a magyarok, Maroshévíz lakóinak majdnem a fele magyar, gimnáziumának magyar tagozata is van. Ditrótól, Gyergyó határától Brassóig s az Ojtozi-szorostól Marosvásárhelyig egyetlen nagy tömbben él a magyarság, hatszázötvenezer lélekszámmal. Mintha valamilyen láthatatlan erő fogná össze. Erdély legkompaktabb magyar nemzetiségi tájegysége a Székelyföld. Üzleteken és hivatali épületeken egyedül itt látni kétnyelvű feliratokat.
(folytatjuk)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-23 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 231
szavazógép
2018-06-23: Kitekintő - :

A liberális képmutatás hajótörése (Párizsi levelek)

Az emberi jogok ideológiájának felkent hirdetői és végrehajtói a valódi ellenségei Európának, és nem a bevándorlók, akiket elcsábítanak és ránk telepítenének – kerül, amibe kerül.
2018-06-23: Élő múlt - :

Bogár László: Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk

Bogár László szerint az 1867-es kiegyezéstől a trianoni tragédiáig tartó több mint fél évszázad, ez a békésnek, már-már idillikusnak bemutatott korszak rendkívül súlyos konfliktusok időszaka volt, a politikai összecsapások halálos áldozatainak számaránya fajlagosan sokkal magasabb, mint az ebből a szempontból negatívabb megítélés alá eső, két világháború közötti korszakban. A közgazdász professzornak tett fel kérdéseket a Présház hírportál.